Továbbküldős emailként kaptam, megnyitottam, bár a szokásos légyjó és boldog, de ha nem állsz meg és gondolkodsz el egy pillanatra (valamint nem küldöd tovább seperc alatt minimum 46 -ezer- embernek), borzadalmas szerencsétlenség következik be-n kívűl, nem igazán vártam ettől sem többet.

Kellemes csalódást okozott a belinkelt videó, mely 2009. március 23-án reggel 8 órakor az Antwerpeni Központi Pályaudvaron, Belgiumban készült. Az utastájékoztató hangosbeszélőn keresztül elkezdték lejátszani Julie Andrews dalát a "Do Ré Mi"-t, a Muzsika hangja című musicalből. Ahogy a mit sem sejtő utasok meglepődve észrevették, kb. 200 táncos lepte el a váró közepét, kilépve a sorban állók közül illetve a bejáratokon át. Ezt a csodálatos táncot táncolták el, csak 2 próbával a hátuk mögött. A hatása önmagáért beszél! 

A vizuális alkatomnak köszönhetően azért én elképzeltem ugyanezt valamelyik Pesti pályaudvaron... sajnos, nem biztos, hogy a sok morózus és befordult  munkába időre közlekedő-siető ember között ugyanekkora sikere lett volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr741300772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonine 2009.08.10. 20:36:18

Előbb megnéztem a videót, csak aztán láttam, hogy még alatta is van szöveg. Pont ugyanez jutott eszembe nekem is, amíg néztem, hogy vajon hogyan zajlana ez valamelyik pesti pályaudvaron. Sajnos valószínűleg sokan zsörtölődnének, hogy nem tudnak elmenni tőlük, sietnének, nem tetszene nekik, éskülönbenis.
De a videó nagyon tetszett! :)

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.08.10. 20:47:43

Jó kis dal, és jó kis videó:))) Matyi is riszált :)))

Csőryke · http://myfairytaleworld.blog.hu/ 2009.08.10. 21:00:10

Nagyon tuti kis video!!! Tetszik. Szerintem azért a legtöbb ember nálunk is élvezné. Vagy túl naív vagyok?

huncut_kata 2009.08.10. 21:51:13

őőő, ez a mindössze két próbán mindig röhögök, szóval ez valószínűleg arra vonatkozik, hogy a helyszínen volt két próbájuk (nyilván éjjel, amikor zárva van a pu), de részleteiben azért egy ilyenhez sokat kell próbálni.
Meg ha megnézitek a talajt, nagyon szerencsés, mert a minta tökéletes támpontokat ad ki (igazodnak is hozzá rendesen tánc közben, úgyhogy könnyű volt átvinni próbateremből ide (mint anno, amikor bepöttyözték a Felvonulási teret, hogy tudják a résztvevők, hogy hova kell állni a május 1-jei élőképhez)

Eriberi33 2009.08.10. 22:45:34

Kata, ebben valószínűleg igazd van... :) De attól még igaz, hogy két próbájuk volt! ;)

Nagyon jó ez a videó! Nagyon tetszik! (Még Levi is megnézte velem, ami ritkaság... :) )

Ingrid 2009.08.11. 08:49:16

Nemrég egy ausztráliai blogon láttam hasonlót. Ott Stockholmban emlékeztek hasonlóképp Michael Jacksonra. Profi táncosokkal és természetesen a járókelők is bekapcsolódásával :)
Tudnak valamit ezek az északiak és a hidegeknek beskatulyázott belgák is :)

Én Csőrykéhez csatlakozom. Javíthatatlan optimista vagyok, szerintem itthon is lenne helye, mert a "csordaszellem" (gondolok itt a többtíz-vagy száz- táncosra) hat mindenkire ).
Volt már itthon a felvonulási téren (nem csak anno, május 1.-jén) is hasonló megmozdulás, amit előbb az interneten népszerűsítettek, így tuti volt a részvétel. Nézz utána :)

Köszönöm, hogy megnézhettem, jól indul a nap :)

cucka 2009.08.11. 10:19:52

Tulajdonképpen annyira nem is a részletek miatt tettem fel ezt a videót. Ha reálisabban és mélyrehatóbban, valamint szakmailag elemezzük, valóban előfordulhat, hogy talán mégsem két próba állt a film elkészülte mögött. De azt gondolom, jelen pillanatban inkább a mosolygást okozó hatása volt a célom. Az, hogy egy ilyentől máris jobban induljon az ember napja. :)
@Csőryke: @Ingrid: Tiiii, javíthatatlan optimisták! :))))

bruni 2009.08.11. 10:54:53

Szia Cucka! Ez valóban nem egy új kezdeményezés, az egyik ötletgazda a T-Mobile volt, akik teleszórták az UK-t hasonló megmozdulásokkal. Az egyik legismertebb itt:
www.youtube.com/watch?v=cHfYyVdrztI
és ahogy készült (iszonyatos háttérmunka):
www.youtube.com/watch?v=uVFNM8f9WnI&feature=channel
Mindenképpen hatásosabb az antwerpeni, álmos kis railway stationhoz képest, ahol több volt a táncos, mint a civil. De abban egyetértek, hogy nagyon klasszak ezek a kezdeményezések... és nagyon kellene ide is, ebbe a bórús országba.

bruni 2009.08.11. 10:58:33

borús... (elírtam)

Lillencs 2009.08.11. 12:15:53

Cuckám, képzeld lesz ez itt ebben a kis borús országban is, vizuális lévén el is képzeltem, ahogy ropjátok Huncapuval a Jackoszámra, ilyenkor nagyon sajnálom, hogy vidéki vagyok, íme:

oromtanc.mizu.hu/

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.08.11. 12:37:14

@Lillencs: Megnéztem, kíváncsi vagyok milyen lesz, nameg arra, hogy az embertömegek hogy reagálják le:) Vajon hol lesz?

snow(flake) 2009.08.11. 13:07:05

hűű.. még a hideg is kirázott. :))

az előzőhöz pedig: az én lábam is nőtt 1 számot és én sem tudok járni magassarkúban már. :(

huncut_kata 2009.08.11. 23:47:25

ha már Jackson, akkor ajánlom ezt az oldalt, nem lehet róla lekattanni :-)
www.eternalmoonwalk.com/index.php

Ingrid 2009.08.12. 08:47:39

Szerintem sokan lesznek. Tuti :)

masika 2009.08.12. 14:00:41

Én pont tegnap láttam, hogy a sztárokat tanítják Jacko táncra, hehe vicces volt Tóth Vera:-)
Egyébként már töltöm is le a videót, és jól megtanulom a táncot Én is, hátha eljutok oda:-)

matusi · http://csoppdodom.freeblog.hu 2009.08.12. 14:39:55

Hm.... na ha már elve ott kezdjük hogy ugye mi itt magyarok megállnánk, akkor csak van még rajtunk kívül még egy néhány magyar aki megállna. Szóval csatlakozom az optimistákhoz:) és lehet zsörtölődik a magyar, de azért jó lelkű nép ez.
Köszönöm, ezt a videot:)!

Csőryke · http://myfairytaleworld.blog.hu/ 2009.08.12. 21:18:29

Huncut Kata ez tök jó!!! Nagyon király az oldal. Szerintem a fél világ ezen röhög.
Lillencs Megnéztem. Érdekes kezdeményezés. Ilyenkor én is sajnálom, hogy vidéki vagyok. Bár, igen már megint csak külföldet utánozzuk, azért még mindig kitartok a véleményem mellett, hogy bizti sokan lesznek nálunk is akiket érdekel és nem fognak zsörtölődni rajta. :)

Csőryke · http://myfairytaleworld.blog.hu/ 2009.08.12. 21:19:15

Ja, és köszönjük szépen Cucka drága ezt a videót!!! Micsoda beszélgetés kerekedett belőle... :)))

LiliBogar 2009.08.14. 07:58:35

:) Ez az amit megnéztem egymás után vagy 10x mikor megkaptam, azonnal tettem is a blogba és küldtem szerte tovább, mert mindenkinek látnia kell!
A hátam is borsózott... másnap este már a filmet is szorongattam és tátott szájjal lestem, nekem hihetetlen filmélményem volt ez gyermekkoromban :)
Puszi

cucka 2009.08.14. 12:32:38

Örülök, hogy tetszett a videó! Bárhogy is készült, bármi is áll mögötte, a végeredmény önmagáért beszél. Akárcsak a hatása! :)
süti beállítások módosítása