És amíg mi kirúgtunk a hámból, családom itthonragadt férfitagjai eképpen múlatták az időt,

előbb tornáztak egyet:

majd a HuncApu által készített vacsorát egy korty borral leöblítették:
(gyengébb idegzetű olvasóim ne időzzenek sokat e kép tanulmányozásával... igen, koszos a körme... igen, ránkütött a Ded... igen, már ilyen fiatalon...)

és ekkor a buli a tetőfokára hágott:

ezt követte egy kismaci által vezényelt széktologatás az alattunk lakók legnagyobb örömére, letornázandó a bőséges vacsorát:

Habparty utáni szárítkozós-fogmosás:

végül meghallgattak/néztek pár jútjúbos videót:

és eztán aludni tértek... és elsőszülöttem tette is ezt mindaddig, amíg be nem léptem a bejárati ajtón, amikor is éktelen bömböléssel adta tudtomra, hogy ideje volt hazatérnem....

Megboldogult lánykoromban, a hétvége (péntek-szombat) általában a féktelen bulikról szólt, a másnap, fejfájással tűzdelt dolgok retusálásából és a mozaik-kockák helyretételéről szólt. Aztán, ahogy öregedni kezdtünk már csak egy kimenő napot engedélyeztünk magunknak, mégpedig a pénteket, mert ebben az esetben két regenerálódásra álló napunk maradt a hétfői munkakezdésig. Hunc tervbevétele és kivitelezése óta, (ami ugyi azárt már években mérhető), gyakorlatilag egyetlen közös kimenőnk volt, az az emlékezetes 30. HuncApu szülinap...

Hála családi kultúrfelelősünknek, Pocakos Macskusznak, pár hét eltéréssel 2 operett darabra sikerült nagyon jó helyre szóló jegyeket szereznie, amiket örömmel vettem át. Az első operettre (höhö, Rómeó és Júlia... ), még el tudtam csábítani HuncAput, de a tegnap esti Mozart ellen már határozottan tiltakozott. (pedig ezzel ezerszer jobban járt volna!) Ekkor jött az ötletem, csajosan köll színházba menni, és jelen esetben a Csajos teljes mellszéllességgel támogatta az ötletet. Így történt, hogy miután a második sor közepe ismét nem jött el az előadásra, mondhatni a legjobb helyről lehettünk tanúi ennek a csodának... 

Színházi előadás után csak úgy hazamenni és visszatérni a pelenkák egysíkú világába egyenesen szentségtörés... ilyenkor még be kell ülni valahová és lebegni... megmártózni abban a csodában, ami 3 órán át a fogságában tartott... és nagyon lassan felébredni belőle... és ekkor derült ki, a színház tőszomszédságában tartanak csajos estét Kultúrfelelősünk és csapata. Becsatlakoztunk és egy olyan estében volt részem, mint már nagyon rég... ugyan a telefonon gyerekfotó mutogatás alap, de ez már a korral és az anyai státuszunkkal kéz a kézben jár...

A nosztalgia slukkoktól ma reggel kicsit karcos lett ugyan a hangom (banyek, pont olyan, mint a régi szép időkben!), kicsit szédelegtem a kialvatlanságtól (miután hazaértem még órákon át forgolódtam az ágyban!), de annyira jól érzem most magam a bőrömben! Rendszeresíteni kellene ezeket a kimenőket, melyek testtel (hozamtermelés) és lélekkel is csodákat tesznek... legalábbis addig, amíg KisTesó úgy nem dönt, jönni szeretne közénk...