Unalmunkban eszembe jutott, hogy már jó ideje (egész pontosan 6 hete!) kimaradt a szokásos és jól működő házi pocakfotózás. Amint azonban feldobtam a lehetőséget egy kérdés formájában, Hunorvirágszál teljes extázisba esett, maganyelvén csivitelve, felhúzott pólóval vigyorogva mutogatta a pocakját az apjának:

Mihelyst elfoglaltam a startpozíciót, jelentősége teljes tudatában áltt be mellém és mutogatta továbbra is büszkén alighasát:

És végül a fentiekhez képest következzen a szokásosan unalmas nagyhasú:

Kicsit aggasztó, hogy a nagy influencia járványra hivatkozva, a szülésre kiszemelt kórházunk is tiltólistára került látogatás szempontjából...

És egy rövid helyzetjelentés következzen, az ennyit a hidegfrontról fényében: valószínűleg téves riasztás volt Minka részéről a tegnapi. Ami tény: Minek lassacskán valóban készül a nagy útra, alig mozdul, alig csuklik. Leszámítva azokat a gyöngédnek egyáltalán nem nevezhető megmozdulásait, amikor alul (húgyhólyag tájékon) kaparász, vagy jól láthatóan kidugja a sarkát mellalá. Szemmel láthatóan sincs lent. HuncApu megőrizvén hidegvérét nemsokára dolgozni megy, Hunc kidőlt a sorból, én... én pedig hájas sütit sütök. Aztán kilakkozom a karmaim. A szokások rabja lettem...