2008.04.21. 19:08
Hogy bírom?
Mostanság, sokszor, sok helyen nekem szegezik ezt a kérdést. Olyanok is, akik régről, személyesen is ismernek, és sok ismeretlen ismerős is. Igen, valóban furcsa lehet ezt a választ az én számból hallani és - talán magamnak is félve merem bevallani, - kicsit én is tartottam az itthonmaradástól. Ugyanis, régebben valóban minden sokkal másabb volt. Más életem volt, más fontossági sorrenddel. Egy sokkalta felfokozottabb élet, állandó pörgéssel, programokkal, bulikkal, utazásokkal tarkítva. Ezzel szemben most, egy kívülálló számára, valóban sokkalta unalmasabbnak tűnő életet élek, amit az éjjeli ébresztések és az elhasznált pelenkák száma határol be.
Amikor várandós lettem, több okból kifolyólag úgy döntöttünk HuncApuval, itthon maradok és nem folytatom a munkát. (azaz igen, csak kicsit más formátumban, itthonról). Már ekkor sokan kételkedtek a kitartásomban, és nagyon sok vészmadár vijjogott körülöttem, hogy majd meglátom, mennyire meg fogok őrülni a magánytól. Ehelyett, imádtam, hogy addig alhatok ameddig akarok - azok a régi szép idők! (ez amúgy is állandó problémát okozott a mindennapokban, krónikus elalvó/elkéső vagyok/voltam), hogy délelőttönként piacra járhattam, hogy süthettem-főzhettem, hogy nagyokat és idő betartások nélkül sétálhattam. (persze a pocakom növekedésével és a nyári nagymelegek bejövetelével nem mindig éreztem séta- és főzőképesnek magam én sem) . És imádtam, hogy várhattam Huncot. Hogy naponta megfigyelhettem szokásait, hogy volt időm és energiám rögzíteni is őket és nem utolsó sorban "felügyelőasszony" lehettem itthon, a lakásfelújításkor. (bár azidőtájt sikítva könyörögtem, hogy legyen már vége... hiába az idő valóban mindent megszépít!).
Mostanában, hála Hunor áldott jó természetének, gyakorlatilag az életünk mit sem változott. Bizonyos dolgok ugyan kívánnak némi átszervezést vagy egy kis rugalmasságot, de az alapjaink megmaradhattak. Talán egy dologban mégiscsak van változás: kimaradnak a bulik mostanság az életemből, de valahogy még nem is igénylem őket. Örülök, hogy egy-egy átbulizott éjszaka után nem macskajajjra ébredek. (a dallamos Hunor sikkantások sem sokkal jobbak ;) ).
Hogy mi a titkom? Talán az, hogy világ életemben családra vágytam, arra, hogy anya lehessek, hogy virágokat ültethessek az erkélyen, hogy főtt étellel várjam a Szerelmem, hogy a friss kenyér illata lengje be otthonunkat, hogy megláthassam és megmutathassam a gyereke(i)mnek az apró szépségeket, csodákat, mely körülvesz mindannyiónkat, csak ebben az őrült tempóban már észre sem vesszük őket...
És köszönhetem ezt HuncApunak is, aki csodálatos Társ és mellette az lehetek, aki most vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni, csak nem mertem felvállalni. Ő az, aki mindenben támogat és mindig mellettem áll. Mellette asszony lehetek és szerető, gondoskodó feleség és anya, mert Ő tesz azzá. Visszatalálhattam egy nő klasszikus szerepéhez, lehetek meleg kályha és puha, erős háttér...
...és van még egy titkos receptem: azok pedig Ti vagytok, Ti, akik nap mint nap olvastok, Ti, akiket én is olvasok, akik mindennap hozzámszólnak, véleményeznek, vagy éppen csöndben követik nyomon életünket, akiket megismerhettem, akik a barátaim lehettetek. Akik hasonszőrűen babásak, vagy akik még csak abban a fázisban vannak, hogy tervezik vagy már éppen babára várnak, akik előtt nem ciki, ha rossz napunk van, akikkel kivesézhetem a macispelenkák mennyiségét és milyenségét, félelmeimet, kérdéseimet.
Nem győzöm elégszer megköszönni a létezéseteket!
Amikor várandós lettem, több okból kifolyólag úgy döntöttünk HuncApuval, itthon maradok és nem folytatom a munkát. (azaz igen, csak kicsit más formátumban, itthonról). Már ekkor sokan kételkedtek a kitartásomban, és nagyon sok vészmadár vijjogott körülöttem, hogy majd meglátom, mennyire meg fogok őrülni a magánytól. Ehelyett, imádtam, hogy addig alhatok ameddig akarok - azok a régi szép idők! (ez amúgy is állandó problémát okozott a mindennapokban, krónikus elalvó/elkéső vagyok/voltam), hogy délelőttönként piacra járhattam, hogy süthettem-főzhettem, hogy nagyokat és idő betartások nélkül sétálhattam. (persze a pocakom növekedésével és a nyári nagymelegek bejövetelével nem mindig éreztem séta- és főzőképesnek magam én sem) . És imádtam, hogy várhattam Huncot. Hogy naponta megfigyelhettem szokásait, hogy volt időm és energiám rögzíteni is őket és nem utolsó sorban "felügyelőasszony" lehettem itthon, a lakásfelújításkor. (bár azidőtájt sikítva könyörögtem, hogy legyen már vége... hiába az idő valóban mindent megszépít!).
Mostanában, hála Hunor áldott jó természetének, gyakorlatilag az életünk mit sem változott. Bizonyos dolgok ugyan kívánnak némi átszervezést vagy egy kis rugalmasságot, de az alapjaink megmaradhattak. Talán egy dologban mégiscsak van változás: kimaradnak a bulik mostanság az életemből, de valahogy még nem is igénylem őket. Örülök, hogy egy-egy átbulizott éjszaka után nem macskajajjra ébredek. (a dallamos Hunor sikkantások sem sokkal jobbak ;) ).
Hogy mi a titkom? Talán az, hogy világ életemben családra vágytam, arra, hogy anya lehessek, hogy virágokat ültethessek az erkélyen, hogy főtt étellel várjam a Szerelmem, hogy a friss kenyér illata lengje be otthonunkat, hogy megláthassam és megmutathassam a gyereke(i)mnek az apró szépségeket, csodákat, mely körülvesz mindannyiónkat, csak ebben az őrült tempóban már észre sem vesszük őket...
És köszönhetem ezt HuncApunak is, aki csodálatos Társ és mellette az lehetek, aki most vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni, csak nem mertem felvállalni. Ő az, aki mindenben támogat és mindig mellettem áll. Mellette asszony lehetek és szerető, gondoskodó feleség és anya, mert Ő tesz azzá. Visszatalálhattam egy nő klasszikus szerepéhez, lehetek meleg kályha és puha, erős háttér...
...és van még egy titkos receptem: azok pedig Ti vagytok, Ti, akik nap mint nap olvastok, Ti, akiket én is olvasok, akik mindennap hozzámszólnak, véleményeznek, vagy éppen csöndben követik nyomon életünket, akiket megismerhettem, akik a barátaim lehettetek. Akik hasonszőrűen babásak, vagy akik még csak abban a fázisban vannak, hogy tervezik vagy már éppen babára várnak, akik előtt nem ciki, ha rossz napunk van, akikkel kivesézhetem a macispelenkák mennyiségét és milyenségét, félelmeimet, kérdéseimet.
Nem győzöm elégszer megköszönni a létezéseteket!
Hozzászólások: