Immáron hagyománnyá vált, hogy a július első hétvégéjén megrendezésre kerülő Paksi Gasztro Blues Fesztiválon kötelező a megjelenésünk. Tavaly, még pocakosan eldöntöttem, Hunor születése a menőmanóságunkon jottányit sem csorbít, idén, már tudom, ez valóban így is van. Továbbra sincsenek itthon töltött hétvégék, kihagyott kirándulásos alkalmak, persze ez nagyban köszönhető Hunor rugalmasságának, nyugodtságának és tündéri természetének.

Ezen a hétvégén sem történt ez másképp a megszokottnál, Hunor kézről-kézre járt, házi kenyérhéjat ropogtatott nyalogatott ragacsos trutyivá, bográcsos pacalpöri szaftot szopogatott,  négykézlábazott (kutyázott), felült, megszólalt (bebebe, bababa, veveve, vavava és ezek variációi és kombinációi, hol egész halkan, hol ordítva, mindenkit csöndre intve érces férfihangján). Alvásaival volt ugyan egy kis gond (az első éjszaka el sem mozdulhattam mellőle, mert akkor sírva hívott vissza, amúgy órákon át ébren forgolódott, játszadozott és ha én elbóbiskoltam, addig kaparászott-rugdosott, míg föl nem ébresztett), szemmel láthatóan fogzási problematikái voltak (a családi krónikák alapján én is ezt csináltam anno), szombat este éppen készült folytatni a péntek éjjeli bulit, de a zord anyai szigor közbelépett egy fájdalomcsillapító kúp formájában, így Huncos végre kipihenten aludta át az éjszakát egyetlen szopi ébresztővel.

Most pedig következik a bejegyzésem címének második része: ezt a rövid kis posztot pedig tényleg osszátok be az elkövetkezendő durván két hétre (plussz minusz pár nap, mert aztán esküvő is következik), ugyanis "megérdemelt" éves pihenésünket készülünk megejteni hegyek közt, szigorúan internetmentes övezetben. (hú, mennyi bepótolnivalóm lesz aztán!)

(nagyon halkan és szigorúan csak zárójelben megjegyezném: előreláthatóan is nagyon nehezen fogom kibírni internet, blogok és természetesen Nélkületek!)