Megvolt a  29.heti vizsgálatunk is...mint a  mellékelt ábra mutatja, HuncÚr jobban van, mint bármikor! :))) ...ugyanez a  kismamiról nem mondható el teljes mértékben...napok óta nem alszom rendesen, állandóan azt érzem, szétszakad a  hasam, annyira feszül és most már legalább tudom az okát is: Huncnak még mindig a  farfekvés jön be, de  mivel már nem fér el rendesen a  pocakomban, ezért "kioldalazott", azaz most széltében fekszik a  pocakban és ezért érzem a  feszülést ültömben-álltamban-fekve (=a kis feje jobb oldalon helyezkedik el közvetlenül a  bordáim alatt és előszeretettel fordul a  gerincem felé, és ilyenkor a  buksijával feszíti a  hasfalamat). Fruzsi azt javasolta töltsek sok időt négykézláb, valamint olvassak térdelve-könyökölve, hátha így hajlandó szépen lassan befordulni, mozgolódni. (természetesen HuncApunak egyből perverz gondolatai támadtak látván a  kötelező gyakorlataimat! :P:))) ) A placenta tapadása továbbra is mellső fali, de  szerencsére már nem éri el a  méhszájat, ami akár azt is jelenthetné, hogy fújhatok egy nagyot: valószínűleg természetesen úton is meg tudnám szülni Huncot, bár Fruzsi azt mondta, ha nem hajlandó poziciót változtatni a  fiatalember és ilyen ütemben növekszik, benne van a  pakliba a  császár is (fejtérfogata: 81,2 mm!). Magzatvíz mennyisége átlagos, Hunc szívműködése jó. A placenta érettségi foka II.es stádiumú. Egész hosszantartó mozizásunk volt most, mert szerencsére Fruzsi ráért és Hunc is csúcsformában volt: karcsú lábát kivillantva, bemutatta ismételten a  kukacát! :))) (jobb oldali részen gömbölydedebb forma! :))) én se láttam elsőre, hogy mit kell néznem!) A mozizás alatt többször felénk nézett, néha bekapta a  lábujjait, folyton mocorgott, majd úgy 20 perc múlva, mikor már eléggé megunta a  kukkolásunkat, befordult a gerincem felé. Nem mondanám, hogy kellemes érzés...de eddig azt hittem, azért "fáj" a hasfalam, mert megerőltettem magam a  pakolászásba és legalább most már tudom, hogy "csak" Hunc újabb "játékáról" van szó! :))) Amúgy próbáltam elmagyarázni neki, hogy saját érdeke is, hogy ne fárassza ki a jóédesét még születés előtt! :)))
Elég sok mindenről volt most alkalmunk beszélgetni Fruzsival és igazából most döbbentem rá, ha már ilyenekről beszélünk, nálunk is közeleg a  finish felírat! :))) Pl. szó volt a  szülésznő-választásról, egyet ajánlott a  Fruzsi, akivel ő is szeret együtt dolgozni. Éppen ügyeletes volt, csak sajnos nem ért rá, mert szülőszobán volt, így nem tudtunk személyesen találkozni, a  napokban kell majd felhívnom őt.
Aztán a nagy dilemmámról is sikerült beszélgetnünk: legyen-e őssejt levéve vagy sem?! Nagyon rég óta a  pro oldalon állok, és úgy érzem, most már TáltosApu is meggyőződött a fontosságáról  (hála Fofónak! ;))) ) és végre rábólintott. Az őssejteket a  köldökzsinórvérből nyerik, ezek az "öngyógyító sejtek" különböző típusú sejtekké tudnak alakulni, ezért sikeresen alkalmazhatóak a  károsodott, sérült sejtek pótlására, így számos betegség gyógyítására kínálnak/kínálhatnak megoldást. Jelenleg a csontvelő elégtelen működésekor és egyes daganatos betegségek hatékony kezelésében használják. Azonban a kutatók folyamatosan fejlesztik az őssejtek használhatóságát, mert elméletileg bármilyen elhalt vagy sérült sejt helyébe lépve átvehetik azok szerepét. Előállítottak már őssejtből szívizomsejtet, idegsejtet, májsejtet, hasnyálmirigysejtet, retinasejtet is és ekkor még nem is beszéltünk a rohamosan fejlődő génterápiáról sem! De mégegyszer mondom: sosem szeretném, hogy szükségünk legyen rá, csak jó érzés arra gondolni, hogy tudok adni egy esélyt a  fiamnak... Fruzska tudott is ajánlani egy sejtbankot, akikkel ők is kapcsolatban állnak és neki is az volt a  véleménye, hogy van értelme és az őssejt levétel száma növekvő tendenciát mutat. Lehet, hogy sosem lesz rá szükségünk (és remélem így is lesz!) , de  sosem akarom hallani azt a  mondatot, "ha lenne őssejtje, akkor most tudnánk segíteni..." Lehet, hogy tényleg túlreagálom, de ettől nyugodtabb leszek.
A lakásunk alakuló formát mutat, holnap megyünk járólapot venni meg követ a  konyhába...és olyan szép lesz minden! Úgy értelmeztem ezen a  héten be is akarnak fejezni minket, akkor már csak a  takarítás marad és a  dolgaink helyére pakolászása. Kialkudtam TáltosApuból ma egy álom-kombinált tűzhelyet (2 oldalon grillez, világít,  időzít, légkever és csönget , ha kész van!) , csütörtökön szállítják ki...szerintem én már nem is kellek a  konyhába, magától összedobja a  vacsit is! :))) És mellé járt egy szagelszívó is...nekem még sosem volt szagelszívós konyhám!!! :))) És a Media Markt-ba kóvályogva belebotlottam egy utolsó darabos akcióba: egy 37 (!) funkciós konyhai robotgép volt "nem lehetett otthagyni"-ra leértékelve! :DDD Ha minden igaz róla (beleértve a  2 év garanciát is!), lehet, hogy hóvégén még kölcsön is ad, ha megszorulnánk! :))) Komolyabban: turmixol, daráló része is van, aprító és szeletelő kései, gyümölcscentrifuga, keverőgép és ami miatt HuncApu sem tudta otthagyni: kolbásztöltő funkciója is van! :))) Már előre örömködött, hogy lesz házikolbászunk! :)
A párna meg csodajó...igaz én derekat polcolok ki vele, de tényleg felveszi a  testalkatom és nagyon kényelmessé teszi a pihenést....csak ajánlani tudom mindenkinek!
Tényleg nagyon szép lesz minden és akkor már kezdhetem vásárolni a  baba-bútorokat is! Már alig várom!!! Csak ne nyomna ennyire ez a Hunci gyerek....;)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr68167873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2007.09.18. 09:51:38

Fejtérfogat tökéletes, placenta már érik rendesen, lehet nem várja meg a 40. hét végét :) Csak forduljon be a kis Hunc(-ut)! Könnyebb dolgod lenne.
Nincs jobb érzés egy tiszta, szép lakásnál és a babaútorok kiválasztásánál :) Majd mutass meg mindent! Imádunk babaszobákban gyönyörködni, és ezekre már Heléna is vevő lesz!

Kryszti 2007.09.18. 19:13:41

Szépen fejlődik Huncutkátok. De jó, hogy placentád "meggondolta magát", már csak Huncúrnak kellene egy fél bukfencet vetni. :) Igazán megtehetné, hiszen nagy szeretetbe fog érkezni.

cucka 2007.09.18. 19:40:19

A próféta szóljon belőletek, Lányok! :) És természetesen mihelyst rendeződnek az itthoni állapotok, rendszeresen tudósítani fogok minden új szerzeményű babaholmiról! :)

Zsibrák 2007.09.18. 20:01:39

Mi is levetettük a köldökzsinórvért, amikor Áron született. Soha ne kerüljön felhasználásra. De az ember soha nem tudhatja mi lesz. Nem bocsátanám meg magamnak, ha egyszer ezen múlna valami.
Nálatok is kezt izgalmasra fordulni a helyzet :)
süti beállítások módosítása