A nagy káosz közepibe volt időpontunk egy bőrgyógyászati rendelőbe. Miután elméletben végigfuttattuk az összes lehetséges kombinációt:
1. mindannyian megyünk, felvértezve arra a pár órára egy kisebb patikával, és egy szekérderéknyi pelenkával
2. az érintett személyek mennek: a páciens, és a vezetésre jogosult családfő, Huncmackóval meg kettecskén héderelnénk egy régmegérdemeltet a nagyágyba. (lassan tényleg pótolnom kellene ilyen irányú elmaradásomat, bár egy friss jogosítvánnyal kétlem, hogy bátran nekivágnék egy akármennyire rövidke útnak is a 3 kiskorúval a hátam megett, és az engedéllyel egy időben egy saját autó slusszkulcsát sem nyújtanák át).
3. mindkét pelyhesállú elkíséri az apját, én meg végre alszom egy nagyot (ezt persze a két férfiembör azonnal elvetette, elvégre elvesztenék a kiszolgáló személyzetüket, aki ropit/vizet szolgál fel a kimerítő út alatt)

Maradt az első verzió, bár minden idegszálammal tiltakoztam ellene, a napsütés marta a retinámat, a kialvatlanság meg porrétegként csikorgott a bőrömön. Késéssel, de nekivágtunk. Redcomet értékes hozzászólása (képtelen vagyok csak azt linkelni, tessen lefelé görgetni az egerentyűt, az utolsók között megtalálható), melyet ezúton nagyon szépen köszönök, több ponton is elgondolkodtatott és egyre több kérdést fogalmazott meg bennem.
Az út alatt csak kétszer álltunk meg pelenkacserére, (és ezúton is riszpekt a nagytesónak, aki önérzetességét beáldozva visszavette a pelenkáját erre a pár órára nappalra), és egyszer orrot törölni a kicsinek.

A rendelőben nagyon kellemes meglepetés ért, hozzáértő és kedves doktornő, aki sokszor szemöldökfelhúzogatva hallgatta, ahogy megpróbálom a  két gyerek hangerején átkiabálva összegezni az elmúlt hónapokat. A bárányhimlős résznél a szemei is elkerekedtek, mint ahogy a párhetesen felírt szteroidos krémre is. (én meg már inkább nem mondok semmit, azért alapjáraton NEM annak kellene lennie a normális szülői hozzáállásnak, hogy ha egy gyerekorvos, akiben maradéktalanul megpróbálsz megbízni, felállít egy diagnózist, akkor azonnal rohanj még legalább kettő darab szakorvoshoz, az első diagnózisának az alátámasztása/megkérdőjelezése érdekében...)
Empatikus volt és gyerekbarát, alapvetően nem támogatja a drasztikus tiltások bevezetését egy ilyen jellegű (bőr)problémás gyerek életében, hiszen a lelke jobban sérül, mint a testében okozott károk. (értsd nincs tiltva az esti kádbanfürdés a tesóval pölö, hanem  kis átalakítással megoldható: fürdés előtt tetőtől talpig bekenem Buncót patikai mosdatókrémmel, így nem szárad ki a bőre a pancsolás alatt, ám az élmény mégis megmarad)
A rengeteg pötty pedig egy tipikus megbolygatott immunrendszer felfokozott reakciója volt. Huncos megkezdte az ovit, hazahoz ezt azt, előtte én napokig ágybanfetrengőztem, valószínűleg Micin is átfutott valami vírus, ami így jelentkezett.

A diagnózis egyértelműen atópiás dermatitisz, a státusza ekcéma. Kaptunk 3 fajta krémet, mind magisztrális készítmény, reggel-délben-este szájon át bevehető antihisztaminokat (Aerius és Fenistil csöpp), hogy ne viszkessen, mert a vakarózás rögzül. A kencék két nap alatt elmulasztották a még meglévő pöttyeit is, napi 5-6-szor krémezem kéjhölgyünket, aki már ismeri ennek menetét és amint meglátja a földre helyezett törölközőt dücögve közelít, ráfekszik, majd dünnyögve viseli a kényeztető masszázst.
Az allergiatesztnek pedig lényegében semmi értelme 6 éves kor alatt, egyedül a tej-tojásnak, valamint a gluténérzékenységnek (ujjbegyből gyorsteszt, jövő héten Kismicinél kilőjjük),  bár szülői kérésre megcsinálják (hö???), a mi esetünkben meg főleg nincs, hiszen Minka még mindig szopik, és ez befolyással lehet az eredményre. 

1 hónap múlva kontroll, addig meg gyönyörködöm Buncilány visszanyert szépséges bőrében.

Amikor már azt hiszed, hogy a gödör alján ücsörögsz és várod, hogy érkezzen az a bizonyos, kiszabadításodhoz nélkülözhetetlen kötélhágcsó, mert most már tényleg jönnie kell, na akkor döbbensz rá, hogy vannak még sötétebb bugyrok is.

Az utóbbi időkben hatalmas tehetséggel keltem életre az összes tudatom mélyén megbúvó szörnyeteget, hihetetlen valóságossággal öltenek testet a mindennapjainkba. Kezdődött ugye a rettegett bárányhimlővel, és folytatódott tegnap este, amikor is a Buncilány egész napos levihetetlen lázzal lifegett rajtam. Ő tegnap volt a csúcson, nem evett, nem aludt, nyöszörgött, sem kúp, sem lázcsillapító szirup nem használt. Ha hagytam, a hője buzgón súrolta a 40 fokot, alapállapotában 38,5-39 között libegett, általában karban, szorosan összebújva vegetáltunk. Az elmúlt egy hét  nemalvása következtében egy késő délutáni összebújásunk elbóbiskolásba csúszott át, így igazán azt sem tudtam, mi történik, amikor először megéreztem az ütemes rázkódást. Kismici a karomban, szemei fennakadva, teste görcsberándulva reszketett. Amilyen félelmetesnek tűnt, annyira hamar elmúlt, és mivel a ház ura meg a gyermekorvos doftor is tanácsülésen múlatta az időt, kénytelen voltam saját kútfőből, gyermekkori emlékekből (hjájj istenem hányszor ébresztettem a családot az ágyban a testemmel kopogtatva... és hány éjszakán kötöttünk ki az ügyeleten...) és egy csipetnyi internetből megoldanom a helyzetet. A görcsök után Minkus végre úgy tűnt, hogy aznap először, de békésen kidőlt. Közben megmértem a hőjét, 40,2. Király. (na, ezt nem pont így mondtam magamban). Elkezdtem ereszteni a fürdővizet, eközben persze fölébredt a bágyadt kiskirálylány. Beültettem, közben fokozatosan engedtem a kádba a hideget. Egy 20-25 perces végigüvöltött fürdetés után, napok óta először Micc, láztalan volt.
Később, álmában még borogattam nedves törölközővel a csülkeit (ezt de utáltam gyerekként, de valóban hasznos), és az éjszakánk csöndben telt. Most megint lázacskás, de már tényleg van fény az alagút végén: KisMici egy fél ökörnyi mennyiséget fogyasztott el reggelire.

Következtetés: -bár szerintem, még kapok 1-2 sárgalapot, míg valóban beépül a tudatomba- a félelmeket el kell engedni, különben testet öltenek és életre kelnek. Ámen.

(bár konkrétan éjjel, félálmomban fejben blogolva, hascsikarva a szottyadt kölök mellől nem pont ezek a szavak jutottak eszembe)

Hunor ugyebár nagybötüs óvodás és házi immunrendszer erősítő mester lett. Múlt héten egy laza taknyolódást maszatolt szét kiccsaládunkon, semmi komoly, köhögős-orrfolyósos, mindannyian lábon abszolváltuk, láztalanul. Az ovi tetszik neki, szereti, nekem is egyfajta lazaságot kölcsönöznek a délelőttök, én is szeretem. Hétfő óta már ott is ebédel. Az első ebéd  (zöldségleves-krumplis tészta kombó) annyira ízlett neki, hogy rögvest két tányérral burkolt be belőle. Így nem is csodálkoztam, mikor pár órával később a hasát fájlalta, majd könnyített magán többszörösen. Még viccesnek is találtuk, meg a zapja szerint kísérteties a hasonlóság elsőszülöttjével, ő is minden belakmározott vendégeskedés éjjelét a trónon hasfájlalva töltött.
Hétfő éjjel magamban somolyogva, álmomban a másik oldalamra fordulva hallottam, ahogy szobatiszta magzatom életem párját hívja egy romantikus törlésre. Reggel konzultálva az óvónénivel, arra jutottunk, mivel más baja nincs, ha menni akar (és menni akart), menjen. Ebéd után mentem érte, addig hatalmasakat játszott, láztalan-macitalan délelőttöt tudhatott maga mögött.

Itthon aztán elszabadult a pokol, olyannyira, hogy estére már lett láz is, meg hidegrázás, meg a múltheti hazahozott taknyolódásos sírdogálás (melynek keretében -hálisten, hogy beszél- jajveszékelve siratta önmagát, hogy ő hjajj, de beteg, de ő most tényleg annyira nagyon beteg, mint még soha, a csúcson a miért??? fuldokló brühühübe csapott át, férfi no), többrendbeli békésnek már rég nem nevezhető bűzös medvecsapatok szabadultak ki belőle. (ezeket már nem is nevezném macicsapatoknak, vízszerűek és ződek, bááá...  hajnal kettőkor életem kisrókája már nem jutott el a tojilettig, így volt ágyneműcserés átöltöztetés, és korareggel egy fődrecsattanóhoz is lehetett közeli szerencsém)

A helyzeten az sem lendített sokat, hogy éjjelre én is elkezdtem a hidegrázás-hascsikarásos játékot, így igazán örülünk, hogy két szinten van két slozi, bár, ha a gyerekszaporulat megmarad, hamarosan építenünk kell minimum egy pottyantóst a kertvégibe.