cucka 2008.07.30. 15:00

Koppan a kanál!

Tanácsadáson jártunk ma. Ismét bebizonyosodott, hogy többszörösen is Hanyag-Anya vagyok. Kezdődött ott, hogy elfelejtettem a doktornőtől időpontot kérni, majd eszembe jutott, ha Libling HuncApu teszi ezt, számára tuti akad még egy fölös 10 percecske a mai rendeléséből. Kivételesen pontosan érkeztünk, előttünk hosszasan szereltek egy kisbabát.

Ha még nem említettem volna, ismét új védőnénink lett (ha jól számolom, talán a hetedik?), frissdiplomás, bűbájosan kedves, Huncosnak szerelem lett első látásra, sőt többed pillantásra is, kokettált vele és még azt is mosolyogva tűrte,amikor kibújtatta a ruhácskájából meg a pelusából (naná!), és a mérlegre helyezte. (friss számadatokban Hurka Gyurka: 76 cm és 8500 gramm.)

Huncossal roppantmód elégedettek voltak, főként, hogy simán felült, majd hasravágódott angolspárgából, de határozottan megkértek, ne segítsük Huncost a felállásban (nem segítem, de tegnapelőtt felállt az ágyunkon a támlába kapaszkodva, az azért nem gáz, hogy megtartottam a seggedelmét ?! és újabban megfeszíti magát, ha le szeretném ültetni, valamint, járókában középmagasságig kétkézzel felhúzza magát, majd a nehezebbik felére tottyan)

Mint megtudtam, a 3 hónapos kisgyermekes anyukás magabiztosságom azóta is szlogen maradt a rendelőbe (ti. Hunor 3 hónapos oltásakor a sokgyerekes anyukák rutinjával közöltem, szerintem pár nap és Hunc fogacskái kibújnak, hiszen akkor annyi fogzó tünetünk volt, erre már akkor is megmosolyogtak, de engem nem könnyű kilendíteni a biztos tudatomból), most újfent rákérdeztek, hol vannak azok a 3 hónapos fogacskák?! Bárgyún vigyorogva válaszoltam, hogy sehol, Huncnak valószínüleg sosem lesz fogacskája. Pár perc múlva torokvizsgálat közben egyszer csak megszólal a doktornő: "Anyuka, Hunornak kint van a két alsó fogacskája!". Igyekeztem menteni a menthetetlen, de hát este még nem volt kint, meg reggel se, hiszen folyamatosan nézegetjük! Ezek után azt már meg sem említem, hogy Huncos hajába babapiskóta morzsák voltak beépülve, nyaka koszos volt ( a ruhák szösze megtapadt a gumiember izzadt nyakán).... gondos anyuka, khm, khm...

Itthon újravizsgálgatva, én csak egy fogacskát látok kibújva (igyekszem lefotózni), mégpedig a bal alsót, de a jobb alsó is nagyon fehérlik, valóban. És milyen más bizonyíték kellene még: ütközött a kanál ebédkor!

És ím a bizonyíték:

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr46592826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lyndy 2008.07.30. 15:33:25

nagyon szép súlyban van és jót nevettem. Nálunk is beleragad minden szösz a nyakába, főként mert a textilpelus nélkül sehova nem mehetünk. Boti mindenhova hozza. Az meg ugye szöszgyár. A fogak szuper , hogy kint vannak. :-)))

Pocakos Macska 2008.07.30. 16:33:27

Gratulálok a felálláshoz és a fog(acskák)hoz :)
Mi se vettük észre (ok, ott fent mondjuk nem is kerestük) az eddigi fogakat, csak mikor már karcolt ;) Remélem ezzel a védőnővel hosszabb kapcsolatban lesztek :)

Bea · http://www.pappb12.freeblog.hu 2008.07.30. 17:37:11

Gratulálok a méretekhez, a felálláshoz és a fogakhoz meg pláne:) A nyak nálunk is sokszor koszos, ne aggódj, ettől még nem vagy hanyag! AMáté hajába csak azért nincs beletapadva semmi, mert nincs mibe beletapadnia. Ügyi vagy, hogy ilyen profi képeket sikerül a fogról készíteni, én már egy hónapja próbálom dokumentálni a fogakat, eddig sikertelenül.

rkriszta · http://www.barni.blog.hu 2008.07.30. 18:21:01

Hát ez milyen aranyos..egyszer most már ott leszek veled egy ilyen mókás szituban...

micka 2008.07.30. 18:24:38

imádom a hanyag-anyaságod, a stílusod, és a fiad.
gratula neki A foghoz, és nektek is, mert gondolom nem egy éjszakába került...:-)

Eriberi 2008.07.30. 19:22:57

:))) Ezen most megint jót nevettem! :D
Enyémlány is csupa "kosz"... Szerintem napi fél peéust benyom... Nyálas kéz-pelus markolászás-szösz-kéz szájba vissza... :)
Micsoda méretek! :) Nagyon cuki az az egy fogacska! Nem harap?

Bea · http://www.aron.blog.hu 2008.07.30. 20:00:21

Gratulálok a fogacskákhoz :)) Nagy öröm!
A hanyaganyut meg ne vedd komolyan.
Áronanyu

Zsó - nikibaboca.freeblog.hu · http://baboca.blog.hu 2008.07.30. 23:37:23

Gratula a fogacskához, hamarosan lehet jön a másik is ;)
És gratula a felálláshoz, HunC mindig egy lépéssel(most szó szerint) ;) előttünk halad. Akkor tudom mi következik hamarosan :)
Bár dumában lehet nem tudná Nikit lekörözni, abban verhetetlen, született nőci. ;)

Anita · http://kende.freeblog.hu 2008.07.31. 07:55:58

Gratula a foghoz, nagyon egy húron pendülnek Kendével! Csak Neki a jobb alsó van kint. :)

tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2008.07.31. 08:56:20

:)) nem okoztál csalódást, Cucka :DD imádlak!

szilvi · http://anyaszemmel.wordpress.com/ 2008.07.31. 09:57:08

Nahát! Gratulálok az első gyöngyfog(ak)hoz! És tökjó a kép. Én anno akár a fejem tetejére is állhattam, akkor se sikerült a lánykámat rávenni egy fogmutogatós szájtátásra. Nemúgy Hunort, aki ezek szerint önként és dalolva mutogatja a fogsorát. :-)
És éljenek a hanyaganyák! (Legalább van min röhögnünk. ;-))

cukiék 2008.07.31. 09:57:08

Mostmár nincs megállás, jön sorban az összes! Én is váltig állítottam mikor Panka 3 hós volt, hogy hamarosan kint a foga, ráadásul hátul:-)))) aztán kellett még hozzá plussz bő 3 hónap:-)

Baybee · http://baybee.freeblog.hu 2008.07.31. 10:00:49

Na? Mehetek fotózni a második fogacskát is? ;O)

Bíborlili · http://biborszel.blog.nlcafe.hu/ 2008.07.31. 12:36:01

Sziasztok!

Hihi, megint jót vigyorogtam, eza nyakiszöszi nekünk is megy, mert ki kell fejtegetnem a csajt, hoyg megtaláljam a nyakát, szóval együttérzek. Fogilag én i állítom, hogy ottvan, de senki más nem látja, evvan:)
Gratuláluk Huncusnak a fogakhoz, imádnivaló:)

cucka 2008.07.31. 13:18:33

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fotóhoz én csak Hunor csíkfogával, széles -mostmár csíkfogú!- babamosolyával és egy jóminőségű fényképezőgéppel járultam hozzá, nomeg Hunc ölbentartásával, a többi Baybee érdeme! :) (meg az is, hogy fölfedeztette velem csodamasinám rejtettebb bugyrait is! ;) )
...azt nem mondanám, hogy sokkalta könnyebb éjszakáink lennének... tudom, még csak most jönnek a következő fogacskák! ;)

nani · http://nanye.blog.hu 2008.07.31. 13:47:26

Gratula a fogacskákhoz! Jó lett a kép! Hanyaganyaság? Szerintem így a jó.

rkriszta · http://www.barni.blog.hu 2008.07.31. 14:48:51

Szia Te szuper anyu!!
Egy apr kis kedvesség NEKTEK!!
www.barni.blog.hu

Mazsola01 · http://www.mazsola01.freeblog.hu 2008.07.31. 15:42:26

Hoppá egy fogacska, szegény MAnci mennyit szenvedett már miatta, de ez arra a jó jel, hoyg elindultak ki a fránya fogak, és előbb-utóbb (remélem előbb) nem lesz gond már a fogzással, és egy gyönyörű vidám kispasi lesz mindig! :))

cucka 2008.07.31. 17:16:49

Kriszta Drága, köszönöm a szavaidat itt is! :)
Mazsó, remélem, most már a fogak kibúvásával egyenes arányban fognak csökkeni az álmatlan éjszakáink is! :)

Ingrid · http://www.simoningrid.com 2008.07.31. 18:39:05

Nicsak! Milyen jó fotó :)))))
Gratulálok a fogacskához! Már csak azt sajnálom, hogy nem tekinthettem meg személyesen.

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2008.07.31. 22:44:10

Gratulálok az első fogacskához, látod, Cucka, nem marad fogatlan a fiad :D

masika · http://farkaslili.mlap.hu 2008.08.01. 07:57:31

Jót derültem ismét, drága Cucka a hanyag anyaságodon, és a csíkfogú kisfiad szöszös nyakán:-)
süti beállítások módosítása