Előre bocsátom, nem vagyok focidrukker. Megboldogult lánykoromban többször is megpróbáltam szerelemből rápróbálva bizonyítani, hogy tulajdonképpen én képes vagyok megszeretni, nézni, drukkolni, érteni a szabályokat. Csillogó-pillogó tágranyílt szemekkel csodálkozva hallgatni olyan mondatokat, amiből az agyamig vajmi kevés számomra használható információ jutott el a kötőszavakon kívül. Pedig igyekeztem.
Cserébe viszont bármikor hajlandó vagyok (körömrágásig  menően) végigizgulni kézilabda- vagy kosár-meccseket.

Az a jó a házasságban, hogy már lehet nemszeretni dolgokat. És már nem kell másfél értékes órát azzal töltenem, hogy idegesítő és vakarászásra késztető darázsdöngésre, szemmel kövessek egy pindurka labdát, amit huszonkét színesruhás ember hajkurász. És hótziher, hogy éppen azalatt a kettő perc alatt történik valami, amíg leveszem a szemem a képernyőről. (ezalatt én inkább sokkal hasznosabban töltöm az időt, mint például habfürdőben olvasok, körmöt reszelek és nem kérdezek hülyeségeket,  vagy csak egészen egyszerűen alszom...)

Huncorgó viszont szereti, esténként összekucorodva nézik az apjával (ágyő, este nyolc nulla-nullakori villanylekapcsolás), és ugyan szerintem még nincs teljes mértékben tisztában a szabályokkal, annyira már kódolt genetikalilag, hogy ha elkövetem azt a hibát, hogy megállok a tévé és közte, egy laza csuklómozdulattal tovább haladásra intsen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr582086921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dius_78 2010.06.16. 23:02:43

Hehe.. épp ma írtam a foci vébéről, csak én másféle megközelítésben. :) Merthogy én meg szeretem.
Hunor édes ebben az angol szerelésben. :)

Marcipán&Frutti · http://forromarcipan.blogspot.com 2010.06.17. 10:08:26

:):):)Kispasik:)Focimeccs,autóverseny jöhet minden mennyiségben..És tényleg szuper ez a focimez Hunoron:)

csifo 2010.06.17. 13:01:00

Én emlékszem még arra az időkre is amikor még játszaniis szeretted a kosárlabdát nem csak nézni majd küldök róla neked egy képet.Remélem tetszeni fog.

cucka 2010.06.17. 13:14:00

@csifo: játszani most is szeretném, ha lenne időm rá vagy legalább lenne hol. Hiányzik nagyon a rendszeres mozgás. "kell egy csapat"... :)))) A fotót pedig nagyon várom, nekem sajna nem maradt meg semmi a régi időkből! ;) azaz de: a 12-es számú mezem. :)))))
süti beállítások módosítása