cucka 2009.11.25. 19:58

Papíron is falusi

Hát igen, a mai nap kiemelkedő történése és egyben elkövetkezendő életünk egy újabb fejezete kezdődött ma el. Mától már nem csak szívben-lélekben, de papíron is vidékiek lettünk. Hunorostúl Hánterestől (stílusosan hunter, ő a mi szeretett autómobilunk...), sőt Minkaleányka is már az új címre érkezik. (márha valaha is késztetést fog érezni arra, hogy kijöjjön a pihe-puha fészkéből)

Számomra megindító volt, ahogy a piciny önkormányzati irodában igyekeztek a segítségünkre lenni, ahogy igyekeztek könnyíteni a várakozás perceit és amilyen büszkeséggel invitáltak be aprócska könytárukba, hogy helyezkedjek kényelembe, arra a kis időre, míg átküldik az adatainkat a megyeközpontba. És jó érzés volt, hogy senki sem türelmetlenkedett-tolongott előttem-mögöttem, hogy nem volt feszült és ideges az ügyintéző. Mosollyal a szívünkben jöttünk ki, mert végre mindhármunk lelkébe belesimult az a semmivel össze nem téveszthető érzés: hazajöttünk.

A megyeszékhelyen állítólagosan hosszasan kellett (volna) várakoznunk, főként úgy, hogy éppen ebédidőben estünk be. Nemhogy bebocsátásra nem számítottunk, hanem hosszú tömött sorokra készültünk, hiszen a mai napon egésznapos nyitvatartással üzemeltek. Ehelyett, kedvesen és mosolygósan fogadtak, röpke 10 perc alatt 4 tagú családunk friss, ropogós lakcímkártyákkal és egy szekérderéknyi jókívánsággal távozhatott.

Asszem, szeretni fogom a vidéki létet.

süti beállítások módosítása