2009.01.21. 17:24
Gyermekkori emlékek
Nagyon reméltem, talán kimaradok ebből a játékból, sokáig azon gondolkodtam, legyek-e ünneprontó és utasítsam-e vissza vagy egészen egyszerűen csak tegyek úgy, mintha megfeledkeztem volna az egész felkérésről?!
Az elmúlt években drága pénzen megtanultam azt, hogy a földi élet túl rövid ahhoz, hogy másokkal és önmagunkkal ne legyünk őszinték, hogy szavainkért és tetteinkért ne vállaljunk felelősséget...
Viszont továbbadni nem fogom, mert szerintem már mindenkinél járt... ha mégsem és kedvet kap hozzá bárki, nosza!
Akkor kezdjük...
Ami először eszembe jut az a mindenbajtmegoldó anyaszag. Szüleim sokáig vártak rám, hosszas -kapcsolatukat is igencsak próbáratevő- várakozás után, a házasságuk 7. esztendejében érkeztem. Talán ezért, talán az egykeségemért, első éveimet szeretetburokban töltöttem. Biztos voltak súrlódások, hiszen Anyu az Anyósával élt egy fedél alatt és sokkalta több kompromisszumra kényszerült, mint amit a józan ész elbír... valahogy ezek az ellentétek hozzám mégsem jutottak el, Anyu szeretetpajzsa felfogta előlem az összes negatívságot.
Születésem után, nagyon hamar visszament dolgozni, ennek ellenére két éves korom utánig mégis szoptatott engem. Hogy hogyan oldotta meg, örök rejtély marad számomra.
Ha tehette, mindenhová magával vitt. Órákon át rótta a köröket velem az utcán, a parkokban, miközben lassacskán bevásároltunk.
3 évesen rápróbáltunk a házunkkal szemben működő óvodára, de három napos sztrájkomnak köszönhetően (mindent bevetettem: volt ott földhözvágólagos hiszti a nyílt utcán, könyörgés, és egész napos! üvöltés az óvodában...), Anyu a családi tanács előtt kikönyörgött nekem egy kis haladékot. Éppen egy évvel később önként és dalolva én kértem, hadd járhassak óvodába. Emlékszem, mindig Anyu jött értem, és sosem kellett ottaludnom, ebéd után már jöhettem is haza. Egyszer, hazafelé menet legugolt mellém és így tettük meg az utat hazáig, mondván, hadd lássa, milyen az élet a törpék világában...
Volt egyszer egy néptáncos óvodai előadás, talán anyák napi, erre már nem emlékszem pontosan. Nagyon nem akartam elmenni, pedig első sor közepén táncoltam. Előző este kiböktem Anyunak, hogy azért nem akarok résztvenni az előadáson, mert a partnerem köpköd. Anyu azt tanácsolta, ha köpköd, rúgjam bokán. Így tettem. Az előadás röhögés miatt megbukott: ő köpködött- én rugdostam. Mindezt középen, első sorban.
Rengeteget énekelt, főként reggelente, általában így ébresztett. Sokat táncoltunk, bohóckodtunk a tükör előtt, csomó gyerekdalba beleszőtt engem is... Rengeteget mesélt, mindenből mesét fabrikált pillanatok alatt, így Fogtündér mellett, nekünk házi használatban volt Zokni- és RuhaTündérünk is.
Nyaranta koszorút font nekem búzavirágból és a földön ülve együtt nézegettük a várukat építő hangyákat, vagy négylevelű lóherét keresgéltünk, amiket aztán könyvek lapjai közé rejtettünk, és azt találtuk ki, ha a könyv újra a kezünkbe akad, szerencsét hoz a négylevelű...
Imádtam a hétfőket: azidőtájt sokkal kevesebb volt a tévében amúgy is a műsoridő, és hétfőnként egyáltalán nem volt adás. Az a nap volt nálunk a játéknap. Ilyenkor kicsit korábban volt az ebéd, és aznap fürdetésig társasoztunk 3-asban Apuval. Fürdés után esténként diavetítés volt a szobámban, a kedvencem Zebulon volt, egy álmos kismedvéről szólt, aki kispárnájával végigkullog az erdőben, nyugodt zugot keresve álmához, de sehol sem talál ilyet. Szakadtra néztem ezt a mesét.
Mesemondásos-beszélgetés után volt egy rítusunk Anyuval, hogy miből alakult ki, már nem emlékszem. Ő mindig Szép álmokat! kívánt, megpuszilt, én pedig azt válaszoltam, Jó nikkelbolhásokat!, és már fordultam is befelé hónom alatt Elével, a plüsselefánttal.
Mindig kézimunkázott valamit. Sokszor bánom, hogy bennem csak az alapok rögzültek, így az én kezemből sosem fognak életre kelni olyan csodák, mint az övéiből.
Oviból hazajövet együtt főztünk, volt saját vágódeszkám, nyújtófám, edénykéim. Istenien főzött Anyu, én hiába készítem el ugyanazt az ételt, követve az ő keze által írott receptúrát, sosem sikerül visszahoznom a konyhámba az Ő ízeit.
Telente együtt szánkóztunk, korcsolyáztunk, kockárafagyásos állapotig és rengeteget nevettünk. Apu szerint majomszeretettel lógtunk egymáson, ma azt gondolom, ennek a szeretetnek köszönhetem azt, ami most vagyok...
A suliban osztályelső voltam, viszont a magaviseletemmel voltak gondok. Ma már tudom, azért vettem részt minden balhéban, hogy ne tartsanak strébernek a többiek... Bármit követtem is el, tudtam Anyu még akkor is nőstényoroszlánként kiáll értem a suliban, ha utána otthon át fogjuk beszélni a dolgokat.
Barátnők voltunk, igazi anya-lánya kapcsolat volt a mienk. Tizenévesen éjszakákon át pusmogtunk, mindenféle nőcis és egyáltalán nem nőcis dologról. Titkokat osztottunk meg egymással... és mégis annyi minden kimaradt...
Az első unokájának a születését nem élhette meg... furcsa, de valahogy ittragadt belőle egy darabka bennem... a magabiztossága, a féktelen szeretete... most lenne 58 éves...
15 komment
Címkék: játék érzések
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
micka · http://micka.freeblog.hu 2009.01.21. 20:07:20
bogi_es_kira · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2009.01.21. 20:10:16
Te egy nagyon érzelemgazdag ember vagy....
CsöppkeCsillus 2009.01.21. 20:45:31
Szöszi-Andi 2009.01.21. 21:25:39
Anyukád hihetetlen büszke rád odafent :)
PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.01.22. 07:58:21
Pocakos Macska 2009.01.22. 08:06:28
tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2009.01.22. 09:40:55
cucka 2009.01.22. 10:42:14
Pihü: lesz idő, amikor fogsz tudni írni/beszélni róla... nekem 5 év kellett ehhez a bejegyzéshez... és a fiam születése ahhoz, hogy átértékeljek dolgokat, hogy megértsem a tetteit, hogy a jót is meg tudjam látni, hogy csillapodjon a szívemben a harag... mert itthagyott, mert egyedül hagyott...
Eriberi 2009.01.22. 11:55:16
Megint nagyon szépen írtál...
Én meg megint pityergek...
Nagy-nagy ölelés Drága Cucka!!!
Hozzászólások: