... talált el egy képzeletbeli játék, melynek lényege volt, hogy merjünk nagyot álmodni, merjük leírni, majd 1-2-3 éven belül tekintsünk vissza rájuk és konstatáljuk: mennyire vonzottuk be őket, mennyire teljesültek legtitkosabbjaink avagy esetenként mennyire ellenkező irányba indultunk el, mennyit változtunk.

"1 év múlva, 2009. október 23.:
Elsőszülöttem csodálattal lesi a KisTesót, szívélyesen próbálja játékba invitálni, aki ugyan még csak rövid ideje érkezett közénk, mégis kellően felkavarta unalmasnak eddig sem nevezhető életünket. A majdnemkétéves Huncmester már vidáman csicsereg, a környéken mindenki ismeri,  és szinte szusszanásnyi pihenőt sem engedélyez sem nekem, (ennek hála, KisTesóra várva, nem is dobtam magamra egy laza 20-ast), sem a felfutó rendelőben sokat dolgozó HuncApunak. Üres perceimben burkolatok, falfestékek és lakáskiegészitők prospektusát bújom... hiszen már megtaláltuk az álomházikónkat..."

S hogy mi az, ami megvalósult belőle?

Hunor egyelőre még a pocaklétben élő Minkalányt lesi csodálattal, kínálgatja mindenféle földi jóval, csőrös pohárból vízzel, kekszdarabkákat dugdos a köldökömben, jajjneki, ha egyszer szabadlábra kerül... nem ússza meg a kiflicsücsköt, akárcsak Sóginő anno HuncAputól. 
A majdnemkétéves Huncmester már valóban vidáman csicsereg -a maga nyelvén- és a környéken is hírös, ismert. Laza huszast sem dobhattam magamra (asszem 5-öt sikerált ezidáig mindösszesen), a megálmodott szusszanásnyi pihenő hiányában. Zapjuk sem pihen, az előbb említett okoknál fogva, és valóban sokat dolgozik.
És igen... valóban prospektusokat bújok, igaz a költségvetésünkbe nagyálmok nem férnek bele, én mégis álmodozom, hiszen már megtaláltuk az álomházikónkat...

És hogy mit érzek most?

Az arcomon forró könnyek folynak végig, mert boldog vagyok, mert úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna, mert a nehézségek ellenére itt vagyunk egymásnak és én már másra nem is vágyom... talán csak annyira, hogy adjanak az Égiek kellő erőt óvni és szőni a csodahálót magunk köré, mely megtart és megvéd mindentől... mert csak így alkothatunk mi megbonthatatlan egységet...