Úgy tűnik, ha ettől az irdatlan mennyiségű, nemtudom honnan felgyülemlett orrban (vagy agyban?) tárolt cucctól végre megszabadulunk, túléljük. Huncos szinte teljesen jól van, leszámítva, hogy tegnap a délutáni séta alatt pofára esett magabiztossága teljes tudatában (zapja elmondása szerint), kivűl-belül kicsit duzzadt a szája, meg enyhén szilvakék az orra alatt. Nomeg a csiguszok még bőszen távoznak orrlikaiból. A helyzet nálam is hasonló, bár tegnap beszélni is alig bírtam, furcsa ez a kórság: láztalan, rövid, de ütős lefolyású, voltak pillanatok amikor azt hittem még egyet köhögök és kiszakad a légcsövem-tüdőm a helyibül. Állítom, azért éltem túl, mert nehéztüzérségként bevetettem a népigyógyászos borzadalmamat: egy cikkely (kínai gyártmányból 3-4 is mehet) fokhagymát összezúzok, összekeverem 2-3 kiskanál mézzel, majd felöntöm egy bögrényi meleg teával, kicsit megkavarom, majd igyekszem egy zuttyintásra meginni. Nem egy café melanzs, de pillanatok alatt lázat lenyom és légútat tisztít.

A családban legendák keringenek HuncApu autós-pakolós-szerelmetes dedkoráról, állítólagosan órákat képes volt azzal eltölteni, hogy a 70 akárhány mecsboxát katonás egymásmelletti sorba állította, majd az egyiket félcentivel előrébb mozdította és az összes többit melléigazította. Kétségeim voltak afelől, hogy Huncmaci bármikor is ilyesmikkel akár csak percekre is lefoglalódik, erre ma délelőtt, kiválogatta a masinériáit és pár perc elteltével ez a kép fogadott: (halkan megjegyezném, ez már valóban genetika: ugyanis sosenem raktam még véletlenül sem egymás mögé akár kettő darab autót sem...)