A mai nap egy újabb mérföldkő az életünkbe: megváltozott külsővel kívánok Huncnak Boldog Hófordulót. (hála Ingrid gyöngédnek egyáltalán nem mondható presszúrájának ;))

Csak a szokásos sablonos közhelyeket tudom ma is ismételni, mint a röpül az idő, és a szemünk láttára változik napról-napra... de ez valóban így van.

Hunor önálló kis emberkévé vált, kúszási techinkáját immáron tökélyre fejlesztette, négykézlábaz bőszen és egyre inkább bosszantja, hogy -egyelőre- érdemben nem tud még haladni eme mozdulatsorával.

Evési szokásaiban érzékelhető változás nem történt, azt leszámítva, hogy napi 2-3-szor szilárd ételeket is kap már (uzsonna, ebéd, vacsora) és, hogy napközben többször kínálom meg vízzel, gyümölcslével. Tegnap utánaszámolgatva rájöttem Hunc még mindig napi 6-szor (de inkább 7-szer) cicizik, étkezései után még mindig igényli záróaktusként a tejcsit. Még a várandósságom ideje alatt elhatároztam, Hunor igény szerinti baba lesz: igény szerint szopizik, igény szerint veszem fel és igény szerint próbálok mellette lenni, játszani vele. Azt akartam, sose érezze azt, hogy cserben hagyom, rám mindig számíthat, ha viszont önállóan óhajt ismerkedni a világgal, háttérbe szorulok és -néha ugyan nagyon nehéz!-, de mosolyogva elfogadom szuverenitását. Talán ennek is köszönhető, hogy Hunor sosem sír indok nélkül. Sokan mondták, hagyjam sírni, mert ezáltal tágul a tüdeje és jót tesz neki, hiszen függetlenebbé válik és ha állandóan fölkapkodom, elkényeztetem... de miért hagyjam magára a félelmeivel, miért tanulja azt meg, hogy a bajában magányosnak kell éreznie magát? Az emberek, ha meglátnak egy kismamát vagy egy anyukát, azonnal késztetést éreznek, hogy tanácsokkal lássák el, én meghallgattam/meghallgatom őket, de tudom, akkor tudok erős köteléket építeni közénk, ha önmagamra hallgatok, arra a bizonyos anyai ösztönre. Csak így lehetünk mindannyian boldogok és nyugodtak.

Alvási szokásai vannak igencsak változóban, ezekkel az új szokásokkal le is amortizál estére mindkettőnket: egészen egyszerűen az én jól alvó kisfiam nem hajlandó 11 előtt lefeküdni. Annak tudom be, hogy meg akar élni minden pillanatot és nem akar alvással elfecsérelni egyetlen drága percet sem. Az esti etetés, fürdés és altatási kísérlet után végkimerülésig velünk négykézlábaz a nappaliban. Bízom benne, a fogacsák megjelenésével, vagy a holdállással elmúlnak ezek a rossz szokások is.

Nem hivatalos paraméterei számokban: 8320 gramm és 74 centiméter hossz.

süti beállítások módosítása