cucka 2011.02.14. 23:55

Hófordulós mulatós

Buncileányka betöltött 14. hónapját egy szürke-mindennapokból lecsalt hosszú hétvégével ünnepeltük. Régóta szervezzük korai nyaralásunkat, és igen nem elírás, idén sajna ennyivel kell beérnünk. (nem egészen egy hónap múlva születnek a kecskegidóink, aztán már napi kétszer kő fejni őket, az én hasam sem lesz már kisebb, sőt, itt a kert az állandó munkálataival, szóval amikor nyaralóvidéket választottunk otthonunknak, akkor még sugallatunk sem volt afelé, hogy mennyire könnyelműen dobálóztunk a vérkomollyal...)

Nem vágytunk csodahelyre. Csak szerettünk volna lazítani, pihenni kicsit és nem foglalkozni német turisták rosszalló pillantásaival, amikor a gyerekek sikongatnak a medencében vagy az esti vacsoránál nyűgösebbek a kelleténél. Így a választásunk ismét a nyáron már beváltra esett. És most sem kellett csalódnunk. A szálloda alkalmazottait és a hozzáállásukat továbbra is csak szuperlativuszokban említhetem. Hunor könnyedén oldódott, kétrendbeli Reni-óvónénis barátságokkal gazdagodott, sőt még Buncóleányzót is otthagyhattuk egy órácskára (kevés szállóvendég volt), míg kettesben romantikáztunk Apjukkal. Vasárnapra becsatlakozott -Hunc szavaival-  (N)Agyi is. Azt hiszem, könnyedén el tudnám viselni hosszabb távon is, ha karnyújtásnyira lehetnének (és jobban ráérnének) a nagyszülők. Nem feltétlenül önös-gyereklepasszolós érdekből, sokkalta inkább azokért a semmihez-sem-fogható pillanatokért, azokért a szívet-lelket melengető csillogó szempárokért, amiket csak a nagyszülők jelenléte tud okozni. És szeretem, ahogy szeretik őket, ahogy képesek ki is fejezni azt, hogy fontosak számukra, hogy hiányolják, hogy várják, hogy ragaszkodnak hozzájuk.

Megérkezésünk után pár perccel már igazi parasztokként viselkedtünk, előkerült a kolbász-töpörtyű (mentségünkre szóljon: zsírt nem vittünk befőttesüvegben), a kicsik rávetődtek a jóféle hazaira egy diszkrét csemegézés erejéig:

És memento Kismicinek, ha tizenévesen (vagy akár két év múlva, lásd bratyó) azon sírokrívok, hogy nem eszik a gyerök. Volt idő, mikor evett. Általában kétszer-háromszor annyit, mint Huncos:

Tényleg olyan, mintha túlélő túrán lettek volna, mesenézéses gyümölcsözgetés is volt, szigorúan pizsiben, az éttermi tetemes mennyiségű vacsora elfogyasztása után (nem beállított kép, a kicsi mindenhová felmászik):

Hogy ne csak az evésről szóljon minden, volt játszóterezés, meg fürdés is, meg végre egy akár normálisnak is nevezhető családi fotó. (meg képdömping).

Ma még kicsit lebegve rugdosom magam, hogy felvegyem újra az itthoni ritmust. Nehezemre esik. (Huncos hazaindulás előtt a szálloda szekrényébe bújt, hogy mégse jöjjünk el, és erre buzdította mindenben cinkos kishúgát is, és ha nekem is szól, esküszöm én is melléjük kuporodom)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr922661768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

motymoty 2011.02.15. 08:46:02

Ezek a kolbászos képek nagyon jók. :D (Látom komolyan veszitek, hogy a kolbászon nincs csiga. :D)

Nyaralás nélkül nem olyan jó, na de aki egész évben nyaral..

Hogy a lényeget se felejtsem ki: a kabátod jó, és jól is áll, de azért kölcsönadom Bélát, ha szeretnéd.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2011.02.15. 08:54:12

ÓÓÓÓ de irigy vagyok!!!!!
A tepertős-kolbászos tálka alól hiányolom a kockás konyharuhát:)
Imádom Minkus kolbászevős frizuráját:)))))
TE, ezek a gyerekek egyre egyformábbak, nem?

Nani 2011.02.15. 09:27:50

Dejó!!! Elhiszem hogy maradtatok volna még!
A fotók nagyon jók!!! Jó látni is Titeket!!!

lepkevár · http://lepkevar.blogspot.com/ 2011.02.15. 10:24:28

De jóóó volt nektek! :) Már én is úúúgy mennék valamerre, meg a gyerekek is... :)

NAGYON szépek vagytok, többször végignéztem a képeket! :)

(Megkérdezhetem, hogy milyen típusú a babakocsitok? Így ránézésre pontosan ilyet keresek Árminnak, színben-fazonban egyaránt.)

cucka 2011.02.15. 10:49:14

@motymoty: szívesen veszem a Bélát, ez ugyanis nem egy kimondottan téli kabát, inkább tavaszi-őszi, szóval továbbra is elkél egy Béla a mi házunk tájékán is. ;) (cserébe megetessük házikóbásszal meg jóféle főzésű pályinkákkal :DDD)
@PBea: tényleg egyre egyformábbak, annyi különbséggel, hogy az egyik szeme ződ, a másiké meg kék maradt. És kockás konyharuhát nem vittem, hiába még szoknom kell a vidéki létet. :)))
@Nani: tényleg jó volt, nagyon időszerű volt már ez a pár nap.
@lepkevár: nekem is mehetnékem volt, és nem is akarok arra gondolni, hogy ebben az évben eléggé bekorlátozottak vagyunk. :S
(a babakocsink egy quinny zupp, nagyon szeretem, könnyen kezelhető-összecsukható, számomra a bkv-s közlekedés ideális partnere volt, csak 6,5 kiló, kis helyen elférőre zárható és még a maxi cosi 9 kilóig kocsiülésünkkel is kompatibilis volt,
szóval tényleg főnyeremény)

motymoty 2011.02.15. 13:13:36

KisMucc :D. Most vettem csak észre. Nem tudom mi lesz veled, de most úgy tűnik, hogy több név nem nagyon fér ki. Javasolnám is rögtön, hogy a helyspórolás végett az új gyermök legyen Eta vagy Ede. (A következő pedig ellenkező nemű, és akkor pont kiférnek négyen.)

cucka 2011.02.15. 13:17:13

@motymoty: már este is szenvedtem a hogyanokkal, és csak így tudtam megoldani a neveket. :)))
És nekem is megfordult a fejemben: a) sablonváltás, b) blog-szolgáltató váltás, c) ejj, ráérünk arra még :)))) (jelen problematika pipálva :D)

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2011.02.15. 13:22:45

@cucka: semmiképp nem belekotyogni szeretnék, de a kisebb betűméretre nem gondoltál?

cucka 2011.02.15. 13:27:45

@PBea: szted én értek ehhez? :$ azt se tudom, hol keressem az ilyesmit, mázlimra mindig akadt valaki, aki megoldotta helyettem az ilyesfajta ügyeket. ;)

micka · http://micka.freeblog.hu 2011.02.15. 13:49:01

a Kismucc nekem is nagyon nagyon bejön. és most egyelőre hagyhatod így, aztán a negyedik gyereknél majd kapsz egy teljesen átszerkesztett blogfelületet:-)

2011.02.15. 13:58:50

Szia, a kolbászevős kép eccerűen remek! :)

lepkevár · http://lepkevar.blogspot.com/ 2011.02.15. 14:34:49

Köszi Cucka! (Pont most vagyunk babajárgány-figyelőben, mert a hátam nem bírja a tízkilóst.)

Amúgy pedig ne szomorkodj, majd megyünk mi felétek! ;)

(Blogszolgáltatónak pedig szeretettel ajánlom a blogspotot, ennél egyszerűbbet keresve sem találni. :) )

cucka 2011.02.15. 18:14:01

@lepkevár: azt elfelejtettem, hogy annyi "hibája" van az előnyei mellett a kocsinak, hogy nem dönthető hátra, tehát ha a kicsi elalszik benne, eléggé nyakatekert formátumban tudja tenni.
(hajrá-hajrá, támogatom az ötletet, nem riadok vissza semmi jótól :))) )

Eriberi33 2011.02.15. 20:56:55

Jajj az első kép olyan harmonikus! Nagyon tetszik! Meg a kolbászevős... Meg a családi... Na jó, MIND, de az első akkor is a kedvenc... :)

Én tegnap este még egy H and M és KisMucc variációt is elkaptam :)

Egyébként névtervek KisMucc-ra nézve? ;)

cucka 2011.02.15. 21:27:57

@Eriberi33: kis szemfüles. ;) volt itt minden este, amikor dolgoztam az ügyön és vagyok annyira béna, hogy élesben kellett csinálnom, mert másképp nem tudom (még azt se, hogy egyáltalán lehet-e pl).
Ha KisMucc fiú lesz (márpediglen megálmodtam, mint ahogy ezzel egy időben a nevét is), akkor nevünk már van, amire még a ház ura is rábólintott, párszor elismételgetve-ízlelgetve, sőt tovább megyek: határozottan tetszett neki. (somolygott a bajsza alatt). Lánynévvel még nagyonbajban. :)))

Pocakos Macska 2011.02.16. 10:11:59

De jó hangulatú bejegyzés :) Rátok fért! Annyira jól nézel ki! A gyerekek meg csúcscukik :)
süti beállítások módosítása