cucka 2011.04.21. 19:07

Zanza

Tegnap megejtettük a kötelező (de minek?, ha köztudottan elévült és már informatívnak sem nevezhető) AFP vizsgálat vérvételét. Persze, nálunk soha semmi sem működhet zökkenőmentesen, a kérőlapról lemaradt pár adat, körtelefonok árán sikerült magamnak utólagosan ráírnom. (és juszt is megemlékezem arról, hogyan is született naplószám a kérőlapomra: aszongya a nőgyógyász: mi a kedvenc száma? mondom öööö, -majd- hogyan?, akkor írja rá 227. oké. köszi, helló)

Ma a bürokrácia szatirikus csapdájába zuhantam, ugyanis telefonon nem kaphattam információt érdemben, de mivel éppen arcüreggyulladással pihenek idehaza, nehezemre esett bekocogni az írásosért, így ösmét pár körtelefon, hogy kiderüljön nagyon magas lett az AFP eredményem, -ez nyitott gerincre vagy/és agyhiányra enged következtetni, hogy csak párat emeljek ki, egyik se komoly, ugye-, hogy aztán kiderüljön, nem lett átszámítva az eredmény, és amúgy meg az átkonvertált szerint már minden rendben. (és ha valaki továbbra sem érti, miért választják egyre többen az otthonszülés intézményét lassacskán szívesen elmagyarázom...)

Szóval vagyunk, a kicsik jól, én iszom a különböző gyógynyálakat meg nyákoldókat, meg inhalálok, meg borogatok és hiszek abban, innen már csak kifelé van, és megúszom antibiotikum nélkül. (persze ma volt ovis nyílt nap, és a szívem egész délelőtt egyre jobban  facsarodott aszaltgyümölccsé, ha arra gondoltam, hogy mialatt én éppen fetrengek a nagyágyba, az elsőszülött kisrókám egyedül kell helytálljon, miközben a kortársai szüléi könnybelábadva figyelik fejlődő magzatukat... aztán mikor érte mentem és bocsánatot kértem azért, hogy nem lehettem ott, átölelt és hozzámbújva mosolyogva, csak annyit mondott, nem baj, anyuci... )

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr932845665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pocakos Macska 2011.04.21. 19:23:59

Tessék már meggyógyulni :( Az AFP nagyon durva - mindig meg tudnak lepni az ilyen dolgokkal... Miért kell ez?! Huncost imádom :) Olyan okos nagyfiad van! ;) (A szomszéd kisfiú is Hunor :) )

2011.04.21. 19:45:41

Az AFP akkor is megbízhatatlan, ha jól csinálják. Ha valaki azt mondja h nem kéri, akkor nem végzik el, esetleg szívózósabb doki kérhet írásbeli nyilatkozatot arról h elutasítottad.

cucka 2011.04.21. 19:51:38

@anyuss: ezt nem is tudtam, a következőnél eskü nem kérem. Egy fölösleges izgalommal kevesebb.
@Pocakos Macska: azon vagyok, hogy meggyógyuljak. Most már biztos vagyok abban, hogy életemben soha ennyire nagyon és ennyire hosszan még nem voltam padlón. :/
Tényleg ügyes kisnagyfiú, hihetetlenül érzékeny kisember. :)

2011.04.21. 20:06:44

@cucka: Azt hiszem ezt már írtam, de nekem az amniocentézist is elengedték, pedig negyven (35?) év fölött "kötelező", végül még nyilatkozatot sem kértek. Őszintén szólva össze kellett szednem a bátorságom h közöljem a dokival... valahogy nálunk természetes h kritika nélkül elfogadunk minden vizsgálatot és ez általában nem is baj, mert nyilván a legtöbb indokolt.

cucka 2011.04.21. 20:38:53

@anyuss: igen, már írtad és azt tudtam is, hogy az amniocentézist vissza lehet utasítani, nekem az AFP az új, ugyanis az itteni védőnő azt mondta, ha nincs AFP leletem, nem kapok majd juttatásokat szülés után (???). Mondjuk, nem néztem utána, de eléggé kétlem, hogy pont ezen múlna.

2011.04.21. 21:15:42

@cucka: Nem tudok róla h ilyesmi bármikor is lett volna, most biztosan nem igaz, négy (vagy 5?) pecsétnek kell lenni a kiskönyvben ami igazolja h ennyiszer voltál az orvosnál.

Popianyu 2011.04.21. 21:43:18

Drága nagyfiú...Megkönnyeztem....
Tessék meggyógyulni!!
Enyém doki Zalánnal meg sem nézte az afp- eredményét...annyira fontos volt és annyira érdekelte ez az adat

Én úgy tudom, csak akkor lehet az afp-t kihagyni, ha a komb. tesztre elmegy az emberlánya.

cucka 2011.04.22. 08:05:08

@anyuss: ó, már ez sem kell, a szülés után a kórházban adnak egy igazolást, hogy böcsülettel eljártál terhesgondozásra, és az oep felé a megfelelő kérelmek mellé ezt kő csatolni.
@Popianyu: eddig nálam sem volt egyik terhességemnél sem igazán hangsúly fektetve az afp-re, így most sem, csak a nagyonmagas miatt már újra láttam magam előtt a tortúrát, és ettől keseredtem meg picit. Holott... ha az aki kiadja ezt az eredményt kicsit jobban odafigyel, sok-sok negatívtól kímélt volna ismét meg.

2011.04.22. 10:19:06

@cucka: Sztem csak akkor van így, ha oda jártál terhesgondozásra ahol szülsz, ha nem, akkor kell a kiskönyv (legalábbis nekem tavaly el kellett küldenem).

cucka 2011.04.22. 11:28:34

@anyuss: ööö, lehet, majd most kiderül. ;)

Tuti 2011.04.22. 12:06:38

Jobbulást kívánok neked! Remélem most már gyorsan meggyógyulsz és tényleg nem lesz szükség antibiotikumra! Örülök, hogy minden rendben a legkisebbel is! Az AFP-m nekem alacsonyabb lett, de azt mondta a doki, hogy minden oké, ne foglalkozzak vele, az még megengedett. És minden rendben is lett Laluval.
Elolvadtam Huncos mondatán. :)

Dius_78 2011.04.22. 21:22:04

Hunor egy tündérfiú. :) Gondolom hogy elolvadtál. :)

Tudod e, hogy nem csoda ez az arcüreg gyulladás annak tudatában, amit "kaptatok" már kisfalutokban október óta.. ?
De megoldod, tudom..

Gyógypuszik.

Julcsi84 2011.04.24. 16:42:06

Szép Ünnepet nektek!!
puszik!!

motymoty 2011.04.26. 14:00:25

Milyen kedves és megértő kislegény. :)
süti beállítások módosítása