cucka 2007.10.09. 17:19

Folyományok :)

Újabb doboz legalján sikerült fölfedeznem szépen feliratozva és dossziézva (ahogy egy rendes kismamához illik! ;) ) az eddigi kismamás leleteimet meg a tavalyi adóbevallásomat! :)))) Juppijé!!! Mondjuk, kiskönyv nyema, de erőt vettem magamon és felhívtam a védőnőmet, aki nagyon örült a  telefonhívásomnak és sok szeretettel vár csütörtökön fél 3-ra, amikor is új kismamakönyvet fogok kapni! És nem neheztelt, sőt viccelődött, hogy szerencsére még időben észrevettem a  kismamakönyv hiányát! :)
Aztán sikerült időpontot egyeztetnem a majdani szülésznőmmel, Krisztinával is, aki ugyan most 2 hét szabin lesz, de  ha azalatt bármi gondom lenne, bátran hívhatom őt! Aztán november elején személyesen is találkozunk és akkor végigvisz a szülőszobán és megbeszélhetjük a felmerülő kérdéseimet is. Azt nem tudom, hogy említettem-e már, hogy én Székesfehérváron szeretnék- és remélem ott is fogok!-  szülni. Hogy miért éppen ott? Mert "odaköt" a Szent György Kórházhoz a  Fruzsi, ugyanis a teherbeesésem környékén leköltöztek Pestről vidékre és Székesfehérváron kezdett el dolgozni. Számomra egyértelmű volt, hogy nála/vele szeretnék szülni és így nem volt kérdés, hogy követjük őt. Sokan attól félnek, nem fogok leérni Fehérvárra...hát nem tudom, azt gondolom, az első baba nem fog "kipattanni" játszi könnyedséggel belőlem, ha pedig mégis úgy alakulna, annak csak örülni fogok! :) A családi örökséget követve pedig igazán nincs okom félni: anyu 27 órát vajúdott velem, és a  nagymamám is több mint 20 órát anyuval meg az öccsével is. Teszteltük párszor az út/időt és rájöttünk egy órán belül (durván 40 perc autópályán)  lent vagyunk a kórházban, leszámítva, ha iszonyat dugó van Pöstön, de akkor A pontból B pontba sem jutnánk el gyorsabban városon belül sem. Ha pedig végképp minden kötél szakad, marad a  mentő kihívása és az Uzsoki Kórház, mert a laborvizsgálataimat is ott végeztettem (ez volt Fruzsi előző munkahelye) és velük is meg van beszélve. Szóval ettől sem félek!
És csütörtökön lesz új kismama könyvem! Hurrá!!! :)))))))

Megvan a fürdetője Huncnak...hát eléggé futurisztikus...mi elsőként egy kiskádra gondoltunk, amit be tudunk tenni a  fürdőkádba is akár. Na, hát ez tényleg 3 emeletes, meg leengedhető kádas és van egy pelenkázó is a  tetején...mondjuk az alatta lévő 2 polc rendeltetését sem igazán értem -valószínűleg abban lesznek majd Hunc tisztálkodási kegytárgyai :)-  (meg azt se, hogy helyileg hova tesszük, mert a  fürdőszobánkba tuti nem fér be!). De előnye is van: nem kell a  kádba behajolni, mellmagasságban lesz a kiskád. Ilyen, mint a  képen, csak még nem szereltük össze és sárga színű.



  After post:

Összeszereltük, így néz ki..najó, csak majdnem olyan! :)))













cucka 2007.10.09. 09:00

Színház

Amiről nem meséltem a nagy összevisszaságban, hogy újra hódolhatunk szenvedélyünknek (vagy inkább szenvedélyemnek? ;) ): megkezdődött az új színházi évad! Múlthét csütörtökön jártunk is a Radnóti Színházban, A kripli című darabot néztük meg, Gothár Péter rendezésében. A színészek csodálatos alakítást nyújtottak, a darab is elfogadható volt, a színház légkondicionálása viszont csapnivaló és ez elég sokat rontott az élvezhetőségen. A  második felvonás alatt úgy viselkedtem, mint egy moziban: bevittem magammal egy üveg ásványvizet, annyira nem volt bent levegő. Volt még egy kismami sorstársam, ő a  második felvonás alatt diszkréten távozott, miután hosszú perceken át legyezgette magát a  műsorújsággal.  (ezt onnan tudom, mert 3 székkel arébb ült, mint mi! ;) )
Bevállalós vagyok, november 6.-ára is vettünk jegyet az Örkény Színházban, az "Azt meséld el, Pista!" című darabra, erről a múlt évadban sajnos lemaradtunk és így igyekszem bepótolni, mert aztán Hunc érkezésével, nem tudom meddig nem fogunk eljutni színházba (sem). :))) Későbbi időpontra viszont már nem merek tervezni! :)))
Elemet kellene cserélnünk a mérlegünkbe, de még nem vettem újat, így most azt sem tudom pontosan hány kiló is vagyok?! ...azzal nyugtatom magam, hogy csak nem lehetek olyan sok! ;)
Nagyon jó lenne, ha valamilyen csoda folytán mégiscsak előkerülne a  kismamakönyvem, mert:
1. így is leányanyának és elhanyagolt kismamának nézett a hatalmas tapasztalatokkal rendelkező 20 év körüli madonna arcú Dokk Klubos buliba illő védőnőm...nem szeretnék ezek után újabb kiskönyv után puncsolni nála :(
2. utánanéztem, miként szerezhetek másolatot a  kiskönyvről:
•fel kell keresnem a védőnőmet, ahol töredelmesen bevallanom hanyagságomat és érdektelenségemet a születendő első kisbabám irányába és kérnem kell egy újabb kiskönyvet
•a vizsgálatokat végző intézménytől minden leletemről másolatot kell kérnem (szerencsére egy részük megvan!), ezeket újból bevezettetnem rosszalló-pillantású védőnőmmel
•Fruzsit is megkérem újra írja be a vizsgálataim  eredményeit az új kiskönyvembe
•fogdoki újbóli felkeresése és pecsétjének elkunyerálása, mely igazolja, hogy rendszeresen járok hozzá
•háziorvos újbóli felkeresése, melyben igazolja, hogy nem látja akadályát a  terhességemnek  így a 32. héten (höhö!)
•az új kismamakönyv széfbe zárása és csak szülés esetén felbontandó! felírattal ellátása (ez már Fruzsi ötlete volt! ) :)))
...az a  baj, hogy lényegesen csökken a kupi-mennyiség a  lakásban és egyre kevesebb reális esélyt látok a  kiskönyv előkerülésére... asszem, lesz egy köröm... amúgy a  kismamakönyvem a tavalyi adóbevallásommal együtt lépett le... szerintem egymásba szerettek és megszöktek! :)))
süti beállítások módosítása