Amikor várandós voltam Hunorral, a sok itthontöltött és internet előtt átbogarászott délelőttök egyikén találtam meg azt az úgynevezett kontinuum elméletet (bővebben róla: itt), amely a végső löketet is megadta bennem ahhoz, hogy úgy döntsek, gyermekemet az igény szerinti létre neveljem. Jóelőre be is szereztem egy közepes kategóriás hordozókendőt, amivel a gyermekágyas időszakban sokszor meggyűlt a bajom, ma már tudom, nem egy hasfájástól üvöltő csecsemővel kellett volna abszolút dilettánsként elkezdenem a kendővel való ismerkedésemet.

Talán a kezdeti kudarcok miatt, talán mert nem a türelmemről vagyok híres, a hordozókendő intézménye nálunk kudarcra ítéltetett. Helyette maradt a kézben-karban hordozás, majd a 8-9 hónaposkori fognövesztéses hacacárékor egy újabb heroikus kísérletet tettem, a csípőn hordozást próbáltam meg, abszolút sikerrel. Kísérletezéseim egyikén rápróbáltunk egy -a hordozókendő használati utasításában szereplő- háti kötésre is, amit Nagyerejű Jankóm egészen egyszerűen imádott, bár viszonylag hamar kinőtt. (kicsúszott belőle a kölök, a kissé bonyolultabb, korának megfelelő kötési mód kitapasztalásához ismét nem volt türelmem... )
Talán ezidőtájt érlelődött meg bennem a gondolat, hogy a türelmetlen anyukák (amilyen én is vagyok), ideális hordozókendője a Mei Tai. Rögvest be is szereztem egyet, amit még HuncApunak se volt vérciki magára kötnie, első debütálása Noszvajon történt, azóta is szeressük, használjuk, hétvégi kirándulásainkkor nélkülözhetetlen társ. Arról nem beszélve, hogy ha Kistesó megérkezik, lassacskán megfeledkezhetem a babakocsis sétákról, hiszen egy örökmozgó kétéves mellett igencsak nehézkesen lehetne babakocsit (is) tologatni.

Az ok, amiért éppen most írok erről, az az, hogy kedves barátnőm hordozókendők, mei tai-ok varrására adta a fejét rendelésre, és tette mindezt óriási tehetséggel, kreativitással és rugalmassággal. Eddig elkészült munkáit, eladásra szánt darabjait, valamint a raktáron lévő anyag-készleteit az alábbi linken találjátok. Vegyétek-vigyétek a sok színes és vidám, ám fölöttébb hasznos darabot (itten vagyon pl. a Huncmackónak szánt műve is):

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.07.12. 21:04:36

tudod mielőtt Hugo nem volt, nekem is voltak elveim. aztán a kórházban, mikor végre magamhoz ölelhettem, minden elvemet feladtam.persze terhességem folyamán "véletlenül" elolvastam a Liedloff könyvet, de azért szépen előkészítettem a kiságyat:)))de, ha nem olvastam volna, akkor is kb így cselekedtem volna. pl az a balgaság meg sem forult a fejemben, hogy az újszülött csecsemőmnek időre kívánjak enni adni..a többi "gyerekkínzásról" ne is beszéljünk.hordozni kendőben én sem tudtam Hugot(pont a hasfáájás miatt), de nem is erőltettem(mint mást sem).ahhoz képest, mindig hurcoltuk, mindenhová kézbe vittük. úgy fogadtuk -fogadjuk el, amilyen. most meg mindenki(nem gyerekesek) kérdezik, hogy mit csinálok, a gyerekkel, mert ők ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott babát, még nem láttak...na és akkor kezdem is a térítést:)))
nagyon szép Mei Tai, és Hunor hiába nagyfiú már, a hátadon igazán olyan babás. nekem:) szépek vagytok:)

Válasz erre 

Bakacsimba 2009.07.12. 23:41:41

Nekem is Mei Tai-om van, nagyon szeretem, bár Milán már volt legalább egy éves, amikor beszereztem, mert a karom már nem bírta a súlyát. a kenguru az elejétől nem jött be.
Szép a pocid, várom már, hogy kiderüljön, ki lakik odabent :)

Válasz erre 

CsJ 2009.07.13. 14:42:22

Szépek vagytok így együtt :) Nemsokára kipróbálhatod a "pici elöl, nagy hátul" verziót is - azt hiszem, Csilluséknál láttam egy ilyen fényképet, olyan aranyosak voltak.

Nálunk egyébként valahogy nem jött be a hordozás (de ez természetesen megint egyéni dolog): amíg kis nyeklő-nyakló újszülött volt Attila, egyszerűen nem mertem belekötni egy kendőbe (kiesik-összetörik-ld. még a kezdő anyák irracionális parái), úgy 3 hónapos korától pedig már torkaszakadtából ordított, ha megpróbáltam. Úgyhogy maradt a babakocsi, egy hullámhosszon voltunk a gyerkőccel, mert én is azzal szimpatizáltam inkább. Nagyobb korában egy darabig kenguruzott, de apával, mert nekem leszakadt a hátam tőle. A mei tait is kipróbáltuk egyszer, de valahogy nem volt az igazi, a gyerkőc hátul nyüszögött, hogy tegyem már le, én nem bírtam, hogy nem látok rá, és két lépés után fájt tőle a hátam, ami egyébként is gyenge. Szóval mi az a család vagyunk, ahol ez így nem, de ettől függetlenül tetszik, ahogy mások hordozzák a bébijüket.

Válasz erre 

ilgya1 2009.07.13. 17:02:32

Úgy látom kreatív blogger díjatok már van,nálunk pedig egy mosoly díj vár szeretettel:Ildikó
***
ezt az egyet bánom,hogy a hordozásból ilyen szinten kimaradtunk,valamiért kimaradt az életünkből,de a környezetemben lévő kismamákat mind arra buzdítom,hogy próbálják ki....elraktározom a linket köszi az ajánlást!

Válasz erre 

Ingrid 2009.07.13. 18:04:20

Sosem akartam és nem is próbáltam meg hordozni Helénát, de a természet úgy adta, úgy irányított, hogy folyamatos testi közelségben voltunk, egészen pontosan: a karjaimban!
Így főztem, pakoltam, jöttem-mentem, ami baromi fárasztó, ugyanakkor nagyon finom, jó érzés!
Ha még egyszer - valamikor - lesz kisbabám, akkor biztosan veszek valamilyen hordozóeszközt (-közöket), mert a legjobb dolog, amit kitaláltak, az a hordozás. Most már tudom.
Gratulálok a munkákhoz, szép darabok!

Hunor pedig olyan jófej az első fotón: mintha sihuhu-vonatosdit játszana :)

Válasz erre 

Ingrid 2009.07.13. 18:05:09

off: köszi minden mait! itt hüledezek, hogy hogyeltaláltad!!!!! :OOOOooooooOOOOO)))

Válasz erre 

cucka 2009.07.14. 08:16:35

@hugomum: :) egyre inkább érik bennem az elhatározás, hogy benevezek egy alapfokú kendős gyorstalpalóra! :)
@Bakacsimba: Hunc is közel egy éves volt, amikor meglett az első meitaiunk. :)
@CsJ: no, igen, Csillusék neve szorosan összenőtte magát az évek alatt a hordozással, főként a kendőzéssel. Nem is lenne igazságos, ha említést sem tennénk róluk, hiszen, én is mindig irigykedve lesem meg a kiskupac-nagykupac, elől-hátul gyerek fotóikat. :)
@ilgya1: köszönöm a díjat, meghatott és abszolút váratlanul ért. :)
@Ingrid: emlékszem, sose felejtem el, amikor kb először találkoztunk (újra ;) ) és egyszer csak azt vettük észre, hogy mindketten állva, dülöngélve beszélgetünk, karunkban egy-egy félig bóbiskoló babával. :)))
(örülök, hogy tetszett! :) csak reméltem, hogy sikerül örömet okoznom. )

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: