Délelőtt arról beszélgettünk, hogy az elmúlt 3 hónap megannyi változást hozott az életünkbe, mintegy mellékesen megemlítve, hogy hová is röppent úgy el?!

3 hónappal ezelőtt a délelőtti órákban túl egy alvégi vizsgálaton, rövidebb-hosszabb fájásokat produkálva, fal-színeket válogattunk az álomházunkba. A vége már nem volt túl kellemes, voltak pillanatok, amikor kétrét görnyedve igyekeztem kellő összeszedettséggel felvázolni elképzeléseimet a festőnek.
A kocsiúton hazafelé megkönnyebbültem. 7 perces rendszereseket produkáltam, de tudtam, még otthon vár a munka.
Otthon már tudtam, mennünk kell, amint befejezem...

Túléltünk egy költözést, majd mire fellélegezhettünk volna, újabb szituáció adódott: generációk költöztek egy fedél alá, annak minden szépségével és nehézségével együtt. És megint akadt tanulni- és megértenivalóm jócskán: amikor már azt hiszem, mindent tudok, mindig kapok egy újabb pályát, és rá kell döbbennem, maximum sejtek dolgokat.

Bővült a háziállat-állományunk, lettek új kapcsolataink. A régiek változtak-átalakultak. Úgy is fogalmazhatnék, mások hosszú esztendők alatt élnek meg ennyi fordulatot, továbbra is sokvégén égetjük a gyertyát, mindig is ilyenek voltunk, ebben semmit sem változtunk.

És a legfontosabb, ami az elmúlt három hónap alatt történhetett velem: egy ilyen mosolygós, 7030 grammos, a hihetetlen békéjéről már számtalanszor tanúbizonyságot tevő,  tündér-picilány (pici?) boldog anyukája lehetek.