2008.04.11. 20:54
Csak röviden...
...éldegélünk, megvagyunk, napjaink 80%-át a séták teszik ki, Okos Anyuka rájött (najó, HuncApu, de én szabadalmaztattam), nem kell feltétlenül róni a köröket (mondjuk az úszógumijaimnak határozottan jót tesz), elég, ha Világrarácsodálkozó Kisdedet betolom egy fűzfa/bokor/virágzó fa alá...
...a látvány gőgicsélésre készteti és hosszú percekig szippantja magába az új élményt... mindeközben kihasználandó az így nyert szabad időt, lehet padon ülve D vitamint bőrön át felszívni a tavaszi napsütésből és olvasgatni.
Manci újra a régi, bár fogínye hófehér és minden nap azt hiszem, én kis naív, hogy foggal ébredünk, még nincs foga, nyála viszont folyik patakokban. Átaludt éjszakáink is újra vannak (az írott szó ereje), szám szerint kettő darab ezidáig.
Ma hoztuk el HuncApu biciklijét a tavaszi éves generálról, kiscsaládunk kissétával tette. A helyszínen volt egy göndör fürtös szösszenet, a szerelő kisfia. A maga 15 hónapos kíváncsiságával látni szerette volna Hunort, ölbe vettem a kézisúlyzómat és ők ketten, a két kispasi kommunikálni kezdtek. Az anyukák öléből egymásramosolyogtak, mutogattak és saját nyelven gügyögtek, mindeközben hihetetlen grimaszokkal jelezték egymás iránti szimpátiájukat. Hunort elbűvölte a szélben lobogó zászló, egész pontosan röhögőgörcsöt kapott. És akkor már nevettem én is, de nevetett a kisfiú is, az anyukája és a fiatal szerelő is, és velünk nevetett (előbb csak zavarában, majd egyre felszabadultabban) HuncApu is, és a boltba tévedő menedzserformának is önkéntelenül mosolyra húzódott a szája... talán még a nap is kacérabbul szórta miránk a sugarait... a mindent elnyelő kisgömböc meséje elevenedett meg a szemünk előtt. Miközben meleg fények táncoltak a szemekben, egy angyal szállt ott el...
Manci újra a régi, bár fogínye hófehér és minden nap azt hiszem, én kis naív, hogy foggal ébredünk, még nincs foga, nyála viszont folyik patakokban. Átaludt éjszakáink is újra vannak (az írott szó ereje), szám szerint kettő darab ezidáig.
Ma hoztuk el HuncApu biciklijét a tavaszi éves generálról, kiscsaládunk kissétával tette. A helyszínen volt egy göndör fürtös szösszenet, a szerelő kisfia. A maga 15 hónapos kíváncsiságával látni szerette volna Hunort, ölbe vettem a kézisúlyzómat és ők ketten, a két kispasi kommunikálni kezdtek. Az anyukák öléből egymásramosolyogtak, mutogattak és saját nyelven gügyögtek, mindeközben hihetetlen grimaszokkal jelezték egymás iránti szimpátiájukat. Hunort elbűvölte a szélben lobogó zászló, egész pontosan röhögőgörcsöt kapott. És akkor már nevettem én is, de nevetett a kisfiú is, az anyukája és a fiatal szerelő is, és velünk nevetett (előbb csak zavarában, majd egyre felszabadultabban) HuncApu is, és a boltba tévedő menedzserformának is önkéntelenül mosolyra húzódott a szája... talán még a nap is kacérabbul szórta miránk a sugarait... a mindent elnyelő kisgömböc meséje elevenedett meg a szemünk előtt. Miközben meleg fények táncoltak a szemekben, egy angyal szállt ott el...
"Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok." (Dsida Jenő)
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok." (Dsida Jenő)
Hozzászólások: