...már városi legendaként kering, hogy csöpp Pelenkásink új ébrenmaradási csúcsokat döntöget, egyre nagyobb sikerrel. Meg az is tudvalevő, hogy iccakánként többször bejelentkezik pár frissen nyert vígaszkortyért, amit ezidáig lelkesen teljesítettem, de pár napja úgy döntöttem, megpróbálom megvonni tőle az éjjeli nasiját.

Az ébredező nyöszörgésekor halkan megjelentem az ágyánál az orvul odakészített vízzel töltött cumisüveggel, majd csöndben a hátáról a hasára fordítottam és megkínáltam vízzel. Első megdöbbenésében elfogadta, hatalmas pillogással méricskélte ki lehet ez az anyuszagú teremtés, aki egyáltalán nem a megszokott anyumódon viselkedik?! Amikor már hagyta a vízet kicsordulni a szája szélén nemes egyszerűséggel egy odakészített cumit dugtam sírásra görbülő ajkai közé. Összevont szemöldökkel cummantott kettőt rajta, majd csirkeláb-ujjacskáival szakszerűen kiemelte a szájából és egyik kezéből a másikba adogatva csodálta a sólámpa fényénél, hogy ugyan mi lehet ez a furcsa szerkezet? Pillanatnyi holt idejét kihasználva, kislisszoltam a szobából, füleimet az ajtóra tapasztottam, de mögöttem továbbra is néma csönd maradt, még hosszú percek múlva is... nem bírtam tovább, visszalopakodtam meglesni: Hunor mézédes álmait aludta, a cumi elérhetetlen távolságban tette ugyanezt...

Konzekvencia:
1.Hunor éjszaka határozottan nem éhes és mióta bevezettem spártai szigoromat, újra vannak átaludt éjszakáim
2.továbbra sem lett cumista a gyermök, viszont figyelemelterelésre kivállóan alkalmas ez a célszerszám.

És merő figyelmetlenség az életem, pedig esküszöm nagyon készültem rá: éppen tegnap volt egyéves a családi krónikánk (bár őszintén, magam sem hittem, hogy ilyen sokáig kitartok)! A naplóírás ötletét két csodálatos barátnak köszönhetem: éljen Micka meg Ingrid nomegpersze HuncÚr, hiszen nélküle blog sem lenne és mit sem érnének mindennapjaink!