A húsvét előtti hetekben, kicsiny falucskánk férfi lakosai (az aranymosolyúak és az egyfogúak is) valamiféle perverz vigyorral az arcukon biztosítottak arról, hogy idén nem fogok ám elhervadni. Pánikhangulatom csak egyre jobban fokozódott attól a hírtől, hogy a szomszédközértes azért nincs nyitva e jeles napon, mert elege lett a sok locsolásból érkezett, fessnek aligha nevezhető férfiember kiszolgálásából.
Aztán eljött a jeles nap, és még HuncNagyi csengőjére is összerezzentem, és gyorsan elhadartam az előre begyakorolt szöveget, mi szerint, jajjdenagyonsajnálom, hát éppen nem vendégeink vannak, nem jönnének esetleg vissza, mondjuk jövőre?

Nyúl-ügyben szintén így jártunk. A fél falu bizonygatta, köll az a nyuszmák vasárnap reggelre a kertbe, elősegíti a tojáskeresést vagy mit. Gyermekkorom legszebb tojáskereső nyuszis évei jutottak eszembe, és elég hamar meggyőzhető voltam, főként úgy, hogy több gazda is lizingelhető nyuszkát ajánlott, azaz ünnep végén visszaveszi. Itt faluhelyen kicsit más aspektusból nézik a nyuszókat, az egyik Józsi úgy menedzselte kisszőrösét, hogy ha agyonszereti a gyerek (értsd feldobja a pacskerét), asse baj. Hm.
Végül jöttek a nyulak. Igen, többes számban, ugyanis két gazdától szereztük be az alfa nőstényünket (jobboldali foltoska) és az alfa hímünket (baloldali vadas). Mert persze, hogy nyulaink is lesznek. (vannak?). És reménykedünk, hogy valóban úgy szaporodnak, mint a közmondásbeliek.

És tegnap megérkezett az újabb kisgombóc is, így most már a kerti munkálatok közben boldogan danolászhatom, hogy feketén a hófehér... Bár jelen állás szerint inkább fehéren a szénfekete, mert a pici még nagyon pici, Göncöl meg tejóégmekkora előszeretettel tapodja meg a kispulit, merő játékosságból.
Kéretik figyelemmel kísérni a hátteret is, amiatt a frissen ásott földsáv miatt van ma 5 újabb darab vízhólyag a tenyeremen. Igen, amin éppen hancúroznak a kölkök...

Az én szociálisan érzékeny kisfiam testével védi a kispulit a sorozatos attrocitások ellen, közben dünnyög is valami biztatásfélét: