cucka 2009.05.07. 10:08

Láncreakció

"A láncreakció általánosan események, folyamatok gyors egymásutániságát jelenti. Láncreakció bekövetkezhet a természetben, a társadalomban, az atommagok bomlásában (nukleáris láncreakció), de a lelki életben is. A láncreakciót egy ok váltja ki, amely katalizátorként (iniciátorként) viselkedve elindítja a folyamatokat, és több lépcsőben létrehoz egy új állapotot. A láncreakció egyik fajtája a „pillangó effektus”, amely a determinisztikus káosz megnyilvánulási formája. Eszerint, ha például az Amazonas őserdejében egy pillangó a korábbi szokásától eltérően nem kettőt, hanem hármat legyint a szárnyaival, ennek következménye később akár egy tornádó is lehet a Florida félszigeten."
(Wikipédia)

Az ok: gyakorlatilag lehet bármi, a háttérben én mégis azokat az áldott-átkos pörölő hormonyokat érzem, amik a nap 24 órájában gondoskodnak arról, hogy egyetlen percig se nyugodhassak, (naná, hogy megvan már KisTesó kocsiülése... most éppen Hunc új fekhelyére gyúrok és igyekszem mostazonnal megoldást találni Hunor alvóhelyére), hogy kiszekírozzam a világból Életem Társát, aki az utóbbi napokban egyszerűen nem tud nekem tetszőt cselekedni.

A folyamatok: A tüzet okádó sárkány hozzám képest csöndesen szuszogó kisangyal. Ha  HuncApu "A"-t mond, a hátam közepiből, a gerincem mentén, lassan egy vékony csíkban elindul egy apró szikra, mely eljut a koponyámon keresztül az agyam legrejtettebb zugaiba is, ahol azonnali robbanást okoz, mely hangos hisztérikus hullámokban manifesztálódik. (persze, ugyanez érvényesül abban az esetben is, ha HuncApu "B"-t, esetleg "C"-t mond...). A vihar utáni összeomlás tisztaságában, pár percig valósan látom az egész szituációt, nos, olyankor azt sem tudom eldönteni röhögjek vagy inkább sírjak magamon... Ilyenkor a józan eszem legszívesebben jól megrázná hisztérikus énem, hogy hé, helló, azért vagy most otthon nyugiba-békébe, hogy normálisan terelgesd az elsőszülöttet és közben ugyanilyen körülmények között növeszd a pocakodban a másodikat!

Új állapot: 1. jobb esetben estére, de néhanapján már koradélutánra bekeményedett, görcsölgető pocak, amitől, ha lehet még idegesebbé válok... és a kör bezárul.
2. Hunc tökéletesen átszivacsolja magába ezt az állapotomat, jó kis páros vagyunk újabban kettecskén, a rosszidőre való tekintettel, összezárva a lakásban...

Egy újabb tiszta pillanatomban, este, már sírdogáltam HuncApunak, hogy nem nagyon bírok saját magammal mit kezdeni, mert annyira elborít a vörös köd napjában többtucatszor. Nem mellesleg látom rajta, ő sem viseli túl jól mostani énemet, de azzal nyugtatott, hogy pontosan ilyen voltam Huncmesternél is. Ez csekély vigasz ugyan, de biztató, hogy egyszercsak vége lesz és talán újra normális leszek.

Aztán vagynak olyan gondolataim is, hogy Huncost annyira 100 százalékosan vártam, hogy hetekre előre lebontva tudtam, mikor milyen belső szerve képződik, éppen hol tart, hogy érzi magát a pocakomban és hogy én hogyan érzem magam - az internetes szakirodalom szerint. Most csak annyit sejtek, talán már túlvan KisTesó a szervképzésen így a harmadik hónap küszöbét átlépve. És annyit észlelek, hogy máris növekszik a pocakom, behúzhatatlanul. (a mi ágyunkba örök vendég maradt a szoptatóspárna, máris jól esik iccaka rákúszni...). Nem hiszem azt, hogy ettől kevésbé várnám Őt, vagy kevésbé szeretném, inkább csak kevesebb időm jut önmagambagubózva ráhangolódni a Pocaklakóra. (és ilyenkor hálát adok azért, hogy Hunornál megtehettem...)

Aztán vannak megmosolyogtatóan kedves pillanatok, ilyen az a  mostkedvenc kóla reklám, amin már nem csak gombóc képződik a torkomban, hanem folyadék képében  távozik belőlem a feszültség és hosszú percekig képes vagyok sírdogálni. Aztán meg a könnyeimen át szívbőljövően nevetni.
Ez egy ilyen, olykor átkos, és mégis oly áldott állapot. Még akkor is, ha néha olyan érzésem van, mintha örök bérlete lenne a lelkemnek egy hullámvasúton.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr451107650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nani 2009.05.07. 10:25:35

Drágám! És Te mondtad nekem tegnap, hogy nincsenek tüneteid?????????????????
Pörölő hormonok idővel csillapodnak icipicit, azután meg már megszokjátok és hipp-hopp eljön a december, KisTesó megszületik és ismét kerek lesz a világ! Na persze néha azért nyomj HuncApura egy puszit, éreztetvén vele, hogy a jelenlegi épp Házisárkány képét mutató Kismamiban ott vagy azért Te is!!!

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.05.07. 10:58:27

szerintem ezekhez az érzésekhez nem kell áldott állapotban lenni.)vagy lehet terhes vagyok???:)))

es megnyugtatlak. mindenkinek "örök bérlete van a lelki hullamvasúton",csak a várandós nő azon ül, ami át is fordul néha, nem csak a fából készült mezein....lehet ettől a hányinger???:)))

szerencsés vagy, mert van egy csodálatos kisfiad, egy megértő férjed sárkány ide vagy oda, és egy kis élet-lélek, aki pontosan tudta hova érkezik, és azt is, hogy attól még ,hogy nem tudja a mamája mije nő éppen, várja és már most imádja:)
sok puszi, és ölelés

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.05.07. 11:53:04

egyszerűen imádom, hogy ilyen humorral tudod ezt leírni...
igen, Huncapunak igaza van, HUncossal is ilyen voltál, de akkor éppen lakásfelújítás volt, és lehetett sárkánykodni, volt ok. talán ha találnál valamit most is.... akkor Huncapu mentesülne:-)
amúgy pedig biztos vagyok benne, hogy ha hullámzik is a lélekvasút, azért minden állomásnál megáll kicsit a vonat, az pedig éppen elég idő neked arra, hogy rendezd a dolgokat magad körül.
kitartás.
szeretlek

Lyndy2 2009.05.07. 12:34:01

Épp tegnap beszélgettem erről barátnémmal, hogy ez nála és nálam is így volt. DE a bolondóra elmúlik majd. :D A reklám nekem is nagyon tetszik..:D

masika 2009.05.07. 12:34:45

Olyan édes lehetsz Cuckám, ahogyan ellenkezel Hunc Apuval! Ezek a hormonok mikre nem képesek! Hidd el ennek is vége lesz egyszer!
Ez a reklám nálunk is nagy kedvenc számba megy!
Puszilunk!

cucka 2009.05.07. 15:25:30

@masika: háááát, asszem a zuram nem pontosan ezt a jelzőt használná a jelen állapotomra. :))))
@Nani: tegnap még nem állt össze bennem a kép, hogy ez az állapot, tulajdonképpen már az az állapot! :))))))
@hugomum: jajj, de drága vagy! :)
@micka: azért kellett hozzá pár nap, hogy rájöjjek, honnan is fú a szél! ;) asszem, valamibe nagyon bele kellene vetnem magam, ahhoz, hogy ismét leszálljon HuncApuról az átok! :)))) igazad van! :)
@Lyndy2: remélem, mert lassacskán tüzetokádva közlekedem. ;)

Bongianyu · http://blog.bongor.hu 2009.05.07. 22:15:18

A második gyereknél minden negatív tulajdonságom hatványozódott. Elviselhetetlen voltam. Türelmetlen, idegzsába. Sőt, néha azt is éreztem, hogy hiába vágyom három gyerekre, biztos, hogy akarom én ezt?! Féltem, nem hittem magamban. A sors megoldotta egy tollvonással az összes kérdésem. Nő vagy! Hormonokkal, babával, gyerekkel és egy férjjel. Az lenne a csoda, ha minden nap rózsaszín lenne. Az is elég, ha az ember törekedik rá, és ha nem megy, leül és belegondol, hogy milyen jó is az élete! Jól csinálsz mindent nagylány! Puszillak

vorosbegy71 2009.05.08. 06:43:51

:))))))))))))))) nem véletlen, hogy pörölőhormon lett a neve :))))))))))
és igen pontosan megértem azt is, hogy a 10. hetet taposva már mindennek készen kell állnia kistesó fogadására, én is pont így éreztem, a kiságy már sok-sok hónapja a helyén áll, néha újramosom benne az egész cuccot :))))
az meg sajnos így van mindig, hogy a második, harmadik stb...babát már képtelenség úgy várni, mint az elsőt, mikor minden időddel, idegszáladdal tudtál az első kismamiságra koncentrálni...ettől még ugyanúgy várod és ugyanúgy fogod imádni, mint a nagy okos bátyját!
puszillak

LiliBogar 2009.05.08. 22:18:44

:) Ettől a reklámtól tehermentesen is bőgök :)

A Sárkány meg kezelhető amíg házijelleű :)
Ez is el fog múlni, vagy csak többet kell magatokra koncentrálni tényleg. Nehéz...
Puszi

Adrika4 2009.05.09. 00:10:55

Bakker, én még nem is láttam ezt a kóla reklámot...Jó tudom én, hogy ez is egy ilyen pszichológiai "terror", de tényleg könnykicsordítós. Pedig én nem is várok bébit.

Pocakos Macska 2009.05.11. 21:48:21

Annyira szeretnivalóan őszinte bejegyzés volt :)

Pocakos Macska 2009.05.11. 21:50:10

off: a pillangó hatás nagy kedvencem, csak a bevezetőről jutott eszembe :)
süti beállítások módosítása