Alapvetően konfliktuskerülő embernek tartom magam, bár az élet mostanság különösen nehezített pályát dob nekem. Folyamatosan kapom azokat a helyzeteket, amikből meg kell tanulnom jól kijönni. Bár újabban már annak is örülök, ha kijövök belőlük valahogy.
Talán hajolni kellene megtanulnom, mert mostanáig inkább csak törtem.

Talán gyerekes vagyok. Talán naív is. Talán azt gondoltam -bár a józan eszem tudja, hogy minden interneten megjelenő szó-mondat-kép "szabad préda"-, én mégis hittem abban, velem ez sosem fordulhat elő. Pedig voltak körémlövöldözések. Mégis sebezhetetlennek gondoltam magam.

Máskor röhögnék ezen (mivel "meglepő módon" betitkosult nagyhirtelen, alternatív megoldásként itt és itt leshető meg a tegnap még bárki számára hozzáférhető bejegyzés), hogy mennyire hasonlít ehhez. Most inkább csak fáj. És értetlenül állok előtte, mert ha valamit egy édesanya valóban a gyermekének akar örökül hagyni, az akármennyire legyen is ügyefogyott és darabos, belőle fakad. Lehet ez egy kézimunka, egy senkinekmegnemmutatott kötött pulóver (lásd én), de egy internetes napló is efajta szellemi alkotásnak minősül.  És szánalmas ezt teleaggatni másoktól lopott gondolatokkal.

Persze, lehet mindez véletlen egybeesés is. Persze, akkor nyílt színen megkövetem.