Szombatra vacsorázni hívtak régnemlátott, külföldön élő barátaink, így ismét kiszabadultunk pár órára a Hunor-fennhatóság alól. A mostani bébiszittyónk (höhöhö), szabadelvű etetésének hála, készült pár olyan fotó és videó, melynek jobban is örültem,  hogy nem élőben láttam (bár tudom, lesz olyan is!), hanem amikor már az akkor viselt ruhái frissen vasalva, illatosan és folt nélkül a szekrényében lapulnak.

Kívülállóként megjegyezném, teljesen meglepett, hogy milyen ügyesen elboldogul az étkezését elősegítő eszközökkel.

Ma pedig még egy emlékezetes dologgal lepett meg, miközben próbáltam pár percre lehunyni a szemem délután, Hunc rámmászott és a csücsöri száját odadugta az arcomhoz. Adj egy puszit kérésre pedig HuncApunak és nekem is adott még párat a csücsöri bújásból, aztán megunta az ingyencirkuszt és inkább igyekezett megkaparintani a szemgolyónkat vagy leszedni az arcbőrünket.... azért nekem könnybelábadt a szemem... hüpp-hüpp...