cucka 2009.01.19. 16:05

Merengő

Ma délelőtt azon gondolkodtam, hogy vajh melyik az az igazán bababarát munkahely, ahol szemrebbenés nélkül elnézik ezt a laza 3 hetes munkavállaló kiesést, amit jelen esetben Huncos enyhe fogzásával és náthájával produkáltam volna? (a kérdés költői volt!) Sőt, akárhogy csűröm-csavarom a dolgokat, és próbálom derűsebben látni, egyre szövevényesebb és kuszább számomra egy dolgozó anyuka élete.

Kezdve azzal, hogy szinte sosem tehetsz el másnapra máskor oly könnyedén áttehető dolgokat, mert igazán sosem tudod, mikor lázasodik be/náthásodik be/betegedik le a kölök, és kell otthon maradnod a következő napon. Ezzel egyidőben 4 óra nulla nulla perckor illene már az óvodába érned a gyerek után...

Emlékszem, volt anno egy kolléganőm, akit szinte már gyűlöltek amiatt, mert a gyereke sokat betegeskedett és így nem lehetett számolni vele igazán... és ha belegondolok, hogy azidőtájt még én is sokszor ezt így gondoltam... azóta saját bőrön tapasztaltam, hogy semmi sem tud olyan fontos lenni, mint a gyermekünk mosolya...

Marad a másik verzió: aliggyógyultan visszavinni gyerekközösségbe... pfff... emlékszem fentebbemlített kolléganő ezt alkalmazta és ha az oviból hívták bármiért, görcsberándult gyomorral vette fel a telefont...

Reggeli közben igyekeztem megvitatni problémamegoldó HuncApuval is aggodalmaimat, mire ő hanyag egyszerűséggel csak annyit mondott, amikor majd én újra dolgozni fogok, és netalántán Hunc beteg lesz, majd beviszi magához a rendelőbe... ezer aggodalom szakadt fel belőlem egyszerre, hogy mégis hogy képzeli? hiszen beteg lesz? meg lázas? HuncApu szerint ezen még bőven ráérünk gondolkodni, szerintem viszont, nem kellően előrelátó.
Ennyiben is maradtunk.

20 komment

Címkék: egyéb

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr74888744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*Nici* · http://szandibarbi.freeblog.hu 2009.01.19. 17:16:52

Ismerős a helyzet, hisz Szandi mellett végigcsináltam 3 és fél évet! Szerencsére nekünk sokat segítettek a nagyszülők, de azért az sem igazi! Rossz azon filózni a melóban, hogy vajon mi lehet a gyerekkel otthon...

És igen, a betegségből való kigyóhyulás, és az idő előtti visszavitel az oviba elég gyakori... mi sosem vittük be, és visszük be mai napig sem addig, míg nem gyógyult legalább 2 napja! De sokan ezt nem teszik/nem tudják tenni, ami sokszor lehet nem önön hibájuk, viszont nekem ezt elég nehéz megértenem, és felldolgoznom úgy, hogy az enyém ettől lesz beteg újra és újra, állandóan!
Örök körforgás ez, és nehéz megfelelő álláspontra jutni :S

Pankababa 2009.01.19. 19:14:45

Nagyon sokat jár az agyam ugyanezen, és fogalmam sincs, hogy lesz....Mint gondolom sokaknak nekem is állandóan határidős a munkám, vannak napokra, néha hetekre előre lefoglalt időpontok a naptárban...és ha reggel 8-kor bemegyek, akkor sem tudom, hogy aznap meddig maradok....
ha másnem majd a hátamra kötöm a gyereket....

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.01.19. 19:30:47

Én is sokat agyalok ezen. Valaha úgy képzeltem, hogy reggel Apuka viszi a gyereket oviba, én korán megyek dolgozni, és én megyek érte. Ha beteg, akkor borul minden... ilyenkor jól jönne egy itthonról(is) végezhető munka, de az enyém sajnos nem ilyen, vagy egy nagyi, akik nálunk nem igen mozgathatóak egyik pillanatról a másikra, esetleg bébiszitter ha kilábalóban van már a betegségből. Egyébként pedig én sem tudom.... A férfi hozzáállás nálunk is hasonló, a "minek agyalsz még ezen" és a "majd lesz valahogy" közül valamelyiket kapom válaszként hasonló problémafelvetésekre.

*Nici* · http://szandibarbi.freeblog.hu 2009.01.19. 20:47:32

Hú de tele vagyok hibákkal :) Kapkodtam, mert számomra is érdekes téma volt ez, és szeretem én is belelovallni magam :")))

cucka 2009.01.19. 21:00:54

@*Nici*: de drága vagy... én is így szoktam, meg annyi mindent írtam volna még erről! :) Tulképpen amíg az ember nincs benne az aktuális szituációban, könnyen alkothat véleményt a dologról, aztán az úgysem működik -általában. Jelenleg én is úgy gondolom, hogy addig semmi esetre nem engedném vissza a gyerekemet közösségbe, amíg picit is fertőzhet vagy beteg, mert ezzel a lépéssel más szülőkkel-gyerekekkel is "kiszúrhatok". És itt lép közbe az, hogy bármikor kerülhetek olyan helyzetbe, amikor nem lesz más választható alternatívám... :S
@Pankababa: @PBea: hát ez az... számomra ez egyelőre még nagyon átláthatatlan és kusza...
Csak csodálni tudom a dolgozó anyukákat!

masika 2009.01.19. 22:10:51

Hóó Cuckám, éppen erről beszélgettem néhány napja az anyukámmal! Én teljes kétségbeesésben vagyok emiat. Az Én munkahelyem a világvégére költözött tőlünk (úgy 1.5 óra BKV), munkaidő nem éppen gyerekbarát 8-5 vagy 9-6. Szóval vagy hajnalban viszem a gyereket bölcsibe és kitudja ki megy érete, vagy másik munkahelyet keresek. Ígen ám, de a másik munkahelyen van próbaidő ugye, és Én ott nem mondhatom kb 3 hetente, hogy bocsi most nem jövök, mert beteg a gyerek!
Szóval már előre gyomorgörcsöm van a szeptembertől!

Szöszi-Andi 2009.01.19. 22:57:29

Szerintem minden Anyuka megérti és átérzi ezt a problémát, amire talán egyik Apuka sem gondol komoly aggodalommal.
Bennem is ezer a kérdőjel a jövővel kapcsolatban .. főleg, hogy én egyetem után kezdtem babázni .. még vissza sem várnak sehova.
Szóval mint "szakmai tapasztalattól mentes" diplomás pályakezdő Anyuka kezdeném majd a munkát ... ha lesz hol.
De lehet inkább kistesózunk ...

Abban az egyben biztos vagyok, hogy mivel sok Anyuka csinálta ezt, és ment nekik, ezért bármelyikünk megállja majd a helyét az adott helyzetekben. Az Anyaság hihetetlen energiát ad, és egy Anya számára nincs lehetetlen ...
Rólad nem is beszélve, mert te főleg mintapéldány vagy :) ;)

Szöszi-Andi 2009.01.19. 22:58:10

Amúgy mikorra tervezed, hogy visszamész dolgozni?

Ingrid 2009.01.20. 00:03:21

Ez az örök parám, hogy mi lesz majd.... de tudom, hogy megoldjuk, mert mi mindig mindent ... :)

cucka 2009.01.20. 08:46:59

@masika: nem is tudtam, hogy Téged már szeptemberben várnak vissza. Hú, az már mindjárt itt van. :S Nemsokára élesben, saját tapasztalataidból meríthetjük az ötleteket! :) Mint ahogy Szössz is írta, úgy van ez kitalálva, hogy az Anyák valahogy mindent kibírnak, megoldanak. (én pl.sose gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek, több mint egy éven át, 2-3 órás alvásciklusokkal létezni...)
@Szöszi-Andi: Egyetértek a gondolataiddal. A merengésem inkább csak elméleti síkú volt, ugyan visszahívtak januártól dolgozni, akárcsak 4 órában is, nem vállaltam el, egyelőre képtelen lennék összeszervezni a mindennapjainkat.
...és lassacskán már szívesen növeszteném újra a pocakomat... ;)
@Ingrid: Úgy is lesz, Barátosném! :)

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.01.20. 09:11:44

vígasztaljon benneteket a tudat, hogy azért olyan sokszor nem beteg egy gyerek... legalábbis az enyém nem betegeskedett sokszor. szerencsém is volt, mert a munkahelyem a régi is , és az új is toleráns a beteggyerekétápoló anyuka iránt.
az viszont tényleg kín, amikor egy hipernyűgös gyereket kell lekötnöd és ráadásul neten kell lenned a munkád miatt.

vorosbegy71 2009.01.20. 13:34:08

jaj de kényes téma ez...csak Anyaként érti meg az ember...rémálmaimban reggel veszem fel a telefont, hogy beszóljak, nem tudok ma menni, mert beteg a gyerek...olyan kínos, mert tudom, hogy ezért kicsit utálják az embert valóban...nekem is fel kell készülnöm, mert ünnep lesz, ha 4 gyerek közül éppen egyik sem beteg :)

Nani 2009.01.20. 13:52:22

Na igen, nem egyszerű téma. Sajnos én még nem találkoztam ilyen bababarát munkahellyel, ha van is, ritka mint a fehér holló.

masika 2009.01.20. 16:49:25

Cucka: Igen vissza várnak legalábbis még tavaly ezt mondták, de semmi kedvem, ráadásul a kolléganőm szerint , nincs munkájuk egyáltalán, szóval bizonytalan, hogy mi lesz! Lehet, hogy Én is belevágnék inkább a tesó projektbe, bár nálunk Apa kézzel-lábbal hadakozik ellene!

Beso · http://kitti-szonja.blog.hu 2009.01.20. 18:01:44

Nagyon aktuális témát vetettél fel. Amikor Szonjámat kezdtük beszoktatni a bölcsibe és én is bent voltam vele, nagyon kiakadtam, hogy mit keres annyi köhögő, taknyos gyerkőc a bölcsödében, akik tutira fertőznek. Aztán el kezdtem gondolkozni, hogy sajnos a mai világban - amikor nem olyan egyszerű munkát találni egy anyukának - mindenki örül, hogy van melója és igyekszik azt megtartani. Sajnos sok munkahelyen nem toleránsak és csak azt nézik, hogy ez az ember már megint hiányzik, az ilyen munkaerőre nincs szükség.
S rájöttem, hogy valószínűleg a legtöbb szülő azért adja be félig gyógyult gyermekét mert rá van kényszerülve.
Minket is már élesben érint a dolog, én már papíron dolgozom, most éppen a gyed alatti szabimat töltöm, de pont mától betegállományban vagyok, mert betegek a gyerkőcök. Nekünk annyiban szerencsénk van, hogy van egy nagyi, akit remélhetőleg tudunk mozgósítani, ha erre szükség lesz.

RKriszta 2009.01.20. 22:22:32

Szerintem Hunc Apunak igaza van..előbb egy kis Cucka babalány...aztán még min. 3 év..:-))

Pocakos Macska 2009.01.20. 23:00:13

Huh, nehéz... És bizony akiknek ettől függ az állása beviszi a gyerekét félgyógyultan és a Te gyerekedet fertőzi... Bea (tudod az ügyvéd barátnőm) 4 órában ment dolgozni és beadta a gyerekeket bölcsibe. Jobban szeretne otthon lenni velük, de sajnos nem teheti meg - viszont nagyon jól működik a dolog! Sajna a csajok tényleg betegek lettek töbször, de amúgy jól bírják! Nálunk anyós is tud segíteni (már nyugdjas) meg én itthonról is tudok melózni ha muszáj ugye... (Ezért is ragaszkodok ehhez a helyhez)

Zsibrák 2009.01.21. 01:26:53

Én is épp mostanában kezdtem agyalni a témán, mert májusban a kérdés aktuálissá válik. Kicsit félek a dologtól...

snow(flake) 2009.01.21. 17:38:56

én felelőtlenanyuka vagyok, még nem gondolkoztam ilyesmin. olyan álomvilágban élek, hogy a gyerekek alsó tagozatos koráig itthon leszek és sertepertélek körülöttük. :D

egyébként viccet félretéve épp ezzel küzdenek a barátnőmék. most hogy "baciszezon" van, hol a férje nem dolgozik, hol ő, hol valamelyik nagymamát kell ugrasztani... iszonyat. :((((

cucka 2009.01.22. 11:02:52

@RKriszta: Én is így gondolom, egyelőre. :)
@snow(flake): én ugyanígy gondolom, nagy családot szeretnénk, ha az Égiek is így gondolják, 4 gyerekig meg sem állnánk... ;)
@Zsibrák: hú, le a kalappal, minden dolgozó anya előtt! én bízom Benned Bea, tudom, hogy körültekintően és megfontoltan fogsz dönteni. :)
@Pocakos Macska: a mostani melóhelyedhez való ragaszkodáshoz maximálisan megértelek. Szerintem Nálatok nem lesz gond, szeretnek ott Téged és tudják, hogy mindig számíthatnak Rád. :)
@Beso: szerencsére, nálunk ez így még távoli, de bele sem merek gondolni, milyen lesz élesben. :S
süti beállítások módosítása