Csak ámulok-bámulok ennek a szépfiúnak a stílusán, nomeg azon, hogy honnan is vonzza be ezeket, mer' az apja itthon hótziher, hogy nem így beszél velem.

Este úgy de úgy megtáncoltatta a meglátogatott barátaink 4 és fél éves Szonjusát, hogy mi csak pillogtunk, aztán kardozott is vele, szépen felényújtva csatába hívta, majd összekuckósodva Süsüt néztek. Én meg őket. Kikerekedett szemekkel. (aztán Huncos a babakonyhában vacsorát főzött kettejüknek, amit kisasztalnál elfogyasztottak, majd konszenzusra jutottak ovikezdés ügyben is. Jófejek, megvárják, míg kigyüvök ebből az ugatósdiból, aztán kezdünk is)

Ülnek a kádban kishugival, a szokásos vízi háborúk egyike zajlik, ami bokáig érő vizes fürdőszobát, és átlag negyed óra nyugalmat okoz nekem. A szöszmötölés-sikongatás alapzaját egyszer csak Don Juan cinegehangja hasítja ketté: Királynőm! Óvatosan bepislantok az ajtó résén és még elkapom azt a mozdulatot, amint Hunor fejét lehajtva átnyújtja kedvenc tűzoltóautóját megilletődötten kuffertvakargató Minkucinak. (megint kiütődött sejtelmesen a csepplány és most viszket is neki)

Fodros-csipkés fehér bádit választ a bratyó Huginak, ráadom, Hunc elégedetten szemléli, majd közli szép. Látom, valami még van a bögyében, kis hatásszünet után füligérő vigyorral így fogalmaz: pillangó, egy tündérpillangó.

Ma pedig a legszebb bókot kapta Minkus tesótól, miközben tipegett az egy számmal nagyobb macis overáljában, Eperke. Ez most Huncos kedvenc rajzfilmje. Igen, még mindig a végletek embere.

Én nem tudom, mi lesz itt, de ha ez a tendencia megmarad és nem veszít Minimacsónk a fiatalos lendületéből, igen komoly hölgykoszorúval kell nemsokára szembenéznem.

Két megesett kecskelányunk is súrolja a túlhordás dátumát, de hát ebben a családban ez már megszokott, csak Huncos érkezett naprapontosan, bár ő is kis rásegítéssel.

Napok óta lessük a jeleket, csodálattal és sajnálattal nézzük, ahogy egyre nehezebben állnak fel, ahogy szuszogva megpihennek. Délután nem voltunk itthon, egy baráti gyerek-összeeresztéses délutánon jártunk, ami belecsúszott egy kicsit az estébe is.  Mire hazaértünk, a fiatalabb menyecske már büszkén csutakolta-döfködte -az elsődleges megállapítások alapján-, kis bakkecskéjét.

Ő Csiribiri, egy dúspuhaságú, csóváló farkú, tisztaapja kisgida (válasz, a hogyan lehet egy hófehér kecskének barnásfekete gidója? kérdésre, és ez nálunk szintén nem egy szokatlan tulajdonság).:

süti beállítások módosítása