A hidegek beköszöntével egyre kevesebb kispajtást találunk a játszótéren. Számomra ez csöpp örömet is jelent, hiszen, ha kettecskén megyünk le, és magányos harcosként rongyol a téren, én pocakot pihentetve ücsöröghetek a padon és belátható távolságon belülről figyelhetem a kiskrampi ügyködését. (merugye ha többen vannak, életkori sajátosságukból fakadóan, állandóan ugrásra készen kell állni, mert bármi lehet...)

Tegnap a langymelegben betértünk a játszótérre, ahová pár perc elteltével egy mosolygós, kb fél évvel idősebb kislány érkezett az apukájával. Hunorvirág akut gyerektársaság-hiányban szenved újabban (még a  gyógyszertári 5 perces betérő alatt is gyerekekkel ismerkedik...), így szinte azonnal odavigyorogta magát a leányzó mellé, előbb csak a mellette lévő hintába csüccsent be, majd amikor a kislány kimászott belőle, azonnal követte. A kislány első reakciója az volt, hogy továbbra is mosolyogva, ám egy marék homokkal borítva be, fogadta Hunor közeledését. Nem vagyok egy különösebben aggódós anyuka, és mivel azt láttam, hogy Hunor is tele szájjal nevet, úgy éreztem, nem kellene igazán ebbe belefolynom, meg különben is az Apuka már porolgatta Huncról a homokot és fegyelmezgette is zavarodottan a leánykáját, aki arcán továbbra is ott ragyogott az a mézédes mosoly. Fiam közben csúszdázott egy párat, majd megunva botot ragadott és körbe-körbe futkosott, mint egy szabadoneresztett kölyökkutya. Ekkor érte egy váratlan történés: ugyanis a kislány követte őt, majd erőteljesen ki akarta ragadni kezéből a botot. Kis idő múlva sikerült is neki, hiszen nagyobb is volt, erősebb is. Hunc belement a játékba, kergetőzni kezdtek. Aztán valahogy apuka visszaszerezte a botot a lányától, visszaadta Huncosnak, ő bemenekült a házba (azaz hozzám) vele. Ekkor a mosolygós leányka, aki továbbra is mosolygott rendületlenül,  már többször megdobálta homokkal (Hunc is igyekezett azért ezen a vonalon tartani a tempót...) és elég durván meg is rángatta Huncost a hanorákja kapucnijánál fogva. Miközben apuka izzadva elnézést kért a lánya viselkedéséért, megütötte a fülemet egy többször ismétlődő dorgáló mondat, bezzeg tegnap egész este sírtál, hogy mennyire fáj a kezed, most meg... Próbáltam tompítani a helyzetet, mondtam, nincs semmi gond, vannak a gyerekek életében is rosszabb napok és egyéb közhelyek felsorakoztatásával, ám a kisördög csak kibuggyantotta belőlem a kérdést: mi történt a kislány karjával? A válasz nyers őszintesége és zavarbaejtő plasztikussága belém rekesztett mindent: ööö, a feleségem kicsit ideges lett este rá, és felrántotta a földről, aztán nem tudom, hogy a hiszti miatt-e, de egész este nem használta meg most se nagyon használja a bal karját... És nézve a tétován szaladgáló kislányt már én is láttam, hogy mintha kicsit valóban furcsán tartaná a bal karját...

Nem tudtam, mit mondani... csak ültem a padon és minden kavargott bennem... emlékek, érzetek, szituációk... ha valaki időben közbelépettvolna....szerettem volna segíteni, de úgy igazán, és közben egyre hangosabban tombolt tompán a bensőmben valaki, hogy nincs jogom beleszólni! És tehetetlennek és szaralaknak érzem azóta is magam... mert az erőszak csíráját sem bírom elviselni, mert éppen azért fordulhat elő a családokon belül annyi, olykor tragédiába fulladó agresszió, mert ilyen emberek között élünk,  akik szintén úgy érzik, hogy nincs joguk beleszólni, mert könnyebb homokba dugni a fejünket, és nem venni tudomást a dolgokról, mint lépni, mint kézenfogni, mint lehetőséget felajánlani...

Tudom, ez most paradoxul hangozhat, hiszen  alig egy napja írtam arról, hogy Huncos megkapta élete első pelenkapacsiját, most meg az agresszióval szembeni fenenagy érzékeny lelkemről papolok... ám úgy érzem, ez mégis más. Más, mert ezt a  fajta fenyítést én vállalom, akár most, akár 15-20 év múlva is, ha a fiam kérdez rá, mert féltésből történt, mert kiszaladt a sötét parkolóba a kocsik közzé... mert meg kellett húznunk egy határt... a móka és a valódi életveszély között... sosem lennék képes idegességből ilyet tenni... bár azt is tudom, az agresszió és az erőszak semmilyen formája nem megengedett, családon belül meg főként nem... vannak napok, amikor a feszültség mérhető arányokban fellelhető nálunk is, mi sem vagyunk tökéletes műanyagok, ekkor a hangom messze száll, apjuk pedig elviszi pár órára a gyereket... mert én is ember vagyok, véges energiatartalékokkal...

Valamit másképp kellett volna valamikor.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lyndy2 2009.11.19. 22:40:45

Szegény kislány. :-( Én is nagyon érzékeny vagyok ilyen téren, soha nem tudnék bántani egy gyereket, Boti óta meg pláne nem. Nagyon felkavarnak az ilyen dolgok.

Válasz erre 

ßóbita 2009.11.20. 00:06:31

Mostanában én is lesbenállok, és újra rájötte, hogy nagyon jól írsz, cucka!
Drukkolok Minka érkezéséhez! :)

Válasz erre 

huncut_kata 2009.11.20. 01:33:06

ó szegény. És utána csodálkoznak és nem értik, hogy miért viselkedik agresszíven a gyerekük :(((

Válasz erre 

gabci242 2009.11.20. 09:25:06

A karfájós dologhoz annyi jutott eszembe, hogy Nőcimnek 2 éves kora körül kijárt a karja. Lazák az izületei, ez tőlem öröklődött nekem az ujjaim jártak ki a helyéből, kb úgy hogy simán ki tudtam akarattal ficamítani még gimiben is bármelyik ujjam, (főleg a hüvelyket lehetett látványosan)tesióra elején, aztán mikor dokihoz küldtek akkor szépen visszaraktam a röngen előtt. Na Nőcinél 2 évesen jött ki ez a probléma, a karja könyökből kattogott ki, meg vállból.Nem ficamig, de valami kattant benne, és fájlalta, meg lógatta. Mivel én nem mertem hozzányúlni, dokinak kellett visszatenni, úgyhogy rongangásztunk egy időben a balesetire. Nála nem kellett ehhez rángatás. elég volt hogy fogtam a kezét, ő meg gondolt egyet és a másik irányba akart rohanni( pl úttesten) és mivel én fogtam ő csavarodott kész is volt. Azt viszont senkinek sem kívánom ahogy ránk néztek a balesetin, mikor másodjára mentünk vele, hogy kattintsák vissza a karját.(félig belemászott a mosógépbe, és beleszorult, mikor meg próbáltam kihúzkodni akkor kattant ki megint) Nehéz bebizonyítani hogy nem verésből lett a sérülés, hogy nem idegből. Az egyik asszisztensnek szó szerint ki kellett fordítanom az ujjam, hogy elhiggye, a gyerek tényleg könnyen ugró izületű, és nem mi gyilkoljuk.... Úgy konkrétan nem kapsolódik ide, csak eszembe jutott, hogy nekünk egy ilyen fájós karhoz nem kellett idegből rángatni...

Válasz erre 

cucka 2009.11.20. 10:48:08

@gabci242: mondjuk, sztem a Ti esetetek kicsit más... báááár, ismerve Titeket, azon csodálkoznék a legjobban, ha nem renitenskednétek még ebben is. ;) :P
Örülök a kommentednek, mert így akár egy másik aspektusból is értelmezhető a történet, de félek itt nem erről volt szó. :( A balesetin töltött időkért nem irigykedem... kínos percek lehettek és tulajdonképpen még örülhetsz, hogy nem küldték nyakatokba a gyámügyet. :S (bár nem tudom, ez kishazánkba mennyire működik olajozottan?!)

Válasz erre 

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.11.20. 10:50:54

Nekem az (is) a furcsa a sztoriban, hogy miért nem vitték ők is orvoshoz a kislányt. azért bármi is történt, ha lóg a gyerek keze, akkor azért lássa már egy szakember, nem?

Válasz erre 

gabci242 2009.11.20. 13:13:15

@cucka: fenyegettek vele, pedig, hogy vizsgálat lesz ha harmadjár ais megyünk, akkor húztam ki az ujjam az asszisztensnek, annak meg erre, kikerekedett a szeme, és elhallgatott. Dokiban hála isten fel sem merült, ő az eslő mozdulatra azonnal mondta hogy nagyon laza a csaj.. Azóta viszont hál isten nem volt hasonló esetünk. A dolog jó oldala, hogy kevésbé vagyunk törős fajta, nekem pl: pedig vásott egy rongy kölyök voltam, még sosem tört el semmim, csak ficamodtam.. Viszont az igaz hogy egy lógós karú gyereket dokihoz kellett volna vinni, még ha nincs látható nyoma a lógás okának akkor is. Én csak magamról tudom, hogy én könnyen ki tudom huzogatni az ujjaim, de mikor nincs a helyén rohadtul fáj, szóval már csak emiatt is doki azonnal.. úgyhogy ezt én se értem, miért nem került dokihoz az a kislány.

Válasz erre 

huncut_kata 2009.11.20. 15:18:39

@cucka:
szerintem abszolút olajozottan működik ez a rész (is gondolom, mert én mostanság olyan leveleket olvasok, amit a Tesco küld a lakhelyileg illetékes gyerekjóléti szolgálathoz, ha elkapnak valakit akár egy-kétszáz forintos lopott tétellel is, plusz mikor a Heim Pálban voltunk tavaly jöttek rendőrök a gyanúsan megsérült és balesetes gyerekekhez, hogy kivizsgálják az eseteket. Szóval ahol én láttam, ott működik a dolog)

Válasz erre 

Ingrid 2009.11.20. 16:57:03

Sajnos nekem van olyan barátnőm (!), akinek a gyereke játszótéren sérült meg és napokkal később került orvoshoz a repedt felkarjával! A szülők sokszor elbagatelizálják, nem tulajdonítanak neki sok jelentőséget, pedig én elképzelni sem tudom, hogy ha történik a gyerekemmel valami, akkor ne szakemberhez forduljak....
Ott is furcsán néztek az anyukára, bár a gyámügyet nem hívták ki... igaz, nem is lett volna ok rá, mert a gyerek csak a mászókáról esett le.

Agresszió és fenkérecsapás között azért van különbség! Úgy megrángatni egy gyereket, hogy utána ne használja a karját, azért az elég durva...
Hidd el, egy fenékrecsapástól nem dől össze a világ! Sok szakember nem ítéli el, olykor ajánlott is, csak a mi lelkünket terhelik ezek a kis összekoccanások, mert utána a kis ártatlan drágák pont a mi karunkban sírják ki magukat... (jobb esetben)

Válasz erre 

jekyll-fan (hjiezkif) · http://bunosvilag.blog.hu 2009.11.20. 21:32:10

Főzést és Bébiszitterkedést vállalunk (de nagyon szívesen mennénk és megyünk bárhova, imádjuk a gyerekeket - főleg a kicsiket, és a Judit nagyon jól tud főzni) a Nyári Szünetben, minimum 1 hétre!
Érdeklődni lehet: jekyll-fan@freemail.hu
Szalma Lilla [azaz én] és Gácsi Judit [Judy-osztitársam]

Válasz erre 

Kendemami 2009.11.20. 21:59:25

Én is hasonlót akartam írni mint Gabci, nekem az unokahugom ilyen könnyen kiugrós, apukájától örökölte. Az viszont tényleg gáz, hogy nem vitték orvoshoz, gondolom féltek megkérdezik hogy történt. Bár akkor is a gyerek egészsége kell legyen az első...

Válasz erre 

Kinga85 2009.11.21. 11:43:38

Szegény kislány :(((( Azért nem kicsit ránthatott rajta az anyukája, ha még másnap is lógott a karja... (de ez azért szerintem nem összehasonlítható egy fenékre/kézre csapással)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: