2009.09.07. 16:57
Hétvége, nomeg kis nehezítő tényező
A pár nappal ezelőtti magvas gondolataimat mintha csak egy ráérős láblógatós kismama írta volna, jószokásunk szerint azonnali hatállyal felpörgött köröttünk az élet, nemhogy ilyeneken gondolkodni, de jóformán levegőt venni sem nagyon van időm.
Kezdődött azzal, hogy a péntek délutáni vacsora készítés alatt Hunc magamra hagyott a konyhában. Még mindig rutintalan mutter vagyok, hiszen bevettem, hogy enyémgyerek angyal üzemmódban eljátszadozik valahol… és még akkor sem fogtam gyanút, amikor kiviharzott fontoskodva, majd magával hurcolta a konyhai lapát-söprű kombót… az elképzelésem részben megfelelt a valóságnak, Hunc ugyanis a működő mosógép csövével játszadozott, így mire utánanéztem méhem gyümölcse már kétségbeesetten próbálta a lakás közepéből visszasöpörni a fürdőszobába a vizet. Röviddel ezután már az alattunk lakó tenyerelt a csöngőn, és hiába a nagyhasam, a kétségbeesésemet palástolni igyekvő szempillogtatásom még a lábam közül kivigyorgó Huncmaci is kevésnek bizonyult, ugyanis nem sok kellett ahhoz, hogy a nagydarab szomszéd egészbe le ne nyeljen a frissen felújított lakásában okozott károk miatt… (megúsztuk: ő is, mi is. Mára már minden száraz. Bár enyhén dohos illatpermet nyomokban felfedezhető...)
Folytatódott a hétvégével, tekintve az indián nyár tombolását, szombati utunk egy igazán gyerekprogramnak nevezett hely felé vezetett, kilátogattunk a Skanzenba, ahol véletlenül éppen a Szüreti Sokadalomba csöppentünk bele. Esküszöm, előzetes egyeztető tárgyalások ezügyben nem folytak, ám a további véletlen kezek bekavarásának köszönhetően, egy ezeréve nem látott iskolatársba és annak kedves családjába sodródtunk bele, így már mondanom sem kell, hogy a rövidkének tervezett látogatásból záróráig tartó eszem-iszom-csevej lett. Fotó éppen egy darab készült, ugyanis fényképezőgépünk lemerült, Huncos ösmét bizonyította, személyének továbbra is van helye a háztáji dolgokban, a vásáros standon most cirokseprűvel gazdagodtunk, amit persze még aznap sikerült el is veszítenie a vigadalomban. Ám egy fotó örökre őrzi rövidke kettősük meghittségét:
Vasárnap ismét gyerekbarát programra bukkantunk, kilátogattunk a Vajdahunyad Várba, ahol Ludas Napok kerültek megrendezésre. Végre akadt Hunc számára is kedvező program, éppen a Ludas Matyi bábelőadásba csöppentünk, mely esetében csodálkozással konstatáltam, hogy bezony a 21 hónapos Bikfic Mancit leköti, sőt vigyorog és alkalomadtán tapsikol a poénokon! A következő program (egy ízesen beszélő székely bácsi meséje), annyira már nem kötötte le, ekkor vidám üldözősös motorozásba kezdett egy mosolygósszemű, fürtös kis barnával. HuncApu a rendezvény védnökében témavezető tanárára ismert, ám a bemutatásom alatt (ami röpke 10 másodpercet vett igénybe), Hunc lelépett az orvul levadászott kisbarna mocijával. Mire felocsudtunk volna, és a kijáratokat éppen zárolták volna, HuncApuval szemben érkezett egy szekurityis legény, karjában a megszerezett piros mocin kuporgó Huncossal. No, éppen ezzel egyidőben kezdett el kezem-lábam remegni...
A csalóka indián nyár kabátlecsalogató jókedvének köszönhetően, Hunorvirágszálunk megnáthásodott, ami egy átlagos gyermek esetében kis orrfolyással, taknyolódással, esetleg egy kis láz körítésével járna, nem így a mienkénél, akinek amíg nem csontosodik be az orrába a becsontozódnivalója, addig minden náthás megbetegedés úgy kezdődik, hogy előbb csak az a bizonyos könnycsatorna átmosott jobbszeme kezd el váladékozni, majd rákövetkezendő napon orrán-szemén gyün a trutyi. (igen, ugyanaz, ami az orrából). Ilyenkor nálunk fokozottan fontos az orrszívás, csöpögtetés, orrszívás, csöpögtetés. A csúcson –természetesen - vasárnapról hétfőre virradó éjjel leledzett a kiskrampusz, asszem profizmusra fejlesztettem az éjjeli minél gyorsabban és hatékonyabban leszívni-t a gyakorlatban.
Ma reggel, már telefonos segítséget kértem (mer mikor máskor dolgozódik apjuk reggeltől késő estig, ha nem akkor, amikor beteg a kölök), így a fiatalember szubminimum reggelije Barátosnő ölében köszönt vissza egy orrszívás után.
Most aludtunk egy kétórásat, egyikünknek sem volt túl pihentető, Hunc alig jutott levegőhöz, én pedig aggodalmaskodtam fölötte és igyekeztem segíteni, legalább az orrlyukait kiszabadítani a fejét a párnába fúrás című kiselőadás alatt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Eriberi33 2009.09.07. 19:14:14
Nem is gondoltam, hogy ilyen izgalmak miatt nem vagy...
Nem semmi, hogy Hunos így eltűnt... :-O Nem csodálom, hogy remegni kezdtél... De jó lett a vége, ez a lényeg!
A cső is... :( Jajj...
Látom, megint nem unatkoztok...
Jobbulást a kis Drágámnak!!! Neked meg kitartást!
CsöppkeCsillus 2009.09.07. 19:25:54
Eltűnős Hunor:( Olyan pillanat alatt meglógnak a kis törpördögök...
Jobbulást Neki,
szép estét:)
Kendemami 2009.09.07. 20:25:27
Jaj én vizuális vagyok, nagyon elképzeltem az egészet, röhögtem is kicsit, ha nem baj.
Valami genya van most a levegőben, Zsombi is belemászott alaposan :(
kata790313 2009.09.07. 22:01:53
Huncnak jobbulást, neked pedig kitartás!Meg Cebion cseppet a gyereknek mindennap, és akkor fel van vértezve az immunja. Legalábbis nálunk bevált.Puszik
cucka 2009.09.08. 10:28:15
ilgya1 2009.09.08. 10:52:16
Jobbulást a kislegénynek!!!!
Hozzászólások: