Már nem tudok csak egy síkban gondolkodni, azzal, ha azt mondom, mindjárt kétéves, rögtön az is eszembe jut, hogy a születésnapja környékén érkezik a Kishúga.

Fut, szalad, extragyorsra kapcsol a lábbal hajtható mociján a közös sétáink alatt, így (szívemre téve a kezem!), kezdem egyre kevésbé kedvelni a délutáni sétáinkat kettecskén. Nagyon gyors és félelmetesen veszélyérzet-nélküli. Bár a legfontosabbal sikerült átitatnom: a közlekedő autók előtt (értsd járda széle) mély tisztelettel és csodálattal lestoppol és brübrüzve nézi a közlekedő kocsikat.
Nembeszél. Az alap kommunikációs szavai megmaradtak: Tátyi-Tátyi, Táty (ez egyértelműen Apa), nem, sőt inkább nem-nem-nem, és a kihagyhatatlanul engem odaparancsoló ányá. Brü, motor, de jelenthet autót is, környezetfüggő. Használja továbbra is a váu-váu és a vávává szavakat, az előbbi magát a kutyát, az utóbbi annak heves ugatását jelöli. Érdekes, hogy néha kicsusszan egy-egy tutya is a szájából, de ilyenkor pironkodva elbohóckodja. Megtanultunk csöndben örülni. Tulajdonképpen nem is izgatna a dolog, inkább csak jólesne már hallani a beszéd-kezdeményeit, hiszen mindenfelé csacsogó totyogókkal találkozom, az enyim meg jusztse! Aggodalomra nincs különösebb okunk, hiszen a szavainkat-mondatainkat tökéletesen érti. Pl. az egyik napon a kocsiban ülve HuncApuval az élet nagy dolgait vitattuk meg, és valakinek a bántalmazásáról beszélgettünk. És ekkor a hátsóülésről már érkezett is, az odaillő áú szócska egy fájdalmas fintor kíséretében. Csak összenézni tudtunk... szavak nélkül.

A heves mozgásának köszönhetően továbbra is súrolja a bűvös 11-est kilóban, viszont hosszra nyúlt, fölsőkből 86-os, 92-esek egyike másika is beficcen már a szekrényébe, és a nacik is nőttek egy számnyit, 80-asok már.

Hétvégénk eseménydús volt: én dacolva a nap UV viszontagságainak megmutattam, hogy a hófehér bőr nem mindig taszítja a napot, most rákvörösen aloés cuccal kenegetem magam, és csak az nyugtat -a bőrrák mellett- lesz pár boldog napbarnított napom. Közben jártunk Cseszneki várnapokon (pici csalódás volt a szervezés, de a hely és a tematika kárpótolt pöppet), belemerítkeztünk a magyar tenger habjaiba, ráérősen elnyammogtunk egy-két igazi balatoni sajtos-tejfölös lángost (sok fokhagymával!, ez most nagyon kedvező Minkalánynak), megéjszakáztunk egy kedves barátnál. Íme képekben: