Pár napja még csak egy bátortalanul bájos videóval tudtam dokumentálni Hugica lépegetéseit, mára már egy teljes stábbal lehetne követni girbe-gurba lépteit, eszement futkározásából merész négykézlábra vetődéseit.

Mozgásfejlődése napról napra durvul: kezdve azzal, hogy kisszéket tologat a konyhába, arra felállva konyhapulton machinál, folytatva azzal, hogy minden egy méter alatti polcot, fiókot kipakol és azok tartalmát megcsócsálja, megsemmisíti. Félelemetes, mert ő az a gyerek, akit kettő percre sem lehet magára hagyni. (pedig hjajjdemilyenjól elmotyorog magányában...) De tényleg nem. Rafkós és bivalyerős nyuszilány. Mindenhova felmászik, mindent megkaparint, ésszel-erővel.

Egészen máig jót mulattam csöppet sem gyöngéd igyekezetén, ma viszont betelt a képzeletbeli poharam: az összes féltett kinsem (női dolgok tömkelege, értsd sminkcucc, kozmetikum...sötöbö) finom praclijának áldozata lett, pont azalatt a kettő perc alatt, amíg leroskadtam egy egyperces elé. Az überszexi barackos rúzsomat derékba törte, a labellóm külső majd belső tartalmát elfogyasztotta (műanyag borítás ripittyomra törve, és csak reméleni tudom, hogy nem nyelte le, az ajakírból itt-ott darabkák hiányoztak) a nemkívánt maradékkal  járólapot fényesített, a barnító gyöngyeim is a földet színesítették, és szintén itt minősült át a professzionális(an drága, de nagyon jó) hajsamponom felmosószerré, valamint a saját ekcémája karbantartására vásározott szintén nem kétforintos fürdetőjét is beáldozta, meggyőződésem, hogy alibiként.

Ennyit az angyallányról. Feltételezésem szerint nem csak egy mérföldkő volt az egy éves szülinap az életében. Akkor járt le az egy éves csereszavatossága is.

cucka 2011.01.06. 07:10

Lépeget

Adós voltam egy Minka lépegetős videóval. Olyan igazi-igazival, amilyen anno Hunorról készült, továbbra  sem tudok szolgálni.

Helyette viszont, tegnap este így totyogott ki Kicsi és Nagy, kézenfogva a Dédi szobájából:

(csak a szokásos élvezhetetlen home-videók egyike: sötét és anya a háttérben artikuláltan nyávog.)

cucka 2011.01.05. 21:56

egykedvenc

cucka 2011.01.04. 23:48

A szeretetrűl

Mindig is sokgyerekre vágytam, bár menet közben voltak olykor-olykor fenntartásaim.

Emlékszem arra, amikor megszületett Hunor. Az első közös évünk abból állt, hogy őriztem álmát, könnyeimet nyeldesve figyeltem ennek a kicsi életnek a csodáját. Nem eresztettem, burkolva-csodálva szerettem. Óvatosan simítottam apró ujjacskáit, csókolgattam formás puhaságát. Elmerültem természetadta tökéletességében.
Aztán elkezdtünk egyre többet beszélgetni egy újabb babáról. Könnyű volt a nemalvásos éjszakákra fogni a bennem tomboló kételyeket. Mert annak ellenére, hogy hittem a szeretet önmagát megsokszorozó mechanizmusában, mégis féltem. Hogy mennyire fogom tökéletesnek látni a kistestvért. Hogy fogom-e tudni annyira és éppenugyanúgy szeretni Őt, mint az elsőszülöttet. Hogy maradt-e még bennem szeretet egy második gyermek számára.

Aztán beköltözött a pocakomban ez a napsugár, akiről akkkor még nem tudtam, hogy be fogja ragyogni mindennapjainkat. Aki először csak kétségeket és bizonytalanságot ébresztett bennem. Úristen, egy láááány! De hát én fiús-anyuka vagyok?!

Amikor 9 közös hónapunk (és jó pár napunk) szimbiózisa végét megkoronázta életem legszebb éjszakájával, már akkor tudtam: ő egy különleges ajándékkal érkezett közénk. Egy teljesen új képességével annak, hogy őt egészen különleges módon szeressük.

Ha döntenem kellene, hogy melyiküket szeretem jobban, nem tudnék. Néha rosszat tesznek, haragszom rájuk, számtalan kellemetlen helyzetet is köszönhetek nekik, de a szeretetemen ez semmit sem változtat. Csak osztódik napról-napra, óráról-órára.

Úgy érzem, idebent készen állok a következő fokozatra. Ami talán keményebb lesz, másabb, de pontosanugyanilyen varázslatos.

süti beállítások módosítása