Van az úgy, hogy az ember vágyakozik valami után, ami nem lehet az övé, de titkon reméli, hogy talán majd egyszer, évek múlva elérhetővé válik...
Nyílt titok, hogy álmaink netovábbja egy csodaházikó, sok szobával (a gyerkőceinknek és a nálunk vendégeskedőknek), kerttel, veteményessel, gyümölcsössel, hozzátartozó kis épületekkel, háziállatokkal... tornáccal, kemencével, télen gomolygó füsttel a kéményben, nyáron  grillezés illattal árasztva el a környéket... valahol a Pilis fészkében...

Egy ideje nyüstölöm HuncAput, hogy kezdjük el keresgélni álomházikónkat, csatangoljuk be a falvacskákat, mert hiszem, hogy így fogjuk megtalálni Őt.

Ma felszedelőzködtünk össznépileg és elsőre megtaláltuk az álomlakot... olyan volt, mint amikor találomra bemész egy cipőboltba, leemelsz a polcról egy átlagos cipellőt, felpróbálod és érzed, erre a cipőre vártál egész életedben, és ő is neked készült... lányos zavarodottságomban még fotózni is elfelejtettem...
Minden adott amire valaha is vágytunk: tágas konyha, hatalmas kert, beépíthető tetőtér, világos nagy szobák, borospince, garázs, melléképület, lekerített rész a baromfiknak. Ahogy végigjártuk a szobákat az agyam lázasan dolgozott, már láttam, mit és milyenre cserélnék ki, hol milyen színeket változtatnék meg és lelki szemeim előtt a teraszon reggeliztünk sokadmagunkkal... 

A tulaj nagyon szabadulna már tőle: maguknak építették, úgy képzelték, majd a gyerekeik és azok családjai lakják a tetőret... aztán persze másképp alakult, gyerekek kirepültek, nekik nagyon nagy ez a ház... jóval a piaci értéke alatt kínálják,  telekárban, de még így sem merünk belevágni... a lehetőségek adottak, de nagyon sokat kellene rákölteni ahhoz, hogy olyan legyen, amilyenre igazán vágyunk...

Azóta hullámzunk mindketten: a mindenre-azonnal lelkesedésem ilyenkor nem túl előnyös tulajdonságom, szinte fizikai fájdalommal fáj, hogy mégsem lesz a mienk ez a tökéletes házikó. HuncApu szerint azért jöttünk lázba mindketten, mert megcsillant a remény, hogy kis(?) erőfeszítéssel kertes házba költözhetnénk, magunk mögött hagyva a főváros porát-nyüzsgését.

Azt gondolom, megint igaza lehet, viszont egy dolog biztos: az elkövetkezendő hétvégékre meg lesz a programunk! Kellemeset a hasznossal: nézelődünk, sétálgatunk és közben  általunk eddig nem ismert éttermeket fedezünk fel. Ja, kérem, aki a szokások rabja?!...