cucka 2008.04.09. 17:31

Balul sikerült napok

Az elmúlt 2 napban megnövekedett foglalkozás-igényes kisfiam kellően lekötötte napjainkat (és éjszakáimat!). Hol van már az a sok szépen átaludt éjszaka?! Helyette fogzunk, nyálzunk, nyűgösködünk... mindezt oly mértékben, hogy még engem, megrögzött anyatej- és szoptatóspárti anyukát is sikerült elbizonytalanítania Hunornak. Mégpedig úgy, hogy kezdtem arra gondolni, hogy talán már valóban nem fedezi a szükségleteit a kizárólagos anyatejes táplálkozás. Éjszakánként 2-3-4-szer ébreszt (najó, ilyenkor azért csak párat kortyint), napközben is sűrűn étkezik rövid 5-10 perceseket. Ami pedig a legelbizonytalanítóbb tényező volt: az uccsó oltásunkkor (március 27.-én) kereken 7000 grammos kisfiam, tegnap reggel pontosan ugyanennyi volt. (najó, azóta rengeteg energiát felemészt az állandó forgolódásaival, felülniakarásával). Valamelyik este megmértem kíváncsiságból, hogy mennyit eszik és ledöbbentem, (hol van már az a 200-250 milis pusztítás?!), kereken 100 milit gyűrt be. Nyálzik, mint egy veszett rókakölyök és nyűgös, akár egy primadonna.

Szerencsére tegnap meglátogatott minket a védőnőnk, elnyöszörögtem búmat-bánatomat és ahelyett, hogy rábeszélt volna a tápszerre vagy a hozzátáplálásra, egészen egyszerűen rávezetett, hogy tulajdonképpen, azon aggódgatok, ami valójában nem is probléma... elmesélte azt is, hogy Ő még olyan iskolát járt, ahol azt tanították, nem kell sokáig otthon maradni szülés után, szoptatni sem kell, hiszen a tápszerbe minden benne van. Óramű pontossággal kell etetni őket, 3 óránként, nem kell kényeztetni, kivenni a kiságyból éjszaka, ha sír, nevelni kell őket, szoktatni a szabályokhoz. Ő így is tett, 6 hetes volt a fia, és visszament dolgozni és nagyon hamar le is szoktatta a szopiról, azóta is bánja, szerinte nagyon sokkal lett szegényebb, kimaradtak az efajta meghitt pillanatok, és azóta, ha teheti minden anyukát rábeszél a szoptatásra, mintegy vezeklésként a saját fiával szemben... és az évek alatt rájött, nevelni ilyenkor még nem kell, csak szeretni... és munkájából adódóan rengeteg családot, kisbabát látott és lelkes híve az igény szerinti szoptatásnak, mert szerinte azok a babák, akiket igény szerint etetnek, kiegyensúlyozottabbak, mosolygósabbak...

A szép gondolatoktól én is jobb hangulatba kerültem, és Hunor is szebbnek látta a világot. Aztán ma rácáfolt: ha szerda, akkor babamasszázs, előtte rövid szunya és szopizás. Megérkeztünk, kivételesen nem mellbedobással estünk be, mihelyst Hunor padlót fogott, velőtrázó ordításba kezdett, bojkottálva ezzel a foglakozást, hiszen a hangadó fiam után, elindult a láncreakció és már minden baba ordított, kivétel nélkül. Majd két ikegés között gyorsan rámdobta a gyomrából visszatérő aludt-tejet... Ezzel is nyomatékosítva, így immáron számomra is egyértelművé vált, hogy Huncos ma nem igényli a kényeztető masszázst, ki is jöttünk hamarabb, mert fiam lucskosra és rekedtre ordította magát pillanatok alatt. Csodaszereplése után, megérdemelten nyakunkba vettük a várost és mintegy 4 órácskát sétáltunk a szikrázó napsütésben. Ez ellen bezzeg már nem emelt kifogást!


A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr9418678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bea 2008.04.09. 18:46:16

Hihetetlen, mennyire egyszerre működnek a fiaink, mintha csak a saját életemet olvasnám soraidban. Máté is nagyon igényli a törődést, éjjel ő is szinte óránként ébred, és ilyenkor panaszosan sír, és csak cicin nyugszik meg, és pár korty után megint alszik mint a bunda egy újabb órát. De azoknak a fogacskáknak meg csak ki kell bújni. Utána hátha lesz egy kis nyugi:)))

Fodor Cs. 2008.04.09. 21:56:46

Sziasztok!
Sajnos ezen a fogzáson túl kell lenni,gondolj csak bele mikor nekünk jött a bölcsesség fogunk hogy fáj,na most neki folyamatosan jönnek majd a fogai.Mi szerencsések voltunk mert elég későn jött az első úgy nyolc hónaposan és aztán meg is állt,és úgy nézet ki mint Hókuszpók a meséből.Na de nyálból volt annyi hogy meleg nyári napokon akár a Balatont is útán lehetett volna tölteni és akkor nem beszélve a magas lázról.
A szopizásról is le fog egyszer szokni és akkor majd meglátod hogy milyen jó volt még amikor kéznél volt a kaja mindig frissen és melegen,sajnos nálunk Zsombor egy percig sem szpott mert még benn a korházban amig fény alatt volt elkényeztették nagy lyuku cumival és arról nem lehetet már leszoktatni.Így három hónapig fejtem magam és közben kapta a tápszert is.És most meg milyen nagy és okos gyerek lett belőle.
Na szóval kitartás és dörzsöld a kis inyét friss sárgarépával nagyon fog neki tetszeni.

Pocakos Macska 2008.04.09. 22:43:08

Huh, nagyon sajnálom! Remélem gyorsan túllesztek ezen! Elvileg akkor javasolják a HT-t, ha elkezd sűrűbben kérni tejet és éjszaka is gyakrabban kel. De mivel gondolom még mindig van elég tejed és le is mérted, hogy "csak" 100 miliket eszik, nem tudom mi lehet... Lehet a tápértéke nem olyan már a tejnek?

Ingrid 2008.04.10. 08:31:54

Én is a saját gyermekem látom Hunorban... (kukac nélkül persze...).
Heléna is egyik napról a másikra "romlott el", csak ő napközben és éjszaka, ha megkapja amit szeretne, nem nyűgös, jól elvan, nézelődik, rágcsál.
Fogacska még sehol! És továbbra is (ahogy első perctől) igény szerint szoptatom, pedig én nem vagyok nagy szoptatás-párti, vagyis az, de nem rajongok érte, viszont a gyereknek jó...
Szóval, a lényeg: én mindent ösztönösen csináltam, úgy hogy első sorban Neki legyen jó. És ő valóban kiegyensúlyozott, nyugodt baba. Nem tudok többet mondani, mint a védőnőd :)

tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2008.04.10. 10:57:32

cuckám, okosabbat én sem tudok mondani a lányoknál,a védőnődnél. a szoptatáshoz valahogy Ingriddel hasonlóan közelítek, épen ezért ahhoz végképp nem okoskodom..
e séta alkalmával, nem hallagtál ki senkit ;)?

Bingi 2008.04.10. 16:13:24

Mivel most nevelem az első gyermekemet nagy tapasztalatom nincs, de én arra gondolok, hogy most a foga miatt eszik kevesebbeket,mert fáj neki és talán kicsit étvágytalanabb. Kitartás! Egyszer ez is elmúlik;)

Mazsola01 2008.04.10. 16:45:35

Nem semmi az élet Hunccal :)))
Azok az átkozott fogak meg kibújnak előbb-utóbb, utána drukk, hogy visszaálljanak a nyugis éjszakák! :)

rkriszta · http://www.barni.blog.hu 2008.04.10. 20:22:09

Jaj Cucka, TE IZIG-VÉRIG ANYA vagy, nehogy már tanácsot kérj!! Tökéletesen csinálsz mindent az első perctől kezdve...puszillak

masika 2008.04.10. 21:49:21

Na Én most hosszasan tudnék mesélni, mit és mennyit nem eszik az Én gyermekem mióta jönnek a fogak de nem teszem. Ezt tényleg túl kell vészelni inkább nekünk aggódó Mamiknak és nem nekik. Ha Hunc éhes lenne úgy is észre vennéd, mert tuti zengene tőle a ház!

Andy 2008.04.11. 12:14:55

Nehogy tapszert adj neki mert megszokja es tobbet nem kellesz a cici neki.Csatlakozom ahhoz az elmelethez h a foga miatt eszik kevesebbet,meg jo h nem lazas a gyermek...az en kisfiam fetrengett a laztol,amig kijottek a fogacskai(az elso pont 6 honapos koraban),nalatok 1 kicsit korai,de ez van...tenyleg tul kell elni.Egyebkent ne aggodj,a gyerek nem nez ki "rosszul"es mostmar nem is fog annyit gyarapodni,mint eddig mert lemozogja.Az en kisfiam 4honaposan 6,5 kg es 64cm volt,es 3,65kg-al szuletett.

cucka 2008.04.11. 22:19:37

Köszönjük az aggódást, édesek vagytok nagyon, nem is akarom külön megköszönni a szavaitokat... rendeződtünk, és úgy tűnik, még nem jött el a hozzátáplálás ideje. (viszont kellően felszaporította Hunc mellenlógása a tejmennyiségemet). És újra átalussza a Manci az éjszakát (én meg újra fáradtabb vagyok, mit azelőtt... ki érti ezt?!) ;)
süti beállítások módosítása