Ismét újabb mérföldkőhöz jutottunk: szombaton Huncmaci először maradt nagyszülői felügyelettel, bizonytalan ideig itthon. (esküvőre voltunk hivatalosak: a polgári-templomi szertartsáson részt vett Elsőszülöttünk, az ereszdelahajam részén viszont már csak mi ketten képviseltük a családot). HuncNagypapától szabad kezet kaptunk, tulajdonképpen akkor jöhettünk haza, amikor akartunk. Huncmackó példaértékű kiskrapekként viselkedett, azt az egy apróságot leszámítva, hogy induláskor kismajomként kapaszkodva belém zokogott, jobb belátásre bírva engem, hogy mégse hagyjuk őt itthon. HuncApu kituszkolt az ajtón (így eshetett meg, hogy még a fényképezőgép se jött velünk a bulira), a lépcsőházban kicsit pityorogtam, a 10 perces kocsiút útán első dologként felhívtam HuncNagypapát, először a csönd nyugtatott meg, Huncmackó már tévét nézett, nemsírva. Annak ellenére, hogy kimenőnk volt, a gondolataink nagyon sokszor visszakalandoztak a büdöskölökre, (biztos, jó társaság lehettünk...), mígnem HuncApu 9-kor hazatelefonált, hogy mizú van? Büdöskölök ekkor már az igazak álmát aludta, ugyanis 8 körül jelezte, hogy enne, majd fürdene, végül bevonult a csőrös itatójával az ágyába és 3/4 9-kor elaludt. (azért a rossz előérzet végigkísérte éjjelünket, fél 2-kor taxit hívtunk és hazajöttünk, ugyanis abban biztosak voltunk, bármilyen tüneményesen is viselkedett az este folyamán mackósajt, reggel 8-nál tovább képtelenség álomföldön tartani).

A bulin részt vett egy mindenórás időzített bomba kismami is, csodaszép pocakkal. Jó érzés volt látni, mennyire kisimult és várakozásokkal teli, kismama-kispapa egyaránt. És belegondoltam, nemsokára mi is itt tartunk majd újra...

A meghívottak széles spektrumában megintcsak kivűlállónak éreztem magam, második gyermekemet várva és még 2 után ácsingózva... kicsit kétségbeejtő számomra, hogy a gyermekvállallásos téma szóbajövetelekor, mindenkinek az az első gondolata, hogy mennyibe is kerül egy gyerek és hogy egy soktagú családban, a kisebb gyerekeknek már nem jut elég szeretet... nehéz kérdések ezek, mert valóban kell néminemű anyagi háttér ahhoz, hogy merjünk gyereket vállalni, hiszen bármikor jöhetnek nem várt kiadások. (ilyen alapon persze az egész életet végig lehetne stresszelni, hiszen sosem lehetünk biztonságban...)... és valószínűsítem azt is, ha megvalósítjuk álmainkat, gyermekeink nem egy Ferrari slusszkulcsát fogják megkapni ballagási ajándékként... a szeretet meg... csak a saját tapasztalataimról írhatok, egygyerekesként, mióta Hunor megszületett nálunk felsokszorozódott a szeretet-érzet, sokkal figyelmesebbek vagyunk egymáshoz, sokkal többször érintjük meg egymást, sokkal többször mondjuk ki, hogy mennyire boldogok vagyunk, hogy mennyire szeretjük egymást-ezt az állapotot, hogy mennyire kiteljesedett minden körülöttünk... nehéz napok mindenhol vannak, mi is vagyunk fáradtabbak-nyűgösebbek-idegesebbek, emberek vagyunk érzésekkel-érzetekkel, és mégis: semmivel nem cserélném el ezt a mostani életemet... most vagyok kiteljesedve, ebben a szerepben találtam önmagamra... talán majd eljön az az idő is, amikor sutba dobom a pelenkákat és megérzem a változás szelét, de most jó így... jó megélni minden pillanatot, minden napot, jó megtalálni a borúsabb napok szépségeit, és jó egy-egy nehezebb nap után esténként önmagunkon ironizálva odakucorodni HuncApuhoz... örülök, hogy megérhettem anyának lenni, hogy eljöhetett az a perc, amikor nem társadalmi elvárásként szültem gyereket, hanem akkor, amikor a szívünkbe született meg az elhatározás, hogy most már készen állunk, jöhet a szerelmünk gyümölcse... 

Tudom azt is, hogy olykor majomszeretettel csüngünk egymáson Huncossal, bár ez a kora előrehaladtával, rohamosan csökken, már most vérciki neki a játszótéren, ha ölelgetem, puszilgatom, csak olyankor szabad hódolnom a touch&go érzéseimnek, ha nagyot zakózik és megnyugtatásra vágyik.

Végezetül pedig idéznék egy kis témazárót, virtuális vállveregtésként azoknak, akik néha ugyanúgy elbizonytalanodnak, mint én, akik néha ugyanúgy azt érzik, hogy  "valamit valahol elrontottak", hiszen a gyerek még mindig nem alussza át az éjszakát, még mindig pár óra alvással kell beérniük... szintén tapasztalatból: csak az első év volt piszkosul nehéz, azután valahogy minden egyre gördülékenyebb lett (egy-kétszeri ébresztések), viharos sebességgel érkeztek az átaludt éjszakák (úgy 14-15 hónapos korától), és most már ott tartunk, hogy nincsenek ébredések, csak nagyon indokolt esetben (hajnalban landol az ágyunk mellett az ifiember kezében az üres itatósüvegét rázva...):

"– Vágjunk a közepébe! Sok anyát felkészületlenül ér az első gyerek születése. Áradnia kellene a boldogságnak, helyette viszont elborítanak a kétségek! Mert a csecsemő nem úgy működik, ahogy vártuk, nem olyan elégedett, nem annyit alszik, sokkal többet sír.
– A baba nem olyan ajándék, aki csak örömet szerez. A szülői szerep a szó legtisztább értelmében szolgálat. Az első hat-nyolc hónap a csecsemő igényeinek feltétel nélküli kielégítéséről szól. Ezzel nem lehet elkényeztetni, ez nem majomszeretet! Ha megkapja ebben a fontos fejlődési szakaszban, amit kér, két-három éves korára tündéri, bűbájos gyerek lesz belőle! A stabilitás, a biztonság érzését ugyanis az adja neki, ha elfogadják, szeretik olyannak, amilyen. Egyébként tény, hogy a sokat hordozott, kézben tartott baba háromévesen lényegesen ritkábban kéredzkedik kézbe, mint az, akinek ezt az igényét csecsemőkorában nem elégítették ki.
– Ezek szerint spártai nevelési elvek vagy „szoktatás” alkalmazása nélkül is elmúlnak a sírós hónapok, a sokszori éjszakai ébredés?
– Így van, elmúlnak anélkül, hogy tennünk kellene ezért. De az esetek többségében nem olyan gyorsan, amilyen hamar megcsappan a szülők erőtartaléka vagy türelme. Nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy valóban iszonyúan fárasztó időszakok ezek a szülők életében, sokszor hosszú ideig kell napi néhány óra alvással beérniük. De tapasztalatom szerint sokszor az is segít, ha azt mondom a fáradt szülőknek: normális, ahogy a gyerekük viselkedik, nem arról van szó, hogy elhibázták a nevelését. Épp ellenkezőleg, nagyon jól teszik, hogy teljesítik, amit kér, és rendelkezésére állnak. A nevelés célja a jövő, nem a jelen! Aki csak a jelenre koncentrál, annak a nadrágszíj, a fakanál a nevelési, helyesebben idomítási eszköze. Ennél távolabbra kell látni.
– Van, aki rabságként éli meg a huszonnégy órás szolgálatot, s úgy érzi, mindenről le kellett vagy kellene mondania a gyerekért. Egyik olvasónk anyarabszolgaságnak nevezte ezt. Csak egyféleképpen lehet jó anya valaki?
– A válaszom: igen is meg nem is. Nem lehet receptet írni arra, hogyan is bánjunk a gyerekkel, mert már újszülöttként nagyon különbözőek, igazi egyéniségek. Ezért hiba is volna egyformán bánni mindegyikükkel. Durván háromféle típust különböztethetünk meg: az elsőbe a könnyen kezelhető babák tartoznak, a másodikba a nehezen kezelhetők. Ők azok, akik szerencsés esetben alusznak nappal, de éjszaka sokat sírnak, nehezen nyugtathatók meg még akkor is, ha tele a hasuk. Könnyen önbizalmát veszti az anya, ha csecsemője akkor sem hagyja abba a sírást, amikor kézbe veszi, dajkálja. Sokkal nehezebb feladat elé állította a sors, mint a könnyen kezelhető baba anyukáját. Sokat segíthetnek egy ilyen újszülöttnél bizonyos információk: például az, hogy egy anyatejes csecsemő hamarabb, gyakrabban megéhezhet, mint egy tápszeres, ezért bizony lehetséges, hogy ismét éhes. Ha nem akar már enni, jó megoldás a hordozókendő: a szorosan belekötött és ringatott baba rendszerint megnyugszik. Néha úgynevezett fehér zajt szoktam ajánlani a síró baba megnyugtatására. Ez a monoton háttérzajok elnevezése, meglepő, de a metronóm vagy az öreg vekkeróra ütemes ketyegése is megnyugtathatja az éjszakai csendet, sötétséget túlságosan ingerszegénynek találó csecsemőt. Ugyanakkor pontosan az éjszakai problémákkal kapcsolatban figyelni kell arra is, hogy ne alakítsunk ki hosszú távon tarthatatlan, zavaró szokásokat. Adjuk meg a babának, ami elemi igénye: táplálék, testközelség, válaszoljunk mindig a jelzéseire, ne hagyjuk magára, de például ne szórakoztassuk ilyenkor. Visszatérve a típusokra: a harmadikat „használat előtt felrázandónak” szoktam nevezni. Ő az, akire rá sem kell nézni a következő etetésig. Éppen ezért valóban fennáll az a veszély, hogy a kelleténél kevesebbet foglalkoznak vele, nem tud kiállni magért, a szülőnek kell kitalálnia, mit és mikor tegyen vele, hogyan „provokálja”, mert magától sosem jelentkezik. Nem nehéz belátni, hogy nagyon más jó anyának lenni mindhárom típusnál. És ez még csak az érem egyik oldala. A másik, hogy a jó anyaságnak szívből kell jönnie. Ha valaki csak azért vállalja az éjjel-nappali rendelkezésre állást, mert azt olvasta valahol, hogy csak így lehet jó anya, törvényszerű, hogy előbb-utóbb ki fog törni ebből a szerepből, mert nem a sajátja.
– Mindenki jó anya szeretne lenni! Ennél kényesebb pontot nehezen találhatnánk! Ki és hogyan lehet jó anya? Ezek szerint nem csak az, aki mindig a gyerekei rendelkezésére áll?
– Mindez a nő önértékelésével függ össze. Az, akinek pozitív énképe van, nem fogja kétségbe vonni saját jó anyaságát. A bizonytalan azonban kételkedni fog önnön hatékonyságában. Ennek az esélye nő, ha nehezen kezelhető babája születik. A szülés után hormonális szempontból kockázatos időszak következik. A hatástalanság érzése elmélyítheti a depressziót. Ezért úgy gondolom, minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy az anyát (és persze az apát) megerősítsük szülői szerepében.
– Sokszor viszont úgy tűnik, a szülőkkel kapcsolatba kerülő, főként egészségügyi szakemberek ennek pont az ellenkezőjét teszik: nem erősítenek, hanem afféle megmondóemberként aláássák az önbizalmat.
– Nagyon jó, hogy van olyan egészségügyi ellátó hálózat, amely a gyereket váró és nevelő családokra összpontosít. A szakember azonban akkor jár el jól, ha érzékelteti, hogy első helyen a szülő-gyerek kapcsolat áll, ezt követi minden egyéb. Valaha kutatással bizonyítottam, hogy az anyák nagyszerűen ismerik a gyereküket. Fogékonyak, ráéreznek minden rezdülésére. Ezt nem szabad tönkretenni. Közben meg egyre gyakoribb, hogy a szülők különböző púpokat látnak a gyerekükön – nem tud figyelni, nem fut elég magabiztosan, dadog és így tovább. Minden púphoz külön szakember tartozik. A gyerekben pedig közben valami betegségtudat-féle alakul ki. Ez az, ami igazán veszélyes! A szülőknek nem szabad elfelejteniük, hogy a gyerek mindenestül az övék, nem kell feltétlenül púpokat keresniük, a szakemberek pedig jól teszik, ha nem nyomulnak előtérbe. Nem kell ezer helyre járni a gyerekkel! Én abban próbálom erősíteni a szülőket, hogy ők maguk is képesek a problémák megoldására.
– Önt mindenki gyermekpszichológusként ismeri. Mit tett hozzá szakember mivoltához az a tény, hogy közben háromgyermekes apa is?
– Nem hiszek egyetlen olyan pszichológusnak sem, akinek nincs gyereke. Hihetetlenül sokat kaptam a gyerekeimtől, és igyekeztem nem szakemberként jelen lenni az életükben. Másként hangzanak az éjszakai sírással kapcsolatos javaslatok annak a szájából, aki maga is végigcsinálta. Negyvenkét éve vagyunk házasok a feleségemmel, és néhány kezdeti hónaptól eltekintve még sosem voltunk gyerek nélkül. A legidősebb unokám és a fiam közt alig van korkülönbség, de azért kicsi lányomnak és kicsi fiamnak hívom a gyerekeimet mind a mai napig. Az én kislányom, aki négygyerekes anya, pontosan azt példázza, amiről beszéltünk: mindig ott volt és van a gyerekei számára, amikor szükségük van rá, de állíthatom, hogy elkényeztetésnek semmi nyoma!

A Suttogó „titkai”
„Túl vagyok azon, hogy bosszankodjam Tracy Hoggon, hiszen elismerem, valós, létező igényeket elégít ki könyvével. Azt azonban nem szeretném, ha elterjedne a köztudatban, amit hirdet, hogy tudniillik a gyereknek észrevétlennek kell lennie.” Ranschburg Jenő szerint A Suttogó titkai olyan szülőknek szól, akik gyerekük születése után is ugyanúgy akarják folytatni életüket, ahogyan előtte éltek. A javasolt módszerek célja, hogy a gyerek ezt a lehető legkevésbé zavarja meg. Ez ellentétes a gyerek veleszületett, alapvető igényeivel, ugyanis az az egészséges, ha észreveteti magát, ha el tudja érni, hogy kielégítsék igényeit. A szülő jól teszi, ha ezt NEM akarja kinevelni belőle! "

(interjú Ranschburg Jenő gyermekpszichológussal, forrás: Kismama magazin)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ildi-84 2009.06.15. 14:41:00

Ez szerintem nagyon kényes téma... Én elolvastam a suttogót még terhesen, mondván hátha van benne okos dolog. És azt kell, hogy mondjam, örülök, hogy végigolvastam. Persze, szerencsém is van Hannával, hogy olyan, amilyen. Viszonylag hamar rájöttem, hogy mit szeret, mit nem szeret, mik az igényei. Igyekszem eszerint nevelni. De pl amikor első hetekben nagyon sírós volt a hasfájás miatt, akkor időnként már értetlenkedve néztem, hogy megint mi a fene baja lehet. És segített akkor pl, hogy eszembe jutott, hogy figyeljem a sírást! És igen, észrevettem, amikor már fáradt volt, és letettem, és el is aludt... Sokaknál látom, hogy a gyerek szükségleteinek a feltétel nélküli kielégítése pl abban nyilvánul meg, hogy ha elkezd sírni, cicit kap. De miért??? Mert az első pár hétben, amikor sírt, mindenre úgy reagált anyuka, hogy cicit nyomott a szájába, addig is csend van... Aztán a baba ezt megszokja, és nem fog semmi mást jelezni, csak, hogy cicit kér... Nem lesz külön sírása arra,hogy fáradt, arra, hogy unatkozik, arra, hogy fázik... Mert mindig ugyanaz az anya reakciója: cici... Én első 1-2 hétben nagyon figyeltem rá, hogy ne kövessem ezt el. Így igaz, most cumizik, de ha fáradt, azt jelzi, és teszem a kiságyba, megkapja a cumit és a pelusát, és elalszik. Persze van, hogy túlpörög, és altatni kell. De szerintem nem vagyok attól rossz anya, hogy nem ringatom el, ha álmos, hogy nem kap cicit, ha nyűgös.
De ezeket leszámítva egy percre sem hagytam még egyedül, nem is tudnám...
De szerintem ez közel nem spártai nevelés azért.
Ja és igen, van időm magamra így mellette, mert igenis és van egy fix napirendünk, amit természetesen nem én alakítottam ilyenre, de első naptól mindig volt egy ritmus, amit utána persze hagytam, hogy maga alakítson Hanna. Így 2 hónaposan átalussza az éjszakát, és kiegyensúlyozott szerintem abszolút.
Na befejezem, majd erről írok is inkább egy külön postot én is! :D

Válasz erre 

CsJ 2009.06.15. 14:50:20

A Suttogót én is elolvastam terhesen, bőszen bólogattam is hozzá, hogy igen, így kell következetesen gyereket nevelni, és hú, meg ha, meg igaza van. Aztán megszületett Attila, és rá kellett döbbennem, hogy nem számoltam a következő apróságokkal:
1. Nem vagyok elég következetes hozzá, hogy egy éjszaka kétszázhuszonötször is elmagyarázzam, hogy kisfiam, most aludni kell, és szépen visszategyem az ágyába (el is szúrtam, még mindig nem alussza át az éjszakát, ráadásul mindezt velünk egy ágyban :) )
2. A gyermek anyja fia, a határozott nevelési kísérletek eredménye: csakazértse plusz ordítás (miért is csodálkozom, ugye...). Az egyetlen módszer, ha megpróbálom megértetni vele, hogy márpedig neki az úgy jó :)
3. Nehéz úgy fix napirendet tartatni a gyerekkel, hogy a kedves szülőknek se volt olyan sose, azt se' tudják, mi fán terem.

Szóval azóta Suttogó nélkül, kicsit hippisen, nyilván sok nevelési hibával élünk, de cseppet sem bánom. Ennek ellenére azt mondom, hogy nálunk szervezettebb és következetesebb szülőknek nem feltétlenül hülyeség a Suttogó módszere, és biztosan van olyan gyerek is, akinél bejön. Vagyis, mint minden, ez is szülő- és gyerekfüggő

Válasz erre 

cucka 2009.06.15. 16:24:46

@Ildi-84: Örülök, hogy le merted írni az ellenkező véleményedet is! :) (és köszönöm!) A föntebbi idézetben is szerepel pár gondolat, mely szerint attól és akkor válsz jóanyává, ha önmagadba bízva és saját meggyőződésedből azt teszed, amit az ösztöneid diktálnak. Ha Nektek tökéletesen működik a saját módon kialakított életetek azért nem szabad változtatnod rajta, mert bárhol is ezt olvastad. :) Hozzám ez áll közelebb. Ezért is került be pont ez az interjú a blogomba. ;)
Én nem tudtam azonosulni a Suttogóval, bár mindkét kötete megvan, várandósan is olvastam, olykor-olykor hevesen bólogatva, hogy igen, én is így fogok tenni, aztán valahogy mégsem így történt a gyakorlatban. Talán éppen azért, amit CsJ is írt, mi is állandó mozgásban vagyunk, két egymást követő napon sem azonosak a dolgaink, mindkettőnknek olyan szakmája van, ami eleve nem egy stabil 8 órás elfoglaltság. A napirendünk úgy alakult ki, hogy hagytam Hunor alakítsa ki a sajátját, majd ahhoz igazodva, kialakult az enyém is. Bár nálunk még annyi "nehezítő tényező" akadt, hogy dél és 4 között általában dolgozom, tehát ez alap volt a napirend kialakításában. Ezért sem voltam képes nézni az órát miközben szoptatom a gyereket, és képtelen voltam arra is, hogy 10 perc után elvegyem tőle a mellem, mert sztem nem így fogja megtanulni, hogy van 10 perce a kajára... Igény szerint szoptattam és igény szerint etetem mind a mai napig. Egyelőre nem látom hátrányát.
És CsJ-nél a pont: ebben a kusza gyerekneveléses labirintusban, amiről mindenkinek van véleménye-gondolata, a legfontosabb a szülő-gyerek harmonikus kapcsolata, ha ők egymásra tudnak hangolódni, ha megértik egymást és megtalálják közös igényeiket, akkor nincs baj. Sőt. Akkor kerek az egész. :)

Válasz erre 

Ildi-84 2009.06.15. 18:08:21

Cucka: igen, mondjuk totál gyerek függő. Szerintem én első 1-2 hétben voltam tudatos, de szerencsémre Hannának magától szüksége volt a napirendre. Olyannyira, hogy én elvileg elterveztem,hogy minden nap fél 9-kor van a fürdés. Persze Ildi tervez, Hanna végez. Azaz szép lassan (mondjuk 1 hét alatt) kitolta ezt az időpontot este 10-re. És persze hagytam, alkalmazkodtam az ő ritmusához. Tehát mondjuk nálunk asszem neki van inkább napi ritmusa, én meg totál jól felvettem ezt a ritmust, és egy fix napirendet vettünk fel. És ha valami nem eszerint történik, nyűgös is kicsit. Tehát ha egész nap mondjuk anyukáméknál vagyunk, akkor nyűgösebb is, mert akkor össze-vissza van minden. Tehát ilyen szempontból könnyebb a rugalmasabb babával nyilván. De én akkor is örülök a napirendnek, legalább nem úsznak el a napjaim. :)

Válasz erre 

Mazsola01 2009.06.15. 18:41:48

Első elolvasásra írtam volna hosszú sorokat, de másodjára már csak annyit gondoltam, hogy bezony, minden szóval egyet értek :)
Azt viszont sosem értettem miért is gondolják az emberek, hogy a kisebbekre nem jut elég szeretet, a szeretet a legjobb dolog a földön, ami ezer felé osztható... hány meg hány embert szeretünk, kit párunkként, kiket családtagként, vagy barátként, így a gyerekeink is beleférnek, nem de!? :)
Nekem Ti vagytok Hunccal a "példakép", ha elkeseredett vagyok, hogy már megint nem aludtunk éjszaka, csak arra gondolok, van még, aki ezt már átélte, és hipp-hopp megjavult a helyzet, a gyerek megtanulta mindenféle külső behatás nélkül átaludni az éjszakát...
Hajrá-hajrá sok-sok gyerek ;)

(Ildi: én szintén igény szerint neveltem Marcit az első pillanattól fogva, és nem kellett a Suttogót elolvasnom, hogy tudjam, nem csak az anyatej lehet gyógyír :)

Válasz erre 

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2009.06.15. 21:02:08

Tanár Úr.. fantasztikus ember!
A szakirodalom két féle nevelési módszert különböztet meg /illetve többfélét, ez most az egyik leosztása :D/
A gyermek-központút, ahol a gyerkőc van a középpontban, az ő igényeihez alakul a szülők napirendje stb, illetve a
szülő-központút, ahova a gyerkőc érkezik s veszi fel a szülők ritmusát, napirendjét stb.
Én gyermek-központúan nevelem mindhármat, egyelőre úgy néz ki sikeresen, persze vannak döccenők így a kamaszkor felé közeledvén, de ezek s ilyen döccenők több száz Suttogó kötet megjelenése és bebiflázása után is garantáltan meg fognak jelenni :D
Lényeg ami lényeg, legyen jó a babának, s legyen jó a szülőnek is. Hiszen boldog gyerek boldog Anya nélkül nincsen. S hogy ki milyen úton jut el a boldogságához, az már nagyon egyénfüggő :))))
Gratulálok Huncúr esti külön programjához! :)))) Ügyes nagy fiú! :)

Válasz erre 

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.06.15. 21:22:58

egy Margaret Mahler nevű pszichológus az ÉN születésének folyamatát vizsgálta és leírta azt a jelenséget amit ősbizalomnak nevezett. nevezetesen azt, amikor a gyerek az anyával szimbiózisban van, és a gyerek igényei ki vannak elégítve. történetesen ha ölben akar lenni, akkor ölben van. az a gyerek aki részese az ősbizalomnak, annak felnőtt korában nem lesznek kapcsolati-bizalmi problémái
nem tudom, egy pár hónapos csecsemő mennyire érti meg azt, hogy most azért nem veszem fel mert elveket vallok, és nevelek.
nem vitázni szeretnék, csak örülök, hogy te így nevelted Huncost, egészen biztosan nem lesznek kapcsolati-bizalmi problémái.
Ranschburg bácsi pedig nagy mestere a léleknek:-)

Válasz erre 

Ingrid 2009.06.15. 21:56:53

Banyek!
Azt hittem első ránézésre, hogy jó sok időd volt írni :) Aztán láttam az idézeteket :D
Szerintem kár ezeket a gondolatokat túlpörgetni. Mindenki mindig a saját teljesítménye szerinti legjobbat nyújtja, és bizony vannak lemerült, lefáradt időszakok is, amikre nincs mit szégyenkezni! Aki tagadja, az hazudik!

Inkább azt emelném ki, hogy nagyon örülök annak, hogy másfél év után végre egy esküvő, amire egyedül mentetek el, és nem Hunorral! Ezek a kimozdulások kellenek, és mint egy rossz terapeuta, akinek csak egyetlen lemeze van, mindig ezt szajkózom: TESSENEK KETTESBEN LENNI :D

Hunor egyébként jófej, szerencséd van vele :)

Válasz erre 

cucka 2009.06.16. 09:55:51

@Ingrid: nem akartam én ezen a lerágott csonton marakodni, csak eszembe jutott ez a cikk, egy pár napja zajlott beszélgetés kapcsán. :) Meg az is, hogy mennyire csapnivaló éjszakáink voltak, a valahai legkeményebb munkám bármelyikén túltett az első évünk, most meg? nem győzök ámulni, hogy mennyire nyugodtan alszik, hogy mennyire könnyen tudunk együtt működni a mindennapokban. És ilyenkor azt érzem, megérte. :) Ennyi. :)
A terápiáddal pedig tökéletesen egyetértek, hiszen már csak alig 6 hónapunk van csupán, és újra "szobafogságra" ítél a Legifjabbik Pelenkási - alsóhangon- egy újabb évre. ;)

Válasz erre 

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.06.16. 10:23:53

Hasonlóan "rögös" utat jártunk be mi is Matyival , főleg az éjszakák terén. Kezdő anyaként kellett egy kis idő, míg hozzászoktam, rájöttem, hogy a gyerekem nem egy robot, akinek beprogramozom, hogy mikor mit kell csinálnia, és akkor csinálja. Igenis ő egy önálló ember, igényekkel, jó és rossz napokkal, fájdalmakkal, és nekem kell észrevennem, és tudnom, hogyan segítsek rajta. Szépen kialakult a napirendünk, ill. Matyi alakította ki, én pedig alkalmazkodtam, és minden tökéletes. De simán lehet vele egész napos túrát tenni távol az otthonunktól, nincs gond. Figyelünk egymás igényeire, de ez így a természetes, hisz amíg ketten voltunk is ezt tettük, nem? És ha itt lesz Kistesó, akkor sem lesz másképp. Nyilván nehezebb lesz, de majd beleszokunk. Minden ember más, és minden gyerek más. Egyikre rálehet húzni a sablonokat, másikra nem, van aki rá tudja húzni van aki nem. Ennyire egyszerű:))) De jó, hogy betetted ezt a cikket, kicsit megerősített:) Nem baj, ha lerágott csont, hisz mindenki másképp csinálja, és egymástól is tanulhatunk:)))

Válasz erre 

LindaDavid 2009.06.16. 11:59:36

Szerintem a Suttogót sokan félreértemezik. Nem kell mindent úgy csinálni ahogy írva vagyon, nem kell akkor lefektetni a gyereket mert idő van, de ő még nem álmos stb. Nekünk nagyon bevált,Ildi minden szavával egyetértek.

Válasz erre 

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.06.18. 08:35:08

szerintem a Suttogot nem lehet felreertelmezni.
... ahhoz, hogy embert neveljunk az eletre, nem kell konyv,csak szeretet.es igen, sajnos sok gyermek inkabb szeretet nelkul, de beszabalyozva no fel, mert pontosan azt tagadjak meg tole, amire elemi szuksege van, a kesobbi boldog elethez. szerencsere azonban egyre tobb anya hallgat a szivere, belso osztoneire.
orulok, ennek a posztnak, es azert is, hogy kimozdultatok. nagyon kellenek ezek a programok, ami csak a Tietek!

meg annyit, hogy nem leragott csont ez a tema, hiszen sajnos olyan trend van kialakuloban, ami az anyakat rabszolganak, a gyerekeket, pedig robotoknak allitja be. az az anya aki rabszolganak erzi magat, csak sajnalni tudom, es javaslom, nyissa ki a szemet, es a szivet, lassa meg, milyen csodaban van resze, ahelyett, hogy holmi konyveket olvasna...
puszillak

Válasz erre 

gneke 2009.06.18. 23:12:32

Én nem szörnyülködöm azon, hogy 4 gyermeket akartok vállalni. Nagyon jó helyre fognak születni.
Most jöttem rá, hogy én semmilyen gyermekneveléssel kapcsolatos könyvet nem olvastam, a Kismama magazint olvasom több mint 7 éve. Az ösztönök segítenek. Azzal voltak gondjaim, amitől eleve féltem hogy fogom megvalósítani (pl szobatisztaság kérdése - nálunk elhúzódott). Talán olyan bevonzás jellegű dolog ez is.
Napirend: egyetlen fix dolog volt az esti fürdetés időpontja, ahhoz ragaszkodtam nagyon, a többi dolog alakult ehhez - mégis lett napirendünk.

Válasz erre 

vorosbegy71 2009.06.19. 07:06:45

csak bíztatni tudlak a 4 gyerekes családra :))))) és remélem meg is valósítjátok!
most Tamarával kismamiként olvastam a Suttogót én is, és mikor fél nap rajtam lóg, mert ha leteszem üvölt akkor el is döntöm, hogy na holnaptól suttogunk, de valahogy mindig elmarad, mint eddig már háromszor... :)))))))))))
és cipelem tovább a kis seggét és nézem a szétcsúszott, jóllakottnapközis, mosolygó kis pofiját...és mennyire fognak hiányozni ezek a pillanatok, mikor majd rohan Barni és a nagyok után...
puszillak!

Válasz erre 

piroskaesfarkas · http://piroskaesfarkas.blog.hu/ 2009.06.19. 20:55:14

Nos, en nem olvastam meg sem a Suttogót, sem mas konyvet, ill. a terhesseg alatt a kilenc honapot. De majd biztosan fogok hasonlot a kezembe venni.
De valahogy nem volt ra sem kesztetesem, sem igenyem.
De valamiert jo anyanak erzem magam, Farkas pedig jo apanak. S ha nem is lenne igy, jo ez az erzes:-)
Mutyurke egy hivatalostündér, ahogy az apja hívja. Majdnem a legeleje ota egyszer kel fel ejszaka, ugy 2-5 kozott, es este 8-9 kozott rakjuk le.
Tegnap pl. 8 orat aludt egyhuzamban, aztan meg rahuzott kettot.
En is azt vallom, hogy ha sír, felveszem. Ha ugy latom beszelgetesre vagyik, osszebujunk es duruzsolok neki. Ha jol esik, akkor egyutt alszunk vele,..
Lehet, azert mukodik ez ilyen jol, mert "jo gyerek", jol alszik, jokat eszik, mindig csak mosolyog.

Amiota itt van nekunk Mutyurke, azota en is ugy erzem, hogy szulnek meg vagy ot gyereket, de persze nem fogok.De remelem, mi sem allunk meg kettonel azert:-)

Mit omlengek itten???? Befejezem.

Es Cucka Draga! Hunc allando mosolya a bizonyitek, hogy mindent szuperul csinaltok!!!!! Hajra Cuckaek!!!!!!!

Válasz erre 

huncut_kata 2009.06.20. 00:21:39

Pikler Emmi könyvét ajánlom gyereknevelési tanácsadások kapcsán. Nála a gyerek a lényeg, és hogy szeressék és figyeljenek rá. Tőlünk nyugatabbra és az USÁban is az ő módszerei alapján foglalkoznak a nevelőintézetbe került csecsemőkkel és kisgyeremekekkel, csak itthon nem tudott valamiért "sztár" lenni.

A könyvben a praktikus tanácsok mellett (ami első gyereknél ugye nagyon fontosak - hogyan kell megfogni fürdetéskor, milyen sűrűn vágd a körmét, stb) sokat foglalkozik a lelki neveléssel is, én sokat "lestem" el tőle (pl hogy hagyni kell a gyereket egyedül öltözködni, enni még ha ügyetlenke is és lassabban is megy, mintha én csinálnám, játékötletek is vannak benne, szóval nekem nagyon bejött :-) )
ez az: www.vatera.hu/anyak_konyve_pikler_emmi_148613447.html
(igaz, én 200Ft-ért vettem anno ugyanitt :-) )

Válasz erre 

cucka 2009.06.21. 17:43:32

@PBea: Bea, tudom, emlékszem, és örülök, hogy nálatok is működött, kialakult a rend, nomeg a család Legifjabbjának is örülök! :)
@LindaDavid: nem nagyon hiszem, hogy félre lehetne érteni a Suttogót, talán inkább csak azon csodálkozom, hogy ez a könyv, minek köszönhette ekkora népszerűségét a mividékünkön, amikor ez az amerikai nőknek íródott, ahol köztudottan nagyon rövid szülési szabadság után kell visszatérniük az anyáknak dolgozni. Persze, ettől még működhet a módszer, de abban biztos vagyok, hogy mint minden, ez is erősen gyerekfüggő. :)
@hugomum: én meg örülök a szavaidnak és köszönöm őket! :)
@gneke: talán Te csináltad a legjobban! Az ember könnyen elveszhet a rengeteg szakirodalomban és maximálisan el is bizonytalanodhat. A legjobb dolog, ha hagyjuk, hogy előjöjjenek az ösztöneik és merünk hallgatni rájuk. :)
@vorosbegy71: kössszi. :)))))))))) hááát, én is. :))) Mondjuk bele kell húznunk, az én koromba már. ;)
@piroskaesfarkas: Drága Pirosom, Mütyürke egy kivételesen csodálatos kisleányka, mely egy nagyon puha meleg fészekbe érkezett, hát csoda, hogy elégedetten és boldogan durmol? :DDD Családbővítéshez meg előre is drukk. :)
@huncut_kata: köszönöm a könyvajánlót, hallottam már Pikler Emmiről, a hazánkban méltánytalanul elfelejtett gyermekorvosról, igyekszem beszerezni a könyvet, sose késő. :)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: