A hétvégi kisbaleset eredményeként (Huncos szétrágott littylittyéből rászivárgott egy fél nap alatt kb 2 deci víz a csúcsszuper okostelefonomra) , volt sírás-rívás-zokogás-tépelődés-vádaskodás-gyanúsítgatás-beletörődés-megadás. Szervizesbácsi nem sok jóval kecsegtetett, aztán mégiscsak vidáman telefonozott, hogy bárcsak mindenki így áztatná el a készülékét, mint én, úgy tűnik nincs benne víz, köllene a jótállásija. Hátöööö, inkább kettő könnyebbet. Ugyanis költöztünk. És az utolsó emlékem a kékfehér dossziéről, hogy dobozolás közben a kezemben morzsolgatom, hogy ezt valami nagyon tuti helyre kellene elpakolnom. Sikerült. Az éjjelünk annak fényében telt, hogy miután végre hajlandóak voltak a tesók elaludni*, (mer perszehogy most volt mind a kettő lelőhetetlen, rég volt ilyen fél 11-ig randalírozós esténk...), egyfajta mániákus perverzitással tépkedtük fel azt a közel 90, pincében egymásra halmozott és még bontatlan dobozt. Megtaláltuk a régi telefonom jótállásiját (mondanom sem kell, hogy tavaly, amikor azt kerestük, akkor azt nem találtuk),  pár elveszettnek hitt (és régelfejetett) fölösleges ketyerét, a dedek apjának gyerekkori lego-kockáit és -míly meglepő-  még jó pár doboz játékát.

Az már csak hab a tortán, hogy hősnőnk a telefonja memóriáján tartotta az összes telefonszámot, általa készített képet és videót. És mindig ráért lementeni majd máskor.

A mai napot előreláthatólag aktív puncsolással fogom eltölteni. Felhívom az ügyfélszolgálatot, igyekszem bársonyosan duruzsolni, megvan a telefonom doboza, körbebiggyesztve mindenféle számsorokkal (éppencsak a  jótállása hiányzik...) , évezredek óta szolgáltatóhű vagyok (de minek?), hátha sikerül megenyhítenem szőrös szívűket és kiadnak egy jótállási másolatot. (tudom, reménytelen, de mért ne higyjek a csodákban?!)

 

* az esti dühömben nagyhirtelen új játékszabályokat állítottam fel: mától nincs azt csinálok, amit akarok, nincsenek egyéni szabadelvűségek, nincs olyan, hogy ha kedvünk van este 7-kor elmegyünk levezetőkör motorozni, napirendünk lesz, nem lesznek nem várt fordulatok, elhúzódó maratoni altatások. Sőt, azt a szót is  kitöröljük a mindennapjainkból, hogy altatás. Reggel 8-kor kelünk, 9-kor már a játszótéren leszünk, 11-re hatzaérünk, gyors ebédet rittyentek, déli harangszóra már az asztalon is, aztán 2 órás alvás, játék, újra játszótér. Este 6-kor vacsora, kis játék, 7-es harangszóra fürdetés, aztán újra gyerekszobás meseolvasás, 8 nulla-nullakor villany leolt, és mindenki (a saját ágyában - na, ezt még én sem gondoltam komolyan-) alszik. Vagy legalábbis nem jön már ki a szobából.

Khm, ma még kicsit csúszunk, na de holnap!

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr292082948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.06.15. 11:44:24

Remélem sikerül bepuncsolnod magadat a szolgáltatódnál:)))) Mindenesetre küldöm mélben a telószámomat, biztosamibiztos:)))
Csillagos rész(de hol, a francban van a laptopon a csillag????) hányszor is olvashattunk már ilyen és ehhez hasonló "fenyegetéseket" Tőled??? hmm... Majd drukkolok, hogy ha most aztán tényleg komolyan gondolod, akkor legyen is hozzá kitartásod, hogy megvalósítsd!!!Ezt főleg a 8.00-ás saját ágyban alvásra értem:))))
És puszillak!!!!

motymoty 2010.06.15. 12:44:59

ajjaj. Viszont ha mégsem éled fel, a dolgok lementésére lehet, hogy tudok megoldást (vagyis céget aki megoldja). Egyébként nem úgy van, hogy a vízkár nincs benne a jótállásban?

cucka 2010.06.15. 14:14:55

Jótállási másolatot beszerezve, mégiscsak elég volt a dobozon fellelhető ilyen-olyan kód. :)))
@motymoty: feléledni tuti nem fog megfelelő szakszerviz nélkül, sztem azok az adatok elvesztek, mert ördögi kör, ha megbuherálod elvész a garancia, ott a messzi távolban meg nem hinném, hogy az én üngyürümbüngyürüm kisfiam/kislányom videóit szeretnék letöltögetni.
A vizes dolgot én sem értem, állítólag nem látható benne víz. Passz.

cucka 2010.06.15. 14:17:57

@PBea: hirtelen felindultságból elkövetett ígéretek voltak az estiek. És vastagon benne volt az a láncreakció is, hogy tudtam, hogy rámegy az éjszakám a papír keresésére, ergo, aludjanak már el, az én drága gyermekeim a helyes kis receptoraikkal meg megérezték a vibráló feszültséget, és így adogattuk körbe-körbe. Csak a szokásos. Tudod Bea, még mindig keresem a türelem-növelős szakirodalmat. :)))))) ;) Puszik!

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.06.15. 17:23:52

@cucka: Ó ez a mi kölkeinkkel is hasonlóan működik:) ha el kéne aludniuk, akkor biztos, hogy mindkettőben benne van a bugi:) de legalább a türelemnövelős szakirodalmat türelmesen keresed:))))

tat-tuam-asi 2010.06.16. 15:38:24

Szia Cucka! Egy ideje olvasgatlak már, nem tudom tudsz-e róla, hogy a blogod fent van a Nivea oldalán egy Baby blog versenyen? :-) ext10.nivea.hu/babyblog/

Én minden nap Rátok fogok szavazni! :-)

Remélem, meglepetést tudtam ezzel okozni. :-) További szép napot és humorral fűszerezett posztokat kívánok! :-) (nem lehetne, hogy gyakrabban írj? ;-) )

cucka 2010.06.17. 00:30:27

@tat-tuam-asi: köszönöm, pár napja már értesített egy barátnőm erről az oldalról. :)
Nem tudom kezelni ezt az egészet, mert nem én neveztem be a blogot, (nem úgy, mint anno Huncost a babaszépségversenyre :$ ), engem is meglepetésként ért.
Köszönöm az elismerő szavaidat, mindenkinek kell egy kis hájjal kenegetés. ;)
süti beállítások módosítása