Minka belibbenésére várva, teljesen háttérbe szorult a tavalyról jól ismert izgatott készülődés Huncos születésnapjára. Valahogy azt gondoltam a nagy történések idén picit háttérbe szorítják ezt a napot, aztán majd, ha minden lecsöndesedik körülöttünk-bennünk, megejtjük a bulit, igaz visszfogottabbat, mint tavaly, ám mégis egy kétéves születésnaposhoz méltót. Persze, ember tervez, Isten végez: most sem úgy alakultak a dolgaink, ahogy elméletileg elterveztem, Minkaleányka előzékenyen megengedte, hogy nagyokos bátyuskáját méltóképpen megünnepelhessük, és nem egy kijelölt pótnapon, hanem éppen a saját születése napján.

Ma észnélkül igyekeztem minden követ megmozgatva szülinapi hangulatot teremteni a kisróka számára, sikerrel, hála ezúton is a szeretteinknek, akik hajnalhasadás óta különböző fórumokon köszöntik ezt a csöpp kétéves elégedettmosolyú kiskrapekot. Így az esti diszkrét családi ünnepléshez sikerült tortát is szerezni és akad némi ajándék is. Sokszor meghallgattuk a megunhatatlan Halász Jutkás Boldog szülinapot dalt felváltva az Almással. Kicsi Hunc ölből tombolt, én a könnyeimen át mosolyogtam, erre ő értetlenkedve vizslatott, majd homlokráncolva, mutatóujjával morzsikázta szét az arcomon a sós cseppeket...

Furcsa gondolatok kavarognak most bennem... tudom, hogy mi már rég óta együtt vagyunk, és azt is tudom, hogy még sok életet osztunk meg egymással, különböző szerepeket játszunk, különböző jelmezekben, különböző alkattal és különböző helyeken. Minden percben és minden nap, továbbra is csodálattal adózom ennek a kibontakozó kicsi lénynek. Szeretem őt, az első pillanattól, szíve első dobbanásától... most anya-gyerek kapcsolat van köztünk, de tudom, kapcsolatunk időtlen, végtelen és tiszta. A szeretet az ami összeköt minket örökkön-örökké. Bár ma még mindenért hozzám fordul, sokszor emlékeztetnem kell magam, hogy valójában csak átmenetileg vagyok a kísérője. Tudom, eljön majd az az idő, amikor már nem hozzám fordul minden kérdésével-kívánságával, amikor fel kell kutatnia a saját válaszait, amikor be kell gyűjtenie saját kincseit. Tudom, eljön majd az idő, amikor el kell, hogy engedjem, amikor el kell ismernem, elég idős a saját döntéséhez, a saját maga választotta cselekedetekhez...
Sok mindent meg kell még tanulnom, de ígérem, megadom a szabadságát, és elengedem, hogy fejlődhessen, hogy saját maga lehessen. És én mindig itt leszek, ha bármikor a tanácsomat, az ölelésemet, a mosolyomat akarja. Mindig válaszolni fogok a hívására, mindig ott állok majd, mint cölöp a kikötőben. Természetemből fakadóan, sokszor nehezemre fog esni megtartóztatnom magam, s nem beleszólni a dolgaiba, de igyekszem szem előtt tartani, hogy meg kell adnom annak a lehetőségét, hogy szabadon és magabiztosan szárnyalhasson... hittel és örömmel...

Drága kicsi fiam! a jelenléted áldás számomra, boldogan táncol tőle a lelkem. Csodálattal nézem hogyan bontakozik ki a személyiséged, hogyan válsz önálló egyénné, saját véleménnyel, vonzalmakkal és ellenszenvekkel. Tanúja vagyok annak, hogyan változik a jellemed az új élményektől, a kihívásoktól, a lehetőségektől. Szeretni foglak örökkön-örökké, és megtisztelve érzem magam amiatt, hogy megérintett a lelked ebben az életben és az elkövetkezendő életekben!

"Más világból jössz Te,
hogy itt legyél velünk.
Csillagokon túlról
űr ürességéből,
és magaddal hozod
a szeretetedet.
Átváltoztatsz minket,
akit csak megérint
e földi aggályok,
gondok és bánatok,
ahol Te megjelensz,
ott szertefoszlanak.
Mert örömet hozol
úrnak és uraltnak,
pórnak és királynak.
Minden gonoszságból
jóság lesz általad.
Színarany szeretet,
amit Te teremtesz.
A szeretet tüzét
gyújtod Földön, égben,
Szívében, lelkében
minden létezőnek.
Szereteted vegyít
Létet és nem-létet.
Így egyesítesz majd
Minden ellentétet
S minden evilági
így lesz újra szent."

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr561568969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nani 2009.12.02. 19:37:06

Nagyon Sok Boldog Születésnapot HunorManó! Légy nagyon boldog örökké!
Drága Édesanyád túlcsorduló lelke ismét kicsalta szememből a könnyeket! Isten éltessen sokáig édesmosolyú Kétéves!!!

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2009.12.02. 19:37:26

Ez nem ér!Így megrígatni!
Drága HuncÚr!Itt is,újra nagyon boldog szülinapot kívánok neked!Nagyon jó családot választottál magadnak kísérőül az élethez.Légy minden nap,örökké ilyen szép mosolygós és boldog szüleid nagy örömére!(Na és a miénkre is)

Dius_78 2009.12.02. 19:48:31

Hát, még ha ez a kis kétéves mindent tudó, és mindent látó lélek kicsit is tanul még a Te érzelmes lelkedből is... akkor egy kivételes férfi lesz belőle. :)
Még egyszer Isten éltesse a kétéves nagyfiút. :)

és igen... én is végigkönnyeztem..

kata790313 2009.12.02. 19:48:58

Drága kicsi Hunor!Isten gazdag áldását kívánom az életedre!És sok -sok puszit küldök arra a gyönyörű arcocskádra.. adj egyet belőle anyának is át, jó?:)

ilgya1 2009.12.02. 19:49:33

Nagyon sok boldog szülinapot kívánunk a nagylegénynek!!!!!!Isten éltessen sokáig Huncúrka!És légy büszke az anyukádra!Örülök,hogy megismertelek titeket(mégha csak így virtuálisan is)

Ildi-84 2009.12.02. 20:18:31

Nagyon boldog születésnapot Huncnak!!! Hihetetlen, hogy már 2 éves... emlékszem, amikor még minden nap azért léptem be (akkor még zugolvasóként), hogy vajon mikor születik meg Hunor. És tessék, itt egy kész nagyfiú.
sok pusz Nektek!

STike · http://icikepicike.freeblog.hu 2009.12.02. 21:02:21

Drága Hunor! Isten éltessen sokáig ezen a szép napon! Cucka nagyon szépen megfogalmaztad!!!

bogi_es_kira · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2009.12.02. 21:29:31

Isten éltesse sokáig ezt a nagyfiút!
(A megfogalmazás pedig természetesen megint a lelkem mélyéig hatolt......)

Kata76 2009.12.02. 23:11:21

Ha jő az este,
S megjelennek a csillagok,
Hidd el, ma neked ragyognak,
És az égre azt írják:
Boldog születésnapot!

Drága Hunor!
Nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánunk Neked!!!!
A kis barátosnéd sok-sok puszit küld, és persze én is!:)

gsky 2009.12.02. 23:13:08

Nagyon boldog szülinapot a kis kétévesnek!
Kinga

Anita... 2009.12.02. 23:30:52

Boldog Születésnapot Hunor!!!!

Puszik!!!

pancsoka76 2009.12.03. 05:35:11

Kedves Cucka!
Zúgolvasód vagyok már hosszú ideje. Nagyon szeretem az írásaidat. Hol megmosolyogtatnak a postjaid, hol meg megkönnyezem azokat. Tettem ezt most legutóbb is. :-)))))))
Hunor! Isten éltessen sokáig. Maradj ugyanilyen boldog, vidám kisfia Édesanyádnak!
Üdv.: Anita

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.12.03. 08:07:00

Cucka Drágám, nem ér megríkatni egy nagypocakost:)))))) Huncnak küldünk még egy kiadós fülráncigálást plusszba:)

cucka 2009.12.03. 08:54:11

Nagyon szépen köszönöm Mindannyiótoknak a köszöntéseket, kedves Zúgok és Felvállalósok! ;)

Mária69 · http://haromcsillag.blogspot.com/ 2009.12.03. 09:45:09

Én is szeretnék kívánni nagyon sok boldog születésnapot!!! :)

voribegy 2009.12.03. 09:51:25

Isten éltesse a nagyfiadat :))))
olyan szépet írtál, megbőgettél...
puszi

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.12.03. 11:38:32

Cucka hát ez gyönyörű volt!!!! Olyan igazi könnycseppmorzsolós... Mégegyszer boldogat Huncosnak:))))

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2009.12.03. 23:17:50

Boldog születésnapot drága Huncúr!!!!!!!! Isten tartson meg egészségben és boldogságban Téged családodat és fantasztikus Édesanyádat, akinek sok sok szeretettel gratulálok, hogy ilyen csodás kisembert nevel! :))))))))
Boldogságosat Neked is Cucka!!!! :)
süti beállítások módosítása