Az elmúlt egy-másfél hónapban Huncmester belészerelmesedett az autókba, mozdonyokba, motorokba. Azzal sem árulok el óriási titkot, hogy ezzel párhuzamosan vált szembetűnővé az a tulajdonsága is, mely szerint csak és kizárólag olyan ruhát hajlandó elviselni magán, amin szerepel legalább egy miniautó, vagy motor, vagy vonat (másfajta szerkót kétemberes figyelemeltereléssel lehet csak rácsempészni). Ha már vonat: a nagykedvenc természetesen Thomas, a gőzmozdony. Ha valaki ezelőtt fél évvel aszongya nekem, hogy a fiam rövid időn belül Thomas lázban fog égni, vagy azt, hogy ÉN betéve ismerni fogom az összes szereplőjét ennek a mesének, vagy hogy netalántán megveszem a Thomasos havilapot a benne található kismozdonyért... na, azt hirtelen felindulásból hangosan körberöhögöm, de legalábbis jól megjegyzem magamnak... aztán nyaralásunk előtt letöltöttem a mesesorozat részeit, hátha szükség lesz rá unaloműzőként a hosszú autóút alatt, azóta Huncmaci megosztott figyelemmel kíséri Thomas kalandjait kedvelt kisrókánkéval.

Kedves történetek ezek, pár belevaló és különböző (emberi) tulajdonságokkal felruházott mozdony kalandos mindennapjairól szól Sodor szigetén. Ám, van ebben a Thomasban egy visszatérő szóösszetétel, ami bennem állandó jelleggel felborzolja a kedélyeket, mégpedig a hasznos mozdony kifejezés, mely több formában előfordulhat (dorgálóan: ma nem voltál hasznos mozdony, elismerően: nagyon hasznos mozdony vagy, de előfordulhat boldogan, vidáman, irigykedően, környezet- és cselekményfüggő a fellelhetése, ami konstans: minden részben legalább egyszer előfordul.) Mindamellett, hogy a mesélő az a Csankó Zoltán, aki hangját kölcsönzi a New Yorki helyszínelők zord és igazságosztó főnökének is, (ugye már ez is némi kettősségre enged asszociálni), tarkótájéki bizsergést (dezsavüt az elmúlt korok szlogenjeire?) okoz az a képzettársítás, mely szerint már kora gyermekkorban meg köll tanulnia annak a büdöskölöknek, hogy miként is legyen hasznos része a társadalomnak...

És mégis a polaritásom csúcsán, szinte kivűlről hallva önmagam, mintegy azonosulva a kövérellenőr szereppel már én is emígyen dícsérem meg magzatom: ma nagyon hasznos kismozdony vagy, Huncos!

... asszem kicsit telítődtem az elmúlt napok taknyolódása alatt néminemű közösen elfogyasztott rajzfilm-mennyiséggel...

Mindig elcsodálkozom azon, mennyire gyorsan regenerálódnak ezek a kisemberek... Este valószínűleg volt egy leheletnyi hőemelkedése, nem maceráltuk méricskéléssel, kapott gyulladáscsökkentő lázcsillapítót, ami amúgy a duzzadt orr-nyálkahártyájának is jót tesz.

Az éjszakánk ébredésmentesen telt Hunc részéről, igaz azáltal, hogy náthás, szörcsög, nem kap levegőt és sűrűn kell macerálni, gyakorlatilag nullától 24-ig karnyújtásnyira vagyunk egymástól, így a teljes éjszakáit is újra köztünk tölti. Leszámítva azt a horkolásszerű valamit, amit néha produkált, mondhatni ötösre abszolváltuk az éjjelt. Nodeugye, egy igazi pasival van dolgunk, lészen az bármíly csöpp kivitelezésű is, betegség- (és pasi!) tudata már igencsak a helyén van. Amióta reggel kinyitotta begyógyult szemeit, éppen azóta nyüsszög, semmisejó: a tea túl meleg, a köhögésére alkalmazott Stodal szirupot nem hajlandó befogadni, a szemét nem hagyja sem csöpögtetni, sem törölgetni, ugyanez vonatkozik az orrára, ha mégis közelítek az eszközökkel, (mer ugye már megint én vagyok a rossz-zsaru), öklendezve köhögésrohamot produkál. No és persze, a benti cipő sem kell a lábára, meg zokni se, sőt leginkább naci sem... hogy valami jóról is beszámoljak: az orrában már nem sok leszívnivaló akad, hőemelkedése sincs, a szemei sajna még duzzadtak, de egyre kevésbé váladékoznak, egyedül ami maradó tünet, az a köhögés. Ismerve a gyors gyógyulását, szerintem holnapra már partiképes lesz újra a kispasim.

És a nagy taknyolódások tengerében szinte már meg is feledkeztünk arról, hogy ippeg két évvel ezelőtt, esküt tettünk Isten és ember előtt... tejóég, hogy telik az idő! és milyen jó buli volt! A hatalmas pocakom sem gátolt meg abban, hogy hajnal 6-ig ropjam a táncparketten, szeretteink gyűrűjében...