Hunor gyűlöli a hajmosást. Gyakorlatilag születése óta, túlzás nélkül állíthatom, a két kezem ujjai bőséggel fedezik a hajmosásai mennyiségét. És ez tényleg mindennemű túlzástól mentes. Hogy ez abból fakadhatott-e, hogy kezdő idegeskedő szülőként sikerült majdnem megfojtanunk az első fürdetéskor vagy csak egyszerűen ezt (is) hozta magával, sosem fogom megtudni.

A fejbőre tisztántartására kerestünk alternatív megoldás(oka)t (gyengébb idegzetű, főként tisztaságmániás olvasóim, most ugorják át bátran ezt a bekezdést, ugyanis részletezni fogom az elmúlt 3 év hajmosásait), az első évben csellel-furfanggal, minidg sírás lett a vége, aztán hanyagoltuk, vízzel öblítettük le óvatlan pillanatokban. Próbáltam megbezsélni vele, figyelte, ahogy mi mossuk a hajunkat, de ő továbbra sem kért belőle. Ideköltözésünk portengerében erőszakkal megmostam, velőtrázóan üvöltött, öklendezésig. Akkor majdnem vele sírtam, és megfogadtam, soha többet nem teszem. Helyette kialakítottunk egy speciális hajmosásnak csak csúfolható megoldást: kis tálkában feloldottam vízben a sampont, ezzel bekenegettem a fejét, amennyire lehetett felhabosítottam, aztán egy vízbemártott textilpelenkával törölgettem le a nagyját. Ha pedig már nagyon koszos (koszmós) volt a fejbőre, ezelőtt a művelet előtt olajba mártott régifogkefével felkapargattam.

Bíztam benne, előbb vagy utóbb megérik a hajmosásra (is). Úgy tűnik, a mai nap estéje hozta el a várva várt pillanatot, fürdés közben elővette a sampont és kérte, hogy mossam meg a haját, annyi kikötése volt, hogy igénybe vehesse a már sokszor felajánlott szemtakaró törölközőt. Pillanatok alatt abszolváltuk a feladatot egyetlen könnycsepp és nyöszörgés nélkül és lett egy ragyogó mosolyú, jóillatú hajú kisnagyfiam.

Zárójelben megjegyezném Micivel sosem voltak ilyen jellegű gondjaink, hetente-kéthetente mosom a haját, igény szerint (ha benne landol a túrós tészta vagy a krumpli leves, akkor értelemszerűen sűrűbben), sírás nélkül. Sőt, imádja a hajszárítót. A lelkem meg repes, mert ismét kaptak az ösztöneim egy vaskos rovátkát, hiszen bíztam és hittem magamban, a fiamban és tudtam, hogy erőszak nélkül is túljutunk ezen is. Akárcsak az ébredésekkel sűrűn teletűzdelt közel másféléven át tartó éjszakákon. Hiszen mindennek eljön az ideje. Majd egyszer annak is, hogy ágyasaink saját szobájukba/ágyukba költözzenek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pcsilla 2011.02.01. 21:14:10

Gratula! Nagyon ügyik vagytok! Az anyai leleménynek nincs határa! Jó ez a bekenős, pelenkával lemosós! :) Biztos, hogy semmit nem szabad erőltetni!

Válasz erre 

Dius_78 2011.02.01. 21:23:23

Mennyivel türelmesebb vagy nálam. :) Én nem ismertem pardont sem hajmosásban, sem körömvágásban. Volt, hogy üvöltöttek, de attól még..
Pedig amúgy a Tied a jó taktika. :)
Gyönyörűséges kisfiadba pedig ma este beleszerelmesedtem teljesen. Elvarázsolt ezzel a mosollyal.

Puszik nektek. Olvaslak ám, csak kevés az idő mindenre, így a kommentek általában lemaradnak. :(

Válasz erre 

cucka 2011.02.02. 10:34:27

@pcsilla: köszi aranyos vagy, így utólag (is) azt gondolom, hogy jó döntés volt, úgy kezelni a problémát, mintha nem lenne, hogy aztán megörüljek annak, amikor már valóban nincs is. Hunor nagy tanítóm, ami a türelem tantárgyat illeti, nyers erőszakkal vele semmire sem jutnánk, mert inkább eltörik, mint megváltozik.
@Dius_78: ááá, a mindennapokban sokszor csatakiáltok fel én is, a nagyobb volumenű dolgokban empatikusabb vagyok, mint a napi aprócseprőkbe. Ezen van még mit csiszolnom.
Nekem is ez lett most a kedvenc fotóm, annyira sugárzik a szeméből a büszkeség. (ja, és a hajszíne szemmel láthatóan megvilágosodott :))))) én is reader üzemmódban vagyok általában mindenkinél)

Válasz erre 

BPanka 2011.02.02. 11:42:58

Mélységesen átérzem, hogy mennyi türelem kell a helyzet kezeléséhez, Borka is hajmosás-fóbiás volt sokáig, sőt ő egy ideig a fürdésről sem akart hallani - na ott is helyet kapott az anyai lelemény, hogy kecske is, káposzta is...
Szerintem nálatok mondhatni tökéletesen alakult ez így :-))), képzeld, mennyivel jobb így, mint fordítva, azért egy rövidhajú fiúnál némileg könnyebben kivitelezhető ez a törölgetős változat, mint egy hosszabb hajú lánynál...

Válasz erre 

Nani 2011.02.02. 13:24:38

Mint már annyiszor beszéltük, az anyai ösztön mennyi mindenre képes!!!

Nóri a könnyű esetekhez tartozik, de elteszem magamnak a gondolatokat, hátha a következő nem az lesz...

Válasz erre 

Eriberi33 2011.02.02. 22:26:49

Ah, Cucka, imádlak! :) Eszembe nem jutott volna a törölköző a szemre dolog! :D
Egyébként nálunk Lilu ilyen hajmosás ellenes, de én nem volta ilyen kegyes hozzá, mivel hátközépig ér a haja... Viszont tegnap ő is egy hang nélkül tűrte!
Huncorgóm meg gyönyörű fiatalember... Kicsimacsó... :)

Válasz erre 

cucka 2011.02.03. 19:23:49

@Eriberi33: ha Minka lenne ilyen hajmosás ellenes a "loboncaival", akkor valószínűleg más megoldást lettem volna kénytelen kitalálni, így a ritkaszép hajú kismacsóm párszálával nem volt azért annyira borzasztó. ;) (ahogy vesszük ;) )

Válasz erre 

sellőlány 2011.02.04. 10:42:14

Nagyon jokepu srac. En most megallitanam az idooramat es varnek ugy 30 evet, hogy megkornyekezhessem a fiatalembert. Hihi. (Minkus utobbi sapkas kepei is nagyon tetszenek. Egyertelmuen jok a genek.)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: