cucka 2009.10.18. 20:29

Rossz szokás

Pár évvel ezelőtt Barátosném óvva intett attól, hogy a náluk tartózkodásom alatt, akár egyszer is hódoljak akkor még napiszintű szenvedélyemnek, a körömrágásnak, ugyanis Körösztgyermekem éppen az utánzós kismajom-korszakát élte. Hittem is meg nem is, hogy ennyire lehet ilyen, így most derült égből ért a villámcsapás, hogy Hunor pár napja furcsa új szokásnak hódol: körömrág. Gyors magambatekintés után be kellett látnom, ezt bezony itthonról szívja magába: az utóbbi hetek idegörlő feszültségbombáinak, egy-két-körmöm és börkém látta kárát... nodemost, hogyan is tovább? Mert a kezdődő dackorszak eme új szenvedéllyel számomra szinte kezelhetetlen párost alkot, de legalábbis mindenképpen nagy feladat elé állít: azaz, ha valamit nagyon tiltok, túlzott körültekintésem kicseng a hangomból és Hunor huncut vigyorral csakazértis megteszi, ha szemet húnyok és igyekszem kevésbé foglalkozni a dologgal szinte figyelemfelkeltés nélkül kivenni ujjacskáit a szájából, (valamint önmagam felett is önuralmat gyakorolva tudatosan odafigyelni, hogy semmi tiltólistást a gyerek előtt...), akkor pár pillanat múlva, zavartalanul rágicsálja tovább karmocskáit. És sajnos már vannak áldozatai... Még keresem a tuti megoldást, következő lépésként, ma rövidre vágom a körmeit (hátha csak a hossza zavarja?!).

Arról meg csak halkan tennék említést, hogy bányászik is a lelkem, kincset keres a kétlúkú vájatban... node legalább ezt nem tőlem látta...

Hétvégén őszbúcsúztató, Minaszületés előtti termálozáson vettünk részt. Háááát, egy kétévessel inkább volt fárasztó, mint pihentető, ellenben Hunor nagyon élvezte a pancsolást, a játszóházat, az óriási idegennyelvű gyerektársaságot, ami körülvette.  Bebizonyosodott a szemem láttára, hogy szerelemben és gyerekjátékokban nincsenek nyelvi akadályok, úgy elkommunikáltak a szlovák-német-magyar gyerkőcök a saját nemzetközi nyelvükön, hogy öröm volt nézni, mi szülők, csak zavartan vigyorogtunk kínunkban. Játszani továbbra is egyedül játszik, ellenben igénye van arra, hogy mindezt társaságban tegye, szívmelengető nézni, ahogy a nagyobbaktól ellesi a mozdulatokat, a játékok hazsnálati technikáit. Így történt, hogy Hunc 120 darabos, 5-6 éveseknek való puzzle-t próbált meg kirakni, valamint a hegesztőszemüveget hosszú perceken át képtelenség volt leimádkozni a fejéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr891458729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eriberi33 2009.10.18. 21:15:16

Jajj, de örülök, hogy végre látlak! :)
Remélem, a körömrágást mindketten gyorsan kinövitek! ;)

A képek szuperjók... Az első hármas... jajj, imádom a fiad!!! :)

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.10.18. 22:55:56

Nade azt mindjárt gondoltam, hogy biztosan nem tőled látta:) Asszem a bányászat a korszak sajátossága valamelyest:) A gáz inkább az, hogy a kikerülő "kincset" általában gondosan elrejtik, vagy belekenik valahová/valamibe, amik azután a legváratlanabb alkalmakkor bukkanhatak elő:)) Júj, mi is ilyenek voltunk??? Ááá biztos nem:))))

Marcipán&Frutti · http://forromarcipan.blogspot.com 2009.10.19. 08:49:40

Annyira szép ez a kölök,de még a szeme sem áll jól:)
Marcipán is bányászik,de szerencsére csak ritkán,és erről a tevékenységről furcsa mód könnyen lebeszélhető:)

Csillagbaba1 2009.10.19. 09:23:30

Az a fürdőköppenyes beállás!!! Jaj behalok menten! De édes pofa! :) Körömrágás nem egyszerű, nálunk Niki a nagy körömrágó és sajna Etkókám jól ellesi tőle...:S
Ölelés!!

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.10.19. 10:02:15

fürdőköpenyes Hunor:DDDDD Csak ismételni tudom magamat és az előttem szólókat, hogy imádom a fiadat:)

Kinga85 2009.10.19. 13:39:55

Szuper lehetett a hétvége, látszik a képeken :) Nagyon édes a hegesztőszemüvegben Hunc, meg az összes képen persze. Körömrágás: Huh, hát ötletem nincs, remélem beválik, ha rövidre vágod. Viszont nagyon is megértelek, bányászni Panni is szokott, passz hogy honnan látta, és ha rászólok csak annál jobban csinálja, és röhög... Kicsit tanácstalan is vagyok ezügyben :(

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.10.19. 16:01:03

nagyon édes Huncos a képeken:-)
körömrágás: hát le kell vágni a körmét, és nem kell csinálni senkinek a családban (akkorsem ha azt hiszed nem lát téged). nem másért, csak megtanulja hogy a feszkót így is le lehet vezetni és onnantól ez már másról szól... ezt sztem tudod, nem részletezem.
a bányászáskor pedig zsepkendőt kell adni neki, valszeg azért csinálja mert talál ott valamit. nem akarlak elkeseríteni, de Geri pl az ovibakerülés örömére elkezdte enni is a kibányászott terméket, de aztán sok mese szólt a bacikról és egyebekről... viszont volt pár émelyítő pillanat, ami az agyamba vésődött...
szóval hajrá körömrágásleszokás:-)

masika 2009.10.19. 16:29:05

Bányászni az én jánykám is szokott. Néha zavarában matat az orra lyukánál, néha könyékig benne van. Amióta felfedezte, hogy ott biza van egy lyuk azóta nincs megállás, én meg csak reménykedem benne, hogy majd eccer leszokik róla. Az már csak a bónusz volt, mikor felkiáltott " Nézsd Anya, mekkoja fika"!

cucka 2009.10.19. 19:45:57

Köszi a dícséreteket, valóban egy huncut kisrókánk van: ;)
Köszi a tippeket, úgy tűnik kis odafigyeléssel kiküszöbölhető a rágcsálás. (talán az is segített, hogy tegnap leegyenesítettem a karmait is). Ma nem volt még rágicsa. :)))
Bányázás csúcsa valószínűleg az oviban lesz (ott nekem is volt, meg sztem még annak is, aki sose vallaná be :$), lesznek még érdekes élethelyzeteink, úgy érzem. :)))
süti beállítások módosítása