A virtuális farmjaim mellett van nekünk egy minigazdaságunk is a kertvégibe lekerítve. Váltakozó mennyiségű nyúl (most éppen két augusztus elejére kiírt kismamink van), és pár paraszolvenciaként érkezett tojó, hozzávásárolt előnevelt kislány, és a kedvenceim: a nagypofájú gyöngytyúkok alkották. Mindösszesen 24-en.
A sort a hópihe gyöngyleány kezdte, aki nem bírta a bezártságot és kiröpült, egyenest Göncölünk szájába. Sosem derül ki, hogy csak be akarta terelni, vagy szánt szándékkal meguzsonnázni.
A 40 fokos meleg újabb három áldozatot követelt, annak ellenére, hogy nálunk wellnesz baromfiudvar van, naponta többször friss vízet kapnak, zöldet, igényük szerinti méretűre darált kukoricát, és mindenféle kiegészítő táppal kedveskedek nekik. Ők cserébe pedig szépséges tojásokat tojnak.

Pár napja mintha kevesebben lennének, de sosem tartottam névsorolvasást, aztán mondja az uram is, hogy tényleg kevesebben vannak. Aztán tegnap előttre virradóan hajnal 3 magasságában volt rikácsolás, kutyaugatás, én vellanyt kapcsoltam az udvaron, de úgy tűnik ez is kevés volt, reggelre újabb 4 honleányunk veszett oda, és  egynek a nyaka sérült. (talán ekkor kapcsoltam villanyt...). Míg lassú családi gépezetünk a megoldókulcson tanakodott, (róka vs tyúkok, kutyák vs veteményes), tegnap a koradélutáni szürkületben újabb gyöngyösleányka esett áldozatul. Végül este bezártam az óljukat, így ma a megtépázott, ám a jelenkori teljes stábbal üzemelnek. (15 fő kakasostól)

A szívem viszont maradéktalanul sajog értük... és nem tudok szabadulni a párhuzamtól... most én vagyok a simabőrű, és juszt sem vagyok képes sajnálni szegény kisvukot...

Vasárnap reggel egy viszonylag rossz hírre ébredtünk, olybá tűnt, egy időre szögre akaszthatom mesterségem, aprócska homokszem került a gépezetbe. Az első mostmilesz riadalma után, égi jelnek értelmeztem a kellemetlen intermezzot, és úgy döntöttem, sok-sok év után először én is megérdemlek pár hét (kényszer)pihenőt. Izibe szétszerveztem ehetünket, kistucat restancia-látogatást szúrtam be, naponta akár többet is. Persze azt az aprócska tényt kifelejtettem a számításaimból, hogy felsőbb hatalom kipucolta a gépezetből a homokszemet, és egyetlen szabad napom lett a többhetesnek tervezettből. A programok viszont maradtak, mert fanatikus vagyok, mert maximalista vagyok, mert önző vagyok, mert megérintett a szabadság szele.
Külön meg kell említenem rugalmasnak egyáltalán nem nevezhető hitös uramat, aki mindenben támogatott és mellettem állt és hajlandó volt minket A pontból B pontba fuvarozni, kis túlzással kényünk-kedvünk szerint.

Huncossal természetesen minden nap egyeztettem a programokat, kvázi megbeszéltük kihez és miért megyünk, kit látogatunk meg. Lelkes volt és mosolygós, egészen tegnap délig, valahogy egész nap olyan klasszikus szopott gombócos volt, kanapénfekvő, teraszra sem kijövő. Betudtam a csapnivaló, kevés alvással tarkított éjszakának. Aztán hozzámbújt és szinte sütött a gyermek. Jellemző, hogy alig találtam hőmérőt, aztán rögvest kettőt is, de nem bíztam meg a digitálisba, így hagyományos higanyossal is megmértem, alul-felül. Legalább összemértem az itthoniakat, stabilan 38,7- 38,9-et mutattak. Nurofen, percek alatt le is ment a láz. Kicsit tanakodtunk, de mivel még egy kóbor köhögést sem tudtunk a láz mellé csatolni, kúppal és lázcsillapítóval felfegyverkezve nekivágtunk az útnak. Amint megérkeztünk ismét lázrózsásra csattant kisfiam arca és üveges csillogásúvá a szemei, nem mértük, égett, csillapítottuk, prizniceltük, lement, extrán pocsék éjszaka, gyakorlatilag szemhunyásnyikat aludtam, amikor éppen nem rajtam vagy rámtapadva aludt Huncos, akkor Bunci szomjazott meg és cuppant rám. Hajnalban a kicsiknek felállított gyerekágyban kucorodtam össze pár perc magányra. 5.20-kor pedig csodálatos gyermekeim már indították is a napot.

Több kóbor gondolatunk is akadt: az egyik egyértelműen a nem fehér embernek való meleg, a másik a sok izgalom. Hamvas lánykoromban volt egy rövidke ciklusa életemnek, amikor a szüleim minden programukat csak indulás előtt pár perccel közöltek velem, mert zsinórban képes voltam bojkottálni a hirtelen jött, majd ugyanilyen hirtelen elmenő 40 fokos lázaimmal az összeset.

Így most némán nyelem el magamban azt az infót, hogy holnapra egy nagyon régen várt látogatást szerveztem be, és bízom benne, a mostani nyüzüge állapot tényleg csak a melegnek szól. (Bunci teljesen jól van)

Huncosról anno írtam már egy effélét, kiskirálylányról is érdemes egyet fabrikálnom, mert csöppfiam esetében, a két év távlata is feledtetett pár örökérvényű kedvencet. (avagy neki se legyen makulátlan múltja vagymifene)

Minkust sokféleképpen szólítgatjuk. Hívjuk őt Minkesznek, Minyonnak, Minilánynak (ez ugyan lassan kezd groteszkké minősülni), Minkizzük is, Minkucifucizza remekbeszabott apukája, Minicicalányozom rózsaszín ködben, olykor  Minkeszkuzom (nem tudok szabadulni a gyökerektől), használom a Mincit is, de az igazán tuti befutó a Bunci(lány) lett. (és az ebből kézenfekvő Buncó és Bunyó(ca)...) Saját maga választotta, amikor egy szép napon készületlenül lebunciztam, ő gurgulázó kacagással válaszolt. Sorsa megpecsételődött. Buncivá vált.
És lassacskán mindenki így szólítja, cinege hangú bátyja is buncizza.

A ma reggeli közértlátogatáskor megtudhattam, miként becézgeti lelkemből szakajtott magzatomat a köz. Megkérdezték, hogy van a kis dúshús leányzó? valamint elcsíptem egy telefonbeszélgetést, amiben férj megemlítette feleségnek, hogy itt a doki lánya is, igen, a kis dagi.

A magasranőtt barátnőm önmagát látja leányomban, tegnap még a szüleinek is megmutatta, akik elvarázsolva a dezsavütől kézről-kézre adták, hogy tényleg pontolyan, mint a sajátjuk volt, aki szintén vidáman elboldogult bárhol, ha kikandikált az ujjai közül egy szelet gépsonka. Pár kétségbeesett kísérletett tett irányomba, hogy talán ne adjak többet enni neki, vagy gondoljak arra, milyen sanyarú gyermekkora lesz, minden tornasorból ki fog lógni, vagy széltében, vagy hosszában, Legmeggyőzőbb aduja a hát nézz rám felkiáltásai voltak, melyeket szemforgatások követtek.
És a fodros ruhák használatától is eltiltott, főként azok fotózásától és körbeküldésétől család és legjobb barátok számára. Vagy annak blogban való publikációitól.

És véletlenül még össze is öltöztek ezek ketten, de nem fotózhattam le idillüket.

És ő tényleg a barátnőm. Nekem ilyenjeim vannak. És kellemes nevetős-evős délutánunk volt. Szellemfrissítős. Emlékezős.
Azt gondolom, pár évre eltántorítottam a gyermekvállalástól, pedig nem is voltak csúcsformában a skacok. Amolyan rialiti nagymagyar valóság volt: egyik nyüsszögött, másik rákontrázott ezer decibellel. Győzzön a hangosabb elven működnek néhanapján.

és igen, ma volt az az első nap, amikor egyik gyerekem sem volt egy szemhunyásnyit sem hajlandó egész nap aludni. Azaz de: este 6-kor Hunor ásítozott, Minka dörzsölgette pillogóit, én *kemény-anya* összecsomagoltam őket és jóóól meghajtottam a játszótéren a kicsiket.

És csakis ennek tükrében fordulhatott az elő, hogy ma este 7 óra 48 perckor már mindenki alszik, és én végre kimenő estés lettem, nincs nyüsszögés-hiszti, éhes vagyok, szomjas vagyok. Kemény nap van mögöttünk, de ha ez az ára, komolyan elgondolkodom az alvásmentesség bevezetésén.

És van még érdekesség a tarsolyomban mára: ez itten egy úgynevezett Minka-virág, ami első ránézésre megtévesztően hasonlít a közönséges Pistikére, ám mégsem az. Legalábbis az atomerőmű melegágyának piacán így hívják.

Hétvégén keresztelőn jártunk, majd megmártóztunk a szinte már kellemetlenül langymeleg Balatonba. Hamarabb nekivágtunk a hazaútnak, mint terveztük, mert eszméletlen mennyiségű fényes napsütésben is támadó szúnyog és bögöly nézett minket estebédjüknek. csúnya bögöly, dögölj meg. Fényképezőgépet, gondosan feltöltve vittünk és amilyen vízbiztosan elcsomagoltuk, úgy haza is hoztuk. Nem, nem felejtettük el használni, csak most kicsit megint olyan ciklusunkat éljük, amikor jobb megélni, nem fotózni. Minkus első nagytós fürdőzése így nem lett megörökítve, de gyöngykacaja még mindig a fülemben cseng. (valamint kevésbé nőies fuldoklása, valamért azt hitte ez a sokvíz mind arra vár, hogy ő megigya. Nem sikerült neki)


A parton ücsörögve aztán megtudtam, hogy a lányom pontolyan természetellenes combokat növesztett, mint a mellettünk táborozók szomszédjának a  lánya, és azt is, hogy ennek ellenére, milyen értelmesen néz mégis. A pihenés szele megcsapott, így nem fajultam vokális tettlegességig sem, inkább csak hátat fordítottam és próbáltam nem odafigyelve olvasni. Az azért még megütötte a fülemet, hogy ezek a mai fiatalok milyen ritkán adnak ilyen szép, régi bibliai nevet a gyereküknek. (és ekkor Hunorra gondoltak)

Aznap szembesültem Minka negyedik kibukkanó fogával  (két alsó és két fölső metszőfog már szabadlábon) és az ötödik startra késszel, mely a jobb alsó (oldalsó metsző),  még bogyóformájú egyelőre.

Hunor pedig... hátőőőő most a családunk büszkesége és hatalmas nagy rovátkát tett amellé az érvünk mellé, hogy mindennek eljön majd az ideje, ha eléggé éretté válik rá, mindenféle külső behatás nélkül, magától. Huncos a meleg és a múltkori sikeres délutáni alvás ellenére, fölöttébb ragaszkodó maradt a pelenkájához. A legnagyobb kánikulában viszont befülledthetett a meleg bugyorba, mert bibire panaszkodott alvég tájékon. Megragadtam az alkalmat, lebeszéltem a pelusról. Azóta is napközben mentes, ügyesen intézi folyó ügyeit, utcán félrehúzódva tőlünk, a lakásban szűkítővel a célhelyre, az udvaron szintén félrehúzódva. Éjszakára még nem mertem üresben hagyni, viszont Balatonról hazáig mentes volt. (az más történet, hogy közvetlen hazaérkezésünk után azonnal locsolni kezdett, és rossz volt az én általam javallott technika- szidtam is az uramat érte, hogy ezt miért is nekem kell-, mindketten hisztérikusan nyenyeregtünk és minden langymelegben úszott) Nagydolog ügyében hajthatatlan, csak és kizárólag pelenkában végzi, előzetesen szól, kéri a pelust.

Ma pedig megejtette az első szomszédboltos bevásárlását. (pont 6 méter a távolság kaputól kapuig). Kezibe nyomtam egy rövidke levelet meg egy Rákóczit ábrázoló bankóst, elmondtam, mit kell tennie és néztem ahogy fontossága teljes tudatában szedegeti aprócska tappancsait. Persze közben a szívem a torkomban dobogott és kisétáltam azalatt a másfél perc alatt elé az udvarra, (így tett a szomszédközértes lány is), ő meg jött büszkén, kezében a megszerzett fokhagymakrém és a visszajáró a blokkal. Persze tocsogóssá olvadtam...

süti beállítások módosítása