2008.04.06. 11:39
Életbölcsességek
Amióta Hunorral maratoni sétákat tartunk, gyakorlatilag bejárjuk a környék eldugott részecskéit is, valamint tágítjuk határainkat és egyre nagyobb, autók által kevésbé frekventált területeket "uralunk le". A szívem (és a lábaim!) ösztönösen a játszóterek, homokozók felé veszi az irányt, ahol nekünk ugyan még nincs létjogosultságunk lenni, viszont próbálom ellesni, a kisebb nagyfiúk/nagylányok mondatait, viselkedéseit. Ilyenkor ösztönösen lelassítok és próbálok minél több mondatot, "gyerekszájat" elcsípni és ezáltal lelket simogatni. Nem történt ez tegnap sem másként.
Egy fiatal család kerékpározott el mellettem, elől az Apuka teljes menetdíszben, könyök- és térdvédőkkel, bukósisakkal felvértezve, utána egy 4 év körüli, önmaga jelentőségével már igencsak tisztában lévő kislány tekert lazán, őt követte az öcsi, 2 éves forma kisfiú, kinek mozdulatain látszódott, mennyire a nővérét akarja mindenben utánozni, pici kerékpárján őrült tempót tekerve próbálta utolérni a nagy testvért, akinek már nagyobb biciklije is volt, így kecsesen egy-egy pedálozással siklott az úton. A sort az Anyuka zárta, óvón terelve csemetéit. Már magában ez a kép is kedves és szívmosolyra fakasztó volt. Gondolataim ezer felé szálltak, és hirtelen arra vágytam, bárcsak már mi is így... pontosan így...
Közben utolértem őket, akkor szálltak le a biciklikről, feltűnés nélkül lelassítottam, szerettem volna minél többet magambaszívni a harmóniájukból... A kislány lepattant a biciklijéről, gyors, ám hercegnői mozdulatokkal levette fejéről a rózsaszín bukósisakját, megrázta göndör fürtjeit, közben végigcsicsergett és már futott is a közelben játszó fiúk felé. Öcsinek még csak ekkora sikerült lekászálódnia a bicajról, a bukósisakkal meg végképp nem boldogult, pattintgatta a nyakán a zárat, majd már bömbölt és toporzékolt. Anyuka segítőkészen levette fejéről a bukósisakot, közben megigazgatta a ruháját, Öcsike ekkor már torkaszakadtából üvöltött. Ekkor értem oda a homokozóhoz, ahol két kisfiú gugolva és csodálattal nézte a Nőt, aki gyűrögette magán piros kabátkáját és csicseregve konstatálta: "ez van, ő fiú, én meg lány vagyok! Nem vagyunk egyformák!"... mondta mindezt több-tízezer éves életbölcsességgel a hangjában... én pedig nagyon jólesőt mosolyogtam magamban és újra rámzúdult a felismerés, hogy milyen jó is élni! és így, pontosan így...
Egy fiatal család kerékpározott el mellettem, elől az Apuka teljes menetdíszben, könyök- és térdvédőkkel, bukósisakkal felvértezve, utána egy 4 év körüli, önmaga jelentőségével már igencsak tisztában lévő kislány tekert lazán, őt követte az öcsi, 2 éves forma kisfiú, kinek mozdulatain látszódott, mennyire a nővérét akarja mindenben utánozni, pici kerékpárján őrült tempót tekerve próbálta utolérni a nagy testvért, akinek már nagyobb biciklije is volt, így kecsesen egy-egy pedálozással siklott az úton. A sort az Anyuka zárta, óvón terelve csemetéit. Már magában ez a kép is kedves és szívmosolyra fakasztó volt. Gondolataim ezer felé szálltak, és hirtelen arra vágytam, bárcsak már mi is így... pontosan így...
Közben utolértem őket, akkor szálltak le a biciklikről, feltűnés nélkül lelassítottam, szerettem volna minél többet magambaszívni a harmóniájukból... A kislány lepattant a biciklijéről, gyors, ám hercegnői mozdulatokkal levette fejéről a rózsaszín bukósisakját, megrázta göndör fürtjeit, közben végigcsicsergett és már futott is a közelben játszó fiúk felé. Öcsinek még csak ekkora sikerült lekászálódnia a bicajról, a bukósisakkal meg végképp nem boldogult, pattintgatta a nyakán a zárat, majd már bömbölt és toporzékolt. Anyuka segítőkészen levette fejéről a bukósisakot, közben megigazgatta a ruháját, Öcsike ekkor már torkaszakadtából üvöltött. Ekkor értem oda a homokozóhoz, ahol két kisfiú gugolva és csodálattal nézte a Nőt, aki gyűrögette magán piros kabátkáját és csicseregve konstatálta: "ez van, ő fiú, én meg lány vagyok! Nem vagyunk egyformák!"... mondta mindezt több-tízezer éves életbölcsességgel a hangjában... én pedig nagyon jólesőt mosolyogtam magamban és újra rámzúdult a felismerés, hogy milyen jó is élni! és így, pontosan így...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr53413365
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rkriszta · http://www.barni.blog.hu 2008.04.06. 14:54:16
Aranyos kis történet Cucka..Ti is ilyenek vagytok, csak még "piciben"... :-)
Ingrid 2008.04.07. 07:29:54
Csatlakozom Krisztámhoz :)
Így van, egyébként olyan jó így andalogni... igaz, mi Helénával az erdőt preferáljuk leginkább, ott szinte magunk vagyunk :)
Így van, egyébként olyan jó így andalogni... igaz, mi Helénával az erdőt preferáljuk leginkább, ott szinte magunk vagyunk :)
masika 2008.04.07. 07:33:23
Elképzeltem a kislányt és Én is jót mosolyogtam magamban, hiába egyszer Mi is hallhatunk majd hasonlókat a gyermekeinktől:-)
tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2008.04.07. 08:47:02
:) Cucka, te hallgatózol?? ;))
micka 2008.04.07. 11:28:58
:-DD
valamiért ilyen kislánynak képzellek Cucc:-) ez miért van vajon?:-))
amúgy csodahálósan élsz és azt hiszem nagyon megérdemelted már. úgy örülök:-)
valamiért ilyen kislánynak képzellek Cucc:-) ez miért van vajon?:-))
amúgy csodahálósan élsz és azt hiszem nagyon megérdemelted már. úgy örülök:-)
cucka 2008.04.07. 17:44:34
Édesek vagytok... :) Pihü: upsz, most lebuktam?! ;)
Micka, nem is, nekem nincsenek göndör fürtjeim... :-P
Micka, nem is, nekem nincsenek göndör fürtjeim... :-P
Hozzászólások: