Van abban valami piszkosul felszabadító, amikor a majdnem kétésfélévesed jelzi, hogy pattanj be mellé az anyósülésre, maxi hangerőre kapcsolja a rádiót és fékeveszetten tomboltok a lájk a vördzsinre. Te azért, mert eszedbe jut hamvas fiatalságod, ő meg azért, mert talán sosem látott még ilyennek.

Ennél már csak az tud torokgombócképzőbb érzéseket okozni, ha segíthetsz. Most éppen koraszülött picibabákon. Különösen szárnyaló érzés az, ha ekkora összefogás részese lehet az ember lánya, ilyenkor kicsit a virtuális valóság, kézzelfoghatóan reálissá válik. És bár az árverés lezárult tegnap éjfélkor, a szervezők megtalálták a módját annak, hogy támogatni lehessen bármekkora összeggel is, az ebben a cipőben járókat, egy kifejezetten erre a célra létrehozott alapítvány keretén belül. Csakúgy, mint tavaly, most is lehet vételezni finom sütireceptekkel teli SegítSüti füzetet és idén először a budapestiek vásározhatnak a  varázslatos nevű Marsbéli Boltból is. (részletek a linkeken)

A mai napot ezek után nem is zárhattam volna másképp, mint előbányászva a sokkicsis öntöttvas edényemet, melyet izibe felavattam egy jóféle pácolt tarjával.

Mert adni jó.