Huncmackó többnapi vívódás után úgy döntött, számára befejeződött kettőnk összebújós, újabban igencsak rapszodikus idillje, és testemet immáron teljes mértékben átadja a bennem növekvő KisTesónak. Ma még tettem egy heroikus kísérletet aziránt, hogy mellbedobással felkeltsem az érdeklődést, de csak huncut vigyorgást és néminemű kellemetlen csipkelődést kaptam válaszul.

Pár sorban összefoglalom, mintegy búcsúzásképpen: Hunc 5 és fél hónapig kizárólagosan anyatejes baba volt, ekkor próbáltunk rá először az egyáltalán nembejövős almára. Majd következőnap is, és még pár napig, de nem volt sikeres az akció, így továbbra is maradt az anyatej, mint kizárólagos tápanyagforrás.
Hunc 7 hónapos korában bevezetésre került a főzelék, ez úgy, ahogy elnyerte  főúri tetszését (sütőtök, zöldborsó, krumpli), de ezekből sem volt hajlandó mennyiségeket elfogyasztani, maradt a jóöreg és bevált anyatej továbbra is. Ha számosíthatom, 90-95 %-ban még mindig anyatejes maradt. Sőt pár nap elteltével, már csak tüntetőleg csücsörített, bezárt ajkakkal. Megrekedtünk.
Ekkor léptünk egy merészet és megkóstoltattuk vele a pulykahús-sütőtök kombót. A hús bevezetésével valamelyest fellendült a hozzátáplálásosdi, bár igazán mennyiségeket sosem fogyasztott el Hunor semmiből. Ha nagyritkán lement egy teljes konzervnyi mennyiség (190 gramm körüli érték), hullámozva tisztelegtünk előtte. Aztán volt egy kis mennyiség-csappanás, ekkori forradalmi újításként elkezdtem én főzni neki, így kisideig ismét úgy tűnt, jobban eszik, de vagy a fogak előbukkanásának következményeként vagy kitudja miért, még nagyon sokáig az anyatej maradt a főfogás.
Egy éves kora környékére, már sacc per kb 70 %-ban volt csak anyatejes és a maradék 30%-ban a mi ételeinket fogyasztotta.
A mostani vacakolását pár hete kezdte, lassacskán leállt a jobb oldalról, már csak a balt preferálta, (meggyőződésem, mindennemű politikai célzás nélkül tette mindezt), majd elkezdte átaludni az éjjeleket és csak hajnalban igényelte, ekkor még napi kétszer, mert a délutáni alvás is ezzel működött. Majd elmaradtak a hajnaliak és végül ma megdöbbenésel konstatáltam, hogy vasárnap reggel kérte utoljára, azelőtt meg múlthét szerda délután.

Aggódásra semmi ok, éhen nem fog halni, miként az alábbi, hétvégén készült fotók is bizonyítják (a legújabb, hogy mindent evőeszközmentesen hajlandó csak elfogyasztani, mindenhez a saját ötágú villáját használva...):

és egy mostkedvenc bónusz a fiúkról:

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr11121936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.05.14. 20:19:12

maguk nagyon szépek, Szépék:-)
és te mintha gömbölyödnél:-) dejó, dejó:-)

Eriberi33 2009.05.14. 20:46:03

A kutya meg a macska bajszát, MEKKORA szempillája van az első képen!!! :-O :D Gyönyörűűűű!!!!!

az a kolbász... :DDD

Nagyon szép időt futottatok szopi ügyben!!

Olyan szuper mindegyik kép! :) Mikor lett ilyen nagyfiú?? 8-)

cucka 2009.05.14. 23:10:44

@micka: gömbölyödöm újfent mióta elmúltak a reggeli szédelgések. ;) mondjuk várható volt, sztem. :)))
@Eriberi33: apai ági örökség ez a szempilla, én is irigylem érte! Remélem HugiÖcsi is örökli ezeket a söprűs pillákat... :)

matusi · http://csoppdodom.freeblog.hu 2009.05.15. 07:47:53

ez a kolbászos kép!!! látod, milyen szépen megoldódott a téma. Nálunk pont így ment, csak nem ennyi időre, egyszer csak észre vettem, hogy nem kérte előző nap. Ma meg már játszik vele fürdés közben:D Nem igazán látom az arcán, hogy felismerné élete egykori élelemforrását:)

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.05.15. 10:40:34

tudod, azt hittem rolunk irsz:) mi ugyanilyen rekedesben tartunk most, mondjuk 4 foga jon egyszerre. de ugy tunik az alvas is es az eves is megoldodik...majd valamikor:)))

politikai celzas nelkul:DDDD
olyan szep, es sugarzo az arcod:)

gneke 2009.05.15. 15:02:13

Hát éhen halni nem fog, az látszik nagyon jól a képeken!
Szép korszak ez az összebújós, persze nem kell ahhoz szopizni, hogy az összebújás megmaradjon.
Aranyosak most is a fotók, vagyis a fotóalany.

bogi_es_kira · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2009.05.16. 21:09:49

Istenem, nagyon édes a kispasi!
Olyan kis pindúrka az én Dömperlédimhez képest. :D
Te meg tényleg olyan sugárzó vagy! :)
(remélem megkaptad a mailem...)

Bongianyu · http://blog.bongor.hu 2009.05.19. 22:24:45

Azért úgy látom megvan a kihívás az étkezésben ekkora virslivel :) Ezt még leküzdeni sem semmi, nemhogy betermelni :)!

Pocakos Macska 2009.05.20. 15:14:03

Szerintem fantasztikus, hogy ilyen sokáig megadatott ez a csoda!
Annyira édesen eszik, hogy megéheztem :D
süti beállítások módosítása