Így telnek mostanság éjszakáink... ma éppen fordított volt soron. Elég nehezen is állt össze bennem koradélben reggel a világ. Kivételesen egy köcsög viszonylag tömény kávét döntöttem magamba, kompenzálandó azt a tényt, mely szerint perceket aludtunk éjszaka.
A sima éjszaka meseszép, ekkor Hunor fürcsi után (8 és 9 óra között valamikor) kicsit szopizik, majd már mellen elalszik és így nincs is egyéb dolgom, mint álombüfiztetni (ugyanolyan hangos és mélyrőljövő, mint az ébrenléti büfi!), majd behelyezni a Méltóságos Urat a saját ágyikójába. Garantált 7-8-9 óra egyvégtében alvás vár ránk eztán, ami megböcsülendően jó tulajdonsága Hunorkánknak! Ha jól emlékszem, hajnali fél 5-fél 6-kor ébred, eszik és alszik tovább 8-9 óráig. Ez így teljesen kíméletes és emberi, emellett élhető az élet.  A fordított éjszaka első fázisa megegyezik a sima éjszakáéval: a lefekvés ekkor is 8-9 között történik, és ilyenkor még sejteni sem lehet az éjszaka milyenségét, mi még tévézünk a nappaliban, olvasunk, megbeszéljük a  napi történéseket, újra úgy, mint régen. Éjfél magasságában készülődünk lefeküdni és ekkor már tudom, milyen éjszakánk lesz: ha Hunor mocorog, nyögdös, akkor maximum fél óra múlva ébred, ezért általában még nem fekszem le olyankor aludni, inkább olvasok pár sort, ne legyen drámai az ébredés pár perc múlva. (ha 10 percet olvasok, mert lecsukódik a szemem a könyvvel a kezemben, akkor 20 perc múlva ébreszt, ha fél óráig bírom, akkor 40 perc, tehát pontosan akkor, amikor végre elalszom :DDD). Tehát, ez általában éjjel 1 körül következik be, elhúzódó szopi, (inkább csak cicizés, de kipróbáltam a nemveszemkiakiságyból és csaksimogatomahátát is , cumit dugdosva a szájába, de ez nem segít, cumi röpül messzi ívben, kisded egyre aktívabban ficereg, majd teljesen felébred és egyre hevesebben lovalja bele magát a szegény kisgyermek panaszaiba). Éjjel 2 felé, már újra önmagaménak érzem az álmaimat, úgy, hogy köbö egy óra múlva újra odavehessem magam mellé Hunort és mindez így megy, reggel fél 7-7-ig, amikor is -jobb esetben- alszik egy összetettebb 3 órácskát. (vagy a másik verzió: ha HuncApu délutános ilyenkor szokott lecserélni, kiviszi Huncost a  szobából és még aludhatok 1-2 Hunormentes és nyugodt órácskát.)

Mivel most már szinte függőséget okoz a dagasztás és sütéses mániám, természetesen ma sem maradhatott ki, rozscipócskákat sütögettem. Már emelkedettebb szintre jutottam: merek variálni is a recepteken! :)



A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr26367117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2008.03.05. 21:23:02

Csodaszép sima éjszakát kívánok Nektek az elkövetkező napokban :)
Sütögetés: Istennő vagy! Most akkor nem is vesztek pékárut ?

Pocakos Macska 2008.03.05. 21:40:44

Jaj ezek a gyerekek... Nórika is kezd az idegeinken táncolni, bár lehet "én" viseltem meg :( Remélem Hunc gyorsan megjavul. Juj de irígykedek, lehet nekem is sütni kellene :)

Kata763 2008.03.05. 21:41:14

Sok-sok-sok "sima" éjszakát kívánok Nektek, és minél kevesebb "fordítottat"!!!:)
A rozscipók gyönyörűek, olyan nagyon ügyes vagy! :) Lassan nyithatsz egy saját pékséget.:D Sok puszi Nektek!:)

cucka 2008.03.05. 22:01:15

Ingrid, drága, most leálltunk a pékáru vásárlással, HuncApu amúgy is fogyózik 3 napja (:DDD), és szerinte jót tesz a kondijának a házipékáru! ;)
Macskusz, Norka sem alszik újabban éjszaka?
Kátya, ha már otthon lesztek Anitával, viszek fincsi házisütést Nektek! :)

Szöszi-Andi 2008.03.05. 23:45:29

Csatlakozom a többiekhez és sok "sima" éjszakát kívánok :) Reméljük ez csakegy múló időszak :)

Jól néz ki a rozscipócska - nyami :) megkóstlonám!
Csöppke is sütöget ... mindenki sütöget .. ide nekem egy kenyérsütőt!!!

Lyndy 2008.03.06. 09:27:25

született tehetség/feleség vagy. :-)) nagyon jól néz ki a cipó. És kívánok nektek sok-sok hosszú síma éjjszakát. :-))

Pocakos Macska 2008.03.06. 10:24:20

Cucka mióta megjött nem :( Cummancstúrák vannak nagyon gyakran :(

masika 2008.03.06. 10:54:19

Valami biztosan lóg a levegőben, nálunk is kicsit nyugtalanabb a gyerek, de azért mi aludtunk éjszaka. Küldhetnél egy kis kóstolót ezekből a finomságokból!:-)

Lili Anya

Kata763 2008.03.06. 11:54:05

Jajj, de drága vagy Cuckám!:)) Mondjuk, ezt tudtam eddig is!:) Köszönöm!!!:)

vorosbegy · http://fioka.freeblog.hu 2008.03.06. 13:38:43

nálunk csak fordított éjszaka van mostanában :(((
de remélem HuncÚr marad olyan ügyi, mint eddig volt...hívhatlan BakerCuckának? :)))

Bogár · http://www.babaszoba.hu/services/blog/bogar 2008.03.06. 23:47:27

Hát, ha lehet válogatni... inkább síma éjszakát kívánunk többet ;)
Csodás, hogy ilyen erőteljes az ösztön benedd ;)
Én talán a mai napig nem hiszek igazán benne (magamban), bár vannak véletlenek ;)
Puszi:Bogár
süti beállítások módosítása