Bármennyire is nem így képzeltem el hamvas gyermektelenként, a gyakorlatban megint minden egészen másképp alakult.

Nem tudom, hogy mennyire normális, egyáltalán azt sem tudom, mi alapján állíthatjuk, hogy mi a normális? a társadalmilag elfogadott? az évezredes tapasztalat útján felállított normativák szerinti? vagy... ? Hiszen a 30 évvel ezelőtti gyerekeket tizedennyi impulzus, élmény nem érte, mint korunk gyermekeit. Amennyiben abból indulok ki, hogy mi mindannyian egyediek vagyunk, más és más genetikai kóddal érkeztünk, más célokat tűzünk ki magunk elé, ezernyi feladatunk van, melyeket különféle utakon érhetünk el, akkor azt gondolom, sokféle "normalitás" létezhet.
Nem tudom, mennyire érdemes Hunor dekoncentráltságával és türelmetlenségével foglalkoznom. Tátyunk szerint túldimenzionálom, nincs ennek a gyereknek semmi baja, az elevenségen kívül, ami idővel tompulni fog, én viszont sokszor érzem azt, hogy elbagatellizálom, hogy túl sok időt adok neki megkomolyodni, túl lazán könyvelem el, hogy ő ilyen, másrészt meg ott az anyaságos örök kettősség: mi van, ha azáltal, hogy nem fektetek kellő hangsúlyt vélt- vagy valós hiányosságaira, elmarasztalom a későbbiekre vonatkozóan.
Huncos ritkán vagy sosem rajzol, ritkán vagy sosem képes percekre leülni és manuális dolgokkal foglalkozni, ha elsőre nem sikerül egy puzzle darabkát a helyére illesztenie, a játékot félredobja, olykor kisebbfajta dührohamot kap, kukába veti. (ezért is örültem a gyurma-szerelemnek). Legózik lelkesen, ennek örülök, mert látom kreatív, ügyesen épít, sokszor színek-méretek szerint teszi. Általában életkori és genetikai sajátosságként garázst épít az autóinak.
A beszédfejlődésnek is van köze a finommotorikus mozgáshoz, így nem csodálkozom azon, hogy nem hajlandó utánunk ismételni a szavakat, ha elsőre nem tudja tökéletesen kiejteni (és általában nem tudja), felhúzza magát és nem hajlandó többször megismételni őket. Talán  a szobatisztaság hiányára is magyarázat lehet a föntebbi dolog. Mert azt már megtanultam: minden mindennel összefügg, ok és okozatok alkotják egésszé a világ lánculatát.
Minkához birkatürelme van (néha több, mint nekem). Ha nyűgösebb-sírósabb vígasztalgatja, simogatja, dúdolgat neki. És a kicsi megnyugszik és nevet rá. Azzal a nevetéssel, amit csak Hunornak tartogat.
A mondókákat, gyerekdalokat szereti hallgatni, olykor bele is dúdolgat, a hosszabb hangvételű versikéket (kettőnél több, rövidke négysoros versszakból állókra gondolok ekkor), már lankad a figyelme, elveszti érdeklődését. Ezért jött jól és jókor az annapeti. Életszagú, mindennapi történésekkel tűzdelt. Aztán valahogy kikerült a figyelméből ez is, hurcibálja ugyan néha, mesélek még belőle egy-egy nyúlfarknyi részt, de már nincs az az erős rajongás, mint kezdetekkor. Ekkor pattant az ötlet, a saját kútfő. Kapóra jött a közelünkben lévő erdő, az ott élő állatok, a saját állataink, és mesélünk mindenről, ami eszünkbe jut.

Pár napja, apjuk nyerte meg az estimesés rituálét. Előbb van egy levezető tévésnézéses mese, (általában kisvakondos, fene se érti, egyikünk se szerette), majd bevonulnak kettecskén a  hálónkba, nagyokat susmusolnak a takaró alatt, és pár perc múlva egy büszkén elégedett apuka tér vissza, feladat teljesítve: Huncmackó álomföldön. (vagy nem tér vissza senki, mert mindkettejüket kiüti a mese)
Valamelyik este betársultam én is. És arra jutottam, nem baj. (néhol magamra öltöttem a moderátor szerepét- a visszavarrt lábú cica esete a kutyával című mesénél például...-, még mielőtt kicsi Dextereket nevelgetnénk keblünkön). A mesék (mert most már többnek is fültanúja voltam), abszolút interaktívak és azzal a kérdéssel indulnak, hogy miről meséljek ma kisfiam? és a kisfiam témát választ és helyszínt és szereplőket és neveket ad és vegyül ebben képzelet és valóság, és tulajdonképpen ketten alakítják-formálják az aznapi történéseket mesékké. S hogy jó-e ez így? magam sem tudom. Én másmilyen gyerek voltam,  sokkal szűkebb korlátok közzé szorítottam Anyu szárnyalni vágyó szellemét. Ha kihagyott volna belőle vagy másképp mesélte volna, azonnal figyelmeztettem. Nekem kellettek a korlátok, amik közt biztonságban érezhettem magam.

Egy dolog azonban bizonyos: a mesék kellően hatásosak, újabban én is belealszom a történetekbe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.11.27. 15:20:23

Matyi sem rajzol. Vagy ha igen, akkor csak néhány percig, leginkább csak szétpakolja a ceruzákat, húz néhány vonalat, majd inkább autóutat épít belőlük. Magam sem tudom, hogy ez mennyire elvárás egy 3 évestől, vagy egyszerűen ő fiú voltából adódóan nem rajzolós. Nekem is fura, mert én pl. imádtam rajzolni, színezni.
A mesék terén nálunk egy ideje már javulófélben van a helyzet, legtöbbször ő mondja, hogy olvassunk, de estimesét nem kér. Ha ő választ könyvet, akkor egész sokat képes belőle meghallgatni, de sokszor csak a képekről beszélgetünk. Szerintem a Huncapu féle sajátmesék nagyon jók, ugyanúgy fejleszti Hunocos fantáziáját, szókincsét, stb... ha nem még jobban, hisz ebben az esetben nincs segítségként ott a kép.

Válasz erre 

sabori 2010.11.27. 21:09:14

Szia,

az ovival ez nagyban változni fog! AZ én lányom is hároméves, szeptemberben kezdte az ovit, és azóta látványosan szívesebben és elmélyültebben játszik otthon, új játéktípusokat hozott haza: elkezdték érdekelni a társasjátékok (nyilván a legegyszerűbbek), gyümölcsdominó, szerepjáték minden mennyiségben (ő házat épít az állatainak), rajzolás, festés.. (előtte ő se rajzolt soha semmit) Neki nagyon kellett már a gyerekközösség, új impulzusok.

Válasz erre 

Dius_78 2010.11.28. 01:20:14

Rajzolni háromból kettő fiam is utált, és utál a mai napig. Én meg vagyok a szintén zenész.. így ért komoly meglepetésként, hogy legkisebb királyfi már egészen kicsi korától tökéletes ceruzafogással rajzol, és olyanokat, hogy a 8 éves bátyja megkéri, tanítsa.
Szóval, ezzel csak azt akarom mondani, mindez személyiségfüggő.
Hunornak más lesz a világa, nem épp kreatív síkon fog mozogni. (de még meg is lephet azzal, hogy végül majd mérnök lesz :D)
HuncApus mesék pedig semmivel össze nem hasonlítható élményt nyújtanak neki. Sokkal többet profitál belőlük, mint bármi másból.
Ne aggódj, drágám. A szívedre hallgass. mit súg? Baj van? Ugye hogy nincs? :)
Puszi.

Válasz erre 

cucka 2010.11.28. 09:17:57

köszönöm a véleményeiteket. :)
Talán nem fogalmaztam elég egyértelműen, nem a nemrajzolása zavar, -hiszen tudom, nem vagyunk egyformák-, sokkal inkább a türelmetlensége-dühkitörései (földhöz veri a játékot, kidobja, megrugdossa, ajtót becsap, elviharzik), az egész napos lelőhetetlensége. Nagyon sokat vagyunk kint, órákat töltünk szabadlevegőn, pörög-zsizseg és ha hazajövünk, pár perc "lemerülés" (fekvés, bambulás) után, ott folytatja, ahol abbahagyta. Már próbálkoztunk kindercsoki-kakaó-megvonással (cukor okozhat ugye felpörgést), de semmi változás.
És igen, tudom, hogy az oviban változni fog, beletanul az új helyzetbe, az új szabályokba. Egy a bökkenő: nem tudom, mennyire ovi-érett ő már. És a sokat tapasztalt óvónénink, rám bízta a döntést, hogy nekem kell éreznem... Mert odáig rendben, hogy beletanul, hiszen mindannyiunkban ott van az alkalmazkodás képessége, de kérdés, hogy milyen áron, hogy mennyit veszít vagy nyer belőle. Mert nagyon nem mindegy.
És ez azért is furcsa számomra, mert Hunor első perctől egy nagyon nyitott, kedves gyerek, erős jellemmel, akiről sosem hittem volna, hogy ilyesfajta "gondjaink" lesznek. (persze, tudom, ezek legyenek a legnagyobbak, de ugye mindenkinek a sajátjai a legnagyobbak ;) ) és talán valóban nincs is semmi baj, csak azáltal, hogy leírtam-rendszereztem magamban-itt, a helyére is kerültek a dolgok. :)

Válasz erre 

tsetten 2010.11.28. 12:40:20

Cucka, a meseolvasásnak meg vannak a maga fázisai, erről sokat lehet olvasni - én Vekerdytől olvastam - 3 év alatt nem is ajánlják a felolvasott könyves meséket. Az első az, hogy meséld el neki a saját napját, és a mesének legyen ő a főhőse, élje újra este a napját. A következő fázis, hogy nézegessetek képes könyvet és a képekről meséljetek szabadon. Amikor már a kép-ritmust tudja követni, és elkezd kötődni képekhez, akkor lehet áttérni a hangzó mesére. De az is nagyon fokozatosan. A könyvszerelmek olyanok, mint az emberszerelmek, jönnek-mennek. Ha elteszed néhány napra Anna-Petit egy idő után újra fellobban az érdeklődés

Válasz erre 

sellőlány 2010.11.29. 09:12:09

Szia Cucka, volna egy off jellegű kérdésem az Apjuk számára. 7 éves cicalány fogkövetlenítése lenne a topic, foglalkoznak-e ilyennel és mennyi kerek krajcárért szabadítanák meg tőle? Köszönöm!

Válasz erre 

voribegy 2010.12.01. 13:07:00

Remélem csuklottatok az első adventi gyertyagyújtásnál :)
Tökéletes mesemondó módszer, én is ezt csináltam már anno Donátékkal is, magunkról, az ő kis nyelvükön, a napunkról...mióta vonatozni voltunk, azóta az esti mesében Thomas viszi a gyerekeket kirándulni az erdőbe...és még egy kis példa...az egyik kisfiú nem tud felmászni a fára, mint a többiek, sírva szalad oda Thomashoz, hogy vigye haza...Thomas elmonjda neki, hogy azért nem tud felmászni, mert nem eszi meg a szalámit, a paradicsomot, a borsót :))))) a kisfiú visszaszalad anyukához és kér tőle, megeszi...
2-3 nap esti mese után Barni is megeszi ezt a sok "eddigutált" dolgot :)))))
dührohamok és társai:
Ajánlanék egy könyvet, én most olvasom, igaz a kiskamaszaim miatt vettem, de kisgyerekkortól hasznos, sőt nagyon hasznos:
Adele Faber, Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

puszi nektek

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: