Alig léptünk túl és lélegeztünk fel Manci kéz-sütögetésén, rögvest nyomába léptem Hőnszeretett Fiamnak én is egy apróbb balesettel.

Vega barátosném kedvében szerettem volna járni legutóbbi nálunkjártakor, (bár akkor ez nem sikerült, mert nem ismerve az avokádót, sikerült éretlent választanunk és így elmaradt az aznapi meglepetés),  az avokádókrém egyre inkább piszkálta a fantáziámat és mivel véletlenül az egyik kereskedelmi csatornán Kimondhatatlannevű Mónika is ezzel kedveskedett a vendégeinek, pár nappal később ismét rápróbáltam az elkészítésére. Nagyon megkedveltük, családilag, Huncos nyújtogatja a kiflicsücskét, hogy kenjem rá az utánpótlást, mert állandóan lenyalogatja róla. Szóval estére is ez volt betervezve, egy kellemes és laza vacsora keretén belül, amikor az uccsó avokádó felnyitásakor úgy éreztem, fitogtatnom kell a tévében szerzett ismereteimet, hogy hogyan is köll a gyümölcs magját egyetlen késbelevágásos mozdulattal eltávolítani, mindezt egy trancsírozó (csontozó?) kés segítségével. (éppen ez akadt a kezembe, no)
Az eredmény: egy fél centi mély, 4 centi hosszú vágott seb a bal mutatóujjam alatt a tenyér párnán keresztül, egy ájulás a konyhakőre és 3 öltés. Mocskos részletekről nem írok, elég, ha a beavatottak tudják...

Mindezek után, jó étvággyal csakazértis elfogyasztottuk az avokádókrémet! (és ittunk egy-egy kupica pálinkát is mellé az izgalmakra...)