Párszor említettem már Hunor egyedi metakommunikációját és sajátos szóalkotásait. Még mielőtt valóban beindulna a beszéde és felemésztenék a mindennapok a kreációit, csokorba gyűjtve megosztom őket.

Tulajdonneveink emígyen néznek ki:
Nányi (én), Tátyi vagy Apucici (az apja), Nina (Minka), Néni (Dédi), Agyi (Nagyi), Papa (Nagypapa), Pötö (Göncöl), Munnama (Gomolya -tegnap este, 3 hét csavargás után hazajött, így most ismét 3 kutyánk van), Tótibá (Tóbiás),  Kokó (Coco Chanel), Pataba (Natasa), Möni (Vöri, újmacska), Kikokó (Kiskokó- szintén újmacska, és most nem mennék bele abba, hogy már van egy törött-lábú-szárnyú vadkacsánk, "áp-áp" is...) Egészen James Herriotné érzetem van, hozzámentem egy vidéki lódoktorhoz.

Alapvető mindennapik:
tedír (kenyér), bocivajt (bocisajt), vuvavuva (hús, felvágott), ligyli (vizes butykos), dodó (borsó), tudu (busz), kuká (kukásautó, és ezen belül szerelem van, ezer közül felismeri a kocsi hangját és ilyenkor ki kell menni a teraszra és csodálni minden mozdulatukat), inta (hinta), indu (induljunk), mennyémennyé (asszem, túl sokszor buzdítom menetelre), apá (lapát), kuku (tyúkok), dvágyvá (autó). 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.