Szombatra esett a nagy nap, hogy Huncos kóbor fürtjei megzabolázását (azt a bizonyos bundesliga sérót vagy nevezhetjük a 70-es évekbeli flóverpóver ittragadt szellemiségének is) szakemberre bíztuk, enyém kedves fodrászlány személyére. És csak bízni tudok abban, hogy Hunor csak olyannyira lojális marad vele, mint amennyire HuncApu az övével, ugyanis bárhol is lakott, idestova 15 éve visszajár hozzá. Aztán meg már tökjó kis sztorikat is fabrikáltunk arról, hogy kiskamasz Hunornak rendszeresen megemlítjük, hogy hú, amikor még anya ölében ülve nyisszantottuk kóbor tincseidet, te meg vigyorogva vivatévé zenére hullámoztattad kistested...
Annyira kisfiús lett az új séróval, hogy ihajj... és a szülinapjára kapott bébitaxira már önállóan ül föl valamint száll le róla...

A nagy esemény után vidékre látogattunk, Hunor már kevésbé taknyolódott, mint a hét többi napján, így estére megejthette az első szánkózását is. Nincs mese, Hunc ebben is HuncApura ütött, várakozáson felül örült a hónak, a lecsúszásnak a dombról, miközben én alighallhatóan morogtam, hogy mennyire úúútálom a minuszokat és nemszeretek fázni, de a monoton elégedetlenkedésem mellett is mosolyt csalt az arcomra, Hunc önfeledt nevetése.

Miszter H. újabb szokása, a toldimiklósozás, avagy gyúrás az idei Iron Man versenyre: egyre nehezebb és tartalmasabb tárgyakat tol el maga előtt. Újkori kedvence HuncApu jól megrakodott éjjeliszekrénye.
Vasárnap hazaérve, Hunor felpörgés áldozata lett, gyakorló anyukák tudják mit jelent az, amikor minden zsigeredben érzed, hogy valami történni fog, egyszerűen nem úszhatja meg a kölök a különböző helyekre való felmászást, bebújást, huncutkodást büntetlenül. 
A föntebb említett éjjeliszekrényt tologatva éreztem meg az érzést újra, még oda is szóltam Huncmesternek, hogy nem kéne, mert baj lesz, a szokásos sátáni kacajjal vigyorogva tolta tovább a bűnnehéz szekrénykét. Tizedmásodperccel később óriási robaj, majd ezzel egyidőben bömbölő Hunor: kitört (az általam mindig is gyűlölt!) éjjeliszekrény lába, szerencsére nem Hunorra esett a szekrényke, csak simán eldőlt, Hunc meg a pelenkásos részére esett és a sírás csak az ijedtségéből fakadt.
Öröm az ürömben: olyan vacak anyagból készült ez a bútor, hogy még a szög se akar megmaradni benne, nagy reményekkel csere lesz! (hurrá).

Győzelemittasan a romok árnyékában:

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr25873352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsöppkeCsillus 2009.01.12. 20:27:19

Igen helyes kispasi!:)

Éjjeliszekrény...huhh, tényleg mázli hogy nem esett rá. Kis erőbajnok :)

Beso · http://kitti-szonja.blog.hu 2009.01.12. 20:31:23

Jó az új séród FeketeLaci bácsi utóda!:-) (Szegény anyukád majd főzhet Rád kilószám!)
Cucka szerintem te buzdítottad fel drága gyermeked, hogy tegye tönkre apukája szekrénykéjét! VAgy te tetted tönkre (mert már eleged volt belőle), s gyorsan a romok elé ültetted deded és lefotóztad, hogy valamilyen (ál)bizonyíték is legyen a kezedben. Ja meg kerekítetted ezt a túlpörgős sztorit....

Pocakos Macska 2009.01.12. 21:10:25

Édes az új séróval is :)
Örülök, hogy nem ráesett a szekrény (meg hogy csere lesz ;) )

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2009.01.12. 21:42:29

Nagyon helyes lett az új séróval az amúgy is jóképű Hunc :) Cucka, most már hasonlít rád is, nem tiszta HuncApu :D Milán az antik széket tolja, hihetetlen, mennyi erő lakozik a kis embekékben :)

Szöszi-Andi 2009.01.12. 21:51:37

Nagyon jól áll neki az új séró :) Tényleg kisfiúsabb lett - édes :)
Igazuk van az előttem szólóknak, így jobban hasonlít rád :)
A szekrény-döntés utáni ártatlan tekintettől végem :D

Kata76 2009.01.12. 23:20:18

Nagyon jó az új frizurája Huncosnak!:)
Még szerencse, hogy nem rá esett a szekrény, gondolom hogy megijedt szegény!

Ui.: ha van kedved hozzá, meghívlak egy játékra. Puszi!

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.01.13. 10:09:36

Király az új séró, nagyon jól áll Huncmesternek:)
Szekrény... he-he... szerintem is benne van ebben a Te kezed is, ne tagadd!!!! Szerintem van ezekben a gyerkőcökben valami ösztönszerű, hogy merre kell dönteni az ilyen monstrumokat, már csak azért mert M. is mindent borogat, de ő is mindent 1 cm-rel maga mellé dönt, és eddig (kopp-kopp) még nem esett a fejére semmi:)
Milyen büszkén feszít a romok között Hunor, nagyon mókás:)

tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2009.01.13. 10:41:07

igazán szívdöglesztő lett ez a gyerek! bár, eddig sem volt semmi ;) kukkants be hozzánk, kérlek..

Adriennnnnnn 2009.01.13. 11:25:47

Egyszerűen kispasis arca lett Huncnak nagyon jól áll neki ez a haj!!! Erőben meg nincs hiány!!!

cucka 2009.01.13. 11:55:55

@Beso: annyira imádom a humorodat! :)))) Tisztázzuk csak: Te most tulképpen kinek is az oldalán állsz??? :)))
@Kata76: @tollpihü: köszönöm az invitációt és a kedves szavakat! :)

Ingrid 2009.01.13. 12:34:34

Nekem így sokkal jobban tetszik Hunor :)

Mazsola01 2009.01.13. 14:05:04

Milyen helyes lett így Hunor, igazi fess Fiatalember :)))

gyulaiszilvi 2009.01.13. 14:43:28

anyám, de rég röhögtem ennyit! :-)
amúgy nagyon bejön Hunc új sérója. irtó helyes!
süti beállítások módosítása