Kb. 3 hete kezdődött el az a folyamat, amelyben Hunor -ezeddig jólmegbújó- pakolási és rámolási tehetségét igyekszik tökélyre fejleszteni. Az első napokban még nem rendelkeztünk kellő mennyiségű rutinnal és nem gondoltuk, hogy az állandó rendezgetésnek áldozatai is lehetnek. Kezdetnek eltűnt a drágapénzen vett kedvenc kiscipője, majd követte őt az enyém kiskedvenc téli rénszarvasos sapekja, de ugyanezen az úton indult meg több lábáról-szárítótól levett félpár zoknija is, az asztalsarkán tárolt toll, papír, bármi, ami még akár fel sem tűnt ezidáig.

Aztán rájöttem, Hunc továbbra is minket másolva, a kicsit a nagyobba elv alapján rendszerez, így találtam meg a C vitamint a kukába (r)ejtve, a kisautót a mosógép dobjába, a fürdőcápáját a sminkesdobozomba, a zenélő-pörgő bocit a csizmámba, a popsitörlőit a cipősszekrényben és még sorolhatnám a furcsa párosításokat. Amit azonban hiába kerestem, nem kis bosszúságomra, a fentemlített kiscipő és a rénszarvasos sapek. Tegnap délután az ágyról figyelve monoton rámolgatásait (mert a Zapjától kapott egy cipősdobozt, benne sok használhatatlan töltővel és kábellel és zsinórokkal, azóta ezek a kedvencek), azt vettem észre, hogy kinyítja a ruhásszekrényemet és mintakiténylegtudatosancsinálja, kivette belőle a kiscipőjét. Volt nagy öröm, móka és kacagás, még a szemem is könnybelábadt, hogy milyen eszös is a gyermök, egészen addig a pillanatig, míg rá nem jöttem, ez a 3 hét éppen arra volt elég, hogy Huncorgó lába akkorát nőjjön, hogy maximum zokni nélkül, itthoni viseletnek felelhet meg a kiscipő.

A téli sapek még mindig nincs meg... utolsó ismert tartózkodási helye a ruhaszárító volt...