cucka 2008.10.23. 12:13

Álmodni kell!

És ha már egyszer álmodunk, merjünk nagyot álmodni! Vörösbegytől indult az alapötlet, akkor én is eljátszadoztam a gondolattal, majd tegnap este már Pöttyöm mézédes álmairól olvashattam, ma reggel pedig konkrét felkérésem érkezett Béjbtől, kinek jövőbeni pozitív álmaiban mi is szerepeltünk.

Nasakkor a szabályok:

Tessen szabadjára engedni álmainkat, vágyainkat, és szépen mondatokba fogalmazva leírni, hogy mit szeretnénk elérni 1, 2 illetve 3 év múlva, hogy hová szeretnénk eljutni, mit szeretnénk megvalósítani. Majd igyekezzünk ezeket nem el felejtve élni. És bízni benne és hinni, hogy megvalósítható, hinni a bevonzásban, a pozitív gondolatok erejében.
Eztán már más dolgunk nem akad, mint megjegyezni a mai dátumot és évről évre nyomonkövetni, mit sikerült megvalósítani (bevonzani) az álmainkból.

1 év múlva, 2009. október 23.:
Elsőszülöttem csodálattal lesi a KisTesót, szivélyesen próbálja játékba invitálni, aki ugyan még csak rövid ideje érkezett közénk, mégis kellően felkavarta unalmasnak eddig sem nevezhető életünket. A majdnemkétéves Huncmester már vidáman csicsereg, a környéken mindenki ismeri,  és szinte szusszanásnyi pihenőt sem engedélyez sem nekem, (ennek hála, KisTesóra várva, nem is dobtam magamra egy laza 20-ast), sem a felfutó rendelőben sokat dolgozó HuncApunak. Üres perceimben burkolatok, falfestékek és lakáskiegészitők prospektusát bújom... hiszen már megtaláltuk az álomházikónkat...

2 év múlva, 2010. október 23.:
Huncmanóval ovira próbálósat játszunk... közben KisTesó szedi szét az álomkuckónkat, mely távol van a nyüzsgő főváros zajától. Jó itt, végre elférünk kényelmesen, van pincénk HuncApu kedvenc borainak, mosókonyhánk, tágas nappalink és búboskemencénk. A kéményből cirmosan száll a füst az ég felé, a friss kenyér illatára még a környékbelieknek is mosolyra húzódik a szájuk. A cserekereskedelem újra virágzik: HuncApu kezeli az ebeket, a szomszéd Marika néni nagy tál túrós buktát hoz érte cserébe.

3 év múlva, 2011. október 23.:
Huncmanó szerelmes egy négyéves szöszke cserfesbe, ezért sajátos útvonalon kell az ovit megközelitenünk reggelente: érintenünk kell a kiscopfosék portáját, hátha éppen akkor indulnak ők is oviba. KisTesó minden reggel nyüsszög, hogy maradhasson csak kivételesen ma a Bátyjával ő is egész nap. Türelmes vagyok és az ÁTALUDT éjszakáknak köszönhetően kisimult. Szeretettel teli csodálattal nézem, hogyan bontakozik ki mindkét gyermekünk jelleme napról-napra egyre jobban. Hétvégente vendégektől zajos a ház, sütögetünk, beszélgetünk. Az indián nyár régnemlátott módon tombol, esténként, ha már ágybaparancsoltuk a lurkókat, elszopogatunk egy-egy pohár borocskát a teraszon, a sárguló lombkoronájú fákon legeltetve a szemünk és rádöbbenünk, hogy felnőttek a picik, jó lenne ha a gólya néni (vagy bácsi?) újból errefelé kanyarodna...  

Továbbguritanám én is ezt a játékot, szivem szerint az összes blog-barát álmaira kiváncsi lennék... mégis kiemelnék pár nevet, aztán a gyürü úgyis mindenkit körbeér: PocakosIldi, BiborLili, MátéAnyu (Bea), Mazsola, Pocakos Macsek és Micka.

19 komment

Címkék: játék

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr37727927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid · http://www.simoningrid.com 2008.10.24. 09:06:43

Ó, minden így legyen szívem! Olyan szép kis család lesztek Huncival és a többi poronttyal abban a csodálatos mézeskalácsházban :)

Andy 2008.10.24. 09:52:20

Ugy legyen!!! A Jo Isten adjon erot egeszseget ahhoz h megvalositsatok mindazt amit kituztetek!Es nem tudod mennyire buszke vagyok vagyok rad h 4-5 even belul Te haromgyerekes anyuka akarsz lenni!!!!!!A mai vilagban mar nem jellemzo,az ilyesmi,es te NAGYON BATOR vagy !Gratulalok,

PÖttye 2008.10.24. 10:12:06

Nagyon szurkolok, hogy minden így alakuljon...egy év múlva lessük, hogy mi teljesült első körben belőle ;-) Puszillak!!

Boglárka · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2008.10.24. 18:36:38

Nagyon jól hangzik! :D
Az ÁTALUDT nagy betűvel a kedvencem :DDDD

Panka 2008.10.24. 20:21:38

Szép tervek... Kívánom, hogy mind valóra váljon! :-)

Baybee 2008.10.24. 21:36:52

Na azt a borospincét majd én is szeretném meglátogatni... ;O)

lilibogar · http://www.babaszoba.hu/services/blog/bogar 2008.10.24. 21:47:06

Ha én mernék ilyet álmodni :-O ... csodaszép és idilli. Kívánom, hogy valóra váljon minden :)
Puszi

Kata 2008.10.24. 22:51:40

Tiszta szívemből kívánom, hogy valóra váljon minden, amiket itt leírtál!!!!

Nálam is vár Rád egy játék, ha élsz vele.:) Puszi!

Pocakos Macska 2008.10.25. 21:28:38

Szívből kívánom, hogy ezek így váljanak valóra, ahogyan leírtad! Köszönöm a felkérést :)

Pankababa 2008.10.25. 21:55:26

Úgy legyen!!!! (főleg a nemfelszedni 20 kilót és az átalvásért drukkolok:-)))

Csillagbaba · http://csillagcsalad.freeblog.hu 2008.10.25. 22:15:45

Játék nálunk! Gyertek! :-)

masika 2008.10.26. 08:25:07

Remélem minden álmod valóra válik! ( a laza 20-asnak drukkolok a legjobban :-))

Boglárka · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2008.10.26. 19:04:00

Vár nálam egy másik játék, ha van kedved!

Háncs Judit 2008.10.26. 19:51:48

Szia Gabi!
Remélem nem haragszol, hogy folyamatosan olvaslak Titeket... Huni nagyon aranyos, szép kisfiú. És szavazok rá minden nap :)
Drukkolok, hogy a jövőben minden úgy sikerüljön, ahogy azt most leírtad!
Lenne egy hatalmas kérésem... Olvastam Boti blogját, imádkozom a kislegényért, de tegnap óta jelszavas lett. Az okát nem tudom, de az anyukájának biztosan nyomós oka volt rá. Ha esetleg te hozzáférsz, néha írhatnál pár mondatot, mi van velük, hogy halad Boti a gyógyulásban!
Köszi, puszi
judit

cucka 2008.10.26. 22:14:40

No, majd egy év múlva visszapillantok ide... ;)
Judit, Lyndyékkel nincs különösebb baj, kicsit bezárta a blogját a nagy nyilvánosság előtt és csak azokat engedi be, akiket személyesen ismer vagy régi olvasója volt. Érthetően, nyugalomra van most leginkább szükségük...

tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2008.10.27. 07:26:42

kívánom, hogy minden szóról szóra teljesüljön! a kicsi szöszi Heléna, ha jól kötm össze fonalat? ;)

Ildi · http://www.gurtler.blogspot.com 2008.10.27. 10:46:01

Újabb játék nálam, majd kukk be... :D
Off: nektek péntek délelőtt megfelel a nagy randevúúú? Bettinek jó, de csak délelőtt.
süti beállítások módosítása